2024. május 9., csütörtök

Csökkent az infláció

Siniša Mali: Sikeres volt a Jobb ár elnevezésű állami akció

Leginkább A jobb ár elnevezésű állami akció járult hozzá az infláció csökkenéséhez Szerbiában – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter, aki Belgrádban ellátogatott az Univerexport kereskedelmi lánc egyik üzletébe. A Köztársasági Statisztikai Hivatal becslése alapján Szerbiában az infláció 8,5 százalékra esett vissza. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a szerb gazdaság erős és stabil, ugyanis eredményesek voltak az állami intézkedések.

– Azt üzenem Szerbia minden polgárának, hogy a gazdaság jól teljesít, és továbbra is növekszik. A munkaerőpiaci helyzet szintén stabil, és lassan legyőzzük a legnagyobb problémát, az inflációt. A Köztársasági Statisztikai Hivatal becslése alapján októberben az infláció 8,5 százalékra esett vissza, s ez nagyszerű hír Szerbia minden polgára számára – fogalmazott Mali.

A miniszter kiemelte, az elemzői várakozás az volt, hogy Szerbiában az infláció csak decemberben csökken, de ez már októberben megvalósult. Ez azt jelenti, hogy az állami intézkedések kézzel fogható eredményeket hoztak. 

– Szerettem volna elmenni az Univerexport egyik üzletébe, hogy emlékeztessem a polgárokat a Jobb ár akcióra, amely a legjobban járult hozzá az infláció csökkenéséhez. Hatvanhat termék továbbra is kedvezményes áron kapható, és irántuk még mindig nagy a kereslet. A szerb kormány a Jobb ár állami akciónak köszönhetően hozzájárult az infláció csökkenéséhez, ezenkívül az üzemanyag árának és más termékek, például a kenyér árának korlátozásával, amely a legalacsonyabb Európának ezen a részén. Szerbiában a villanyáram és a földgáz is az egyik legolcsóbb Európában. Az említett intézkedésekkel arra törekedtünk, hogy hatással legyünk az inflációra, amelyet nem mi okoztunk, hanem az ukrajnai háború, az energetikai válság és a koronavírus-járvány – fejtette ki Mali.
A miniszter szerint az a legnagyobb eredmény, hogy Szerbia a polgárokkal együtt sikeresen megküzdött az említett kihívásokkal, és üzeni a polgároknak, hogy összefogással minden probléma megoldható. Mali elégedettségét fejezte ki a makrogazdasági mutatókkal kapcsolatban is. 

– Szerbiában a harmadik negyedévben a bruttó hazai termék 3,5 százalékkal növekedett. Számos európai ország recesszióban van, a GDP náluk csökken. Szerbiában soha nem volt ennyi foglalkoztatott, jelenleg számuk meghaladja a 2,36 milliót, ami rekordnak számít. Az államadósságot pedig ellenőrzés alatt tartjuk – fogalmazott Mali.

Tijana Vasić, az Univerexport kommunikációs vezetője is kiemelte, hogy az infláció egyértelműen csökken, s ehhez mindenképpen hozzájárult a Jobb ár akció.