2024. május 8., szerda

Húszmillió dinár halászatra

Tartományi támogatás halastavak létesítésére és felújítására

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság évről évre támogatja az új halastavak létrehozását és a már meglévők felújítását Vajdaság területén. A pályázat célja elsősorban a halászat fejlesztése Vajdaságban. A tartományi kormány épületében tegnap Milan Dozet tartományi mezőgazdasági titkársegéd nyújtotta át a támogatási szerződéseket a halgazdaságok képviselőinek. Összesen 5 szerződést írtak alá, 20 millió dinár értékben.

– Vajdaságban mintegy 13 500 hektár halastó található, ebből 7500 hektáron tenyésztenek halat. A tartományi titkárság nagy hangsúlyt fektet a halastavak kiépítésére és felújítására. Remélem, hogy ez a pályázat hozzájárul a haltermelés növeléséhez. A jövőben is támogatni szeretnénk a mezőgazdaságnak e fontos ágazatát – fogalmazott Dozet.

Ótott Róbert (Dávid Csilla felvétele)

Ótott Róbert (Dávid Csilla felvétele)

Ótott Róbert mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, a tartományi mezőgazdasági titkárság 5 szerződést írt alá a halgazdaságok képviselővel.

– A tartományi titkárság az idén 20 millió dináros keretösszeggel támogatta a halastavak kiépítését és felújítását. A teljes összeget 5 sikeres pályázónak ítéltük oda. A tartományi titkárság évről évre támogatja a halastavakat, a befektetéseknek a 70 százalékát tudta visszatéríteni. Úgy gondoljuk, hogy a tartományi titkárság ezzel a pályázattal kellőképpen segíti a halgazdaságot. A jövőben is mindenképpen kiírjuk ezt a pályázatot – fogalmazott Ótott Róbert.

Nemanja Slović (Dávid Csilla felvétele)

Nemanja Slović (Dávid Csilla felvétele)

Nemanja Slović, a barandai halgazdaság képviselője elmondta, hogy a tartományi titkárság pályázatán 5 millió dináros támogatásban részesültek.
Az összeget a halastó felújítására fordítjuk, hogy megnöveljük a haltermelést. Örömmel tölt el, hogy a tartományi mezőgazdasági titkárság felismerte a halastavak jelentőségét. A jövőben is mindenképpen szeretnénk pályázni – fogalmazott Slović.

Miloš Stojačić (Dávid Csilla felvétele)

Miloš Stojačić (Dávid Csilla felvétele)

Miloš Stojačić, a Hódság községben található Kodeks–Stojačić halgazdaság tulajdonosa elmondta, hogy a tartományi titkárság pályázatán 1 millió 400 ezer dináros támogatásban részesültek. 

– Tíz éve foglalkozom halászattal. Nagyon sokat jelent a tartományi titkárság támogatása, az összeget a halastó felújítására fordítjuk. Remélem, hogy a tartományi titkárság a jövőben is segítséget nyújt számunkra. 

Ami a halászatot illeti, növekszik a hal iránti kereslet, de az egyik legnagyobb gond a halivadékok beszerzése Ezenkívül lopások is történnek a halastavakon, sajnos a tulajdonosok nem tudnak védekezni. Úgy gondolom, hogy Szerbiában a halászat nem fejlett, és nem fordítanak rá kellő figyelmet, pedig nyereséges ágazat. Vajdaságban nagyon jó feltételek vannak a halászathoz – fejtette ki Stojačić.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele