2024. május 9., csütörtök

Nemcsak nyereségre hajt, hanem társadalmi küldetése is van

Kerekasztal-beszélgetés szociális vállalkozásokról

A Vajdasági Gazdasági Kamarában tegnap kerekasztal-beszélgetést tartottak, amelyet a szociális vállalkozásoknak szenteltek. A találkozót a Gazdasági Tevékenységek Követésével Megbízott Tanács és a Vajdasági Gazdasági Kamara közösen szervezte, azzal a céllal, hogy áttekintsék a szociális vállalkozások jelenlegi helyzetét.

Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, örömmel tölti el, hogy a kamara lehet a házigazdája ennek a jelentős tanácskozásnak.

– Tudatában vagyunk annak, hogy egy társadalomban mennyire jelentősek a szociális vállalkozások. Ugyanis nemcsak a nyereségre hajtanak, hanem társadalmi küldetésük is van, valamilyen fontos ügyet képviselnek. Örömmel tölt el, hogy a tartományi kormány felismerte a szociális vállalkozások jelentőségét, és támogatást nyújt számukra. Mindenképpen jelentős, hogy meghozták a szociális vállalkozásokról szóló törvényt. A közeljövőben mindenképpen javul a helyzet ezen a téren. Vajdaságban egyébként 50-60 ezer vállalkozót tartanak számon, becslések szerint azonban 500 vállalat foglalkozik társadalmi ügyekkel, és mindenképpen számíthatnak a Vajdasági Gazdasági Kamara támogatására. Remélem, hogy a kerekasztal- beszélgetés eredményes lesz – fejtette ki Vučurević.

Branko Ćurčić, a tartományi kormány alelnöke, valamint a Gazdasági Tevékenységek Követésével Megbízott Tanács tagja elmondta, jelenleg tanúi vagyunk annak, hogy nagy szükség van olyan társadalmi problémák megoldására mint a nehezen foglalkoztatható csoportok munkába állítása. 

– A megoldás azokban az emberekben rejlik, akik szeretnének javítani a társadalom helyzetén. Nagyon fontos, hogy tavaly meghozták a szociális vállalkozásokról szóló törvényt, amely novemberben lépett hatályba. A törvény meghatározza azokat a kritériumokat, amelyeket egy vállalkozásnak teljesítenie kell ahhoz, hogy szociális vállalkozás legyen. Az elmúlt időszakban Vajdaság-szerte képzéseket szerveztünk a szociális vállalkozásokról. Fontosnak tartottuk, hogy az önkormányzatok képviselői felismerjék a jelentőségét. A tartományi kormány a jövőben is nagy hangsúlyt fektet a szociális vállalkozások fejlesztésére és népszerűsítésére – fejtette ki Ćurčić.

Danijela Maletić, Szociális Vállalkozói Tanács tagja elmondta, hogy a tanács célja, hogy konkrét ötletekkel és javaslatokkal fejlessze a szociális vállalkozásokat Vajdaságban. 

– A tanácskozáson szeretnénk megtárgyalni, miként tehetjük eredményesebbé a szociális vállalkozásokat, valamint milyen intézkedések és támogatások lennének szükségesek. Remélem, hogy  eredményes lesz. Fontosnak tartom, hogy a vállalatok felelősségteljesek legyenek, és hogy növekedjen az együttérzés a társadalmilag veszélyeztetett csoportok iránt. E téren azonban még sok a tennivalónk – fogalmazott Maletić.

Nyitókép: A találkozó résztvevői megvitatták a szociális vállalkozások további helyzetét (Fotó: Dávid Csilla)