A múlt héten hullámvasút-pályára állt át a világ tőzsdéinek a gyorsvonata. Hétfő és kedd is bekerült a tőzsdék történetének legemlékezetesebb napjai közé: hétfőn New Yorkban a Dow Jones eddigi hatodik egyetlen napon belüli legnagyobb bukását mutatta. A média gyorsan rá is ragasztotta a fekete hétfő kifejezést a napra, pedig ez a 1929-es sötét emlékű fekete csütörtök mintájára képzett kifejezés már foglalt volt, az iráni események miatt 1987. október 19-én 23 százalékot zuhant a Dow Jones indexe. Sem előtte, sem utána nem jegyeztek ekkora esést. Ez az igazi fekete hétfő, aminek a múlt hétfői esés csak halvány mása volt! Másnap, kedden már szárnyaltak a tőzsdék. Kedd az amerikai tőzsdék történetébe már mint az egyik legnagyobb napi emelkedés került be. A Dow Jones 430 ponttal emelkedett, amely a legnagyobb szárnyalások között a tizedik helyezésre érdemesítette a napot, az S&P 500 index 53 pontos száguldása pedig a kilencedik legnagyobb napi emelkedés volt. A hullámvasút pályán való közlekedés egész héten át folytatódott. A mögöttünk lévő öt nap bizonyára nem a „második fekete hétfőről” marad emlékezetes, hanem az egész hétről, amit – amíg ötletesebb kifejezést nem találnak rá –, hullámvasút-hétnek nevezhetnénk, hiszen soha nem fordult még elő több mint 100 év alatt, hogy a Dow Jones részvényindexe négy egymást követő nap több mint 400 pontot ugrált le-fel egyetlen napon belül.
Idegesek a piacok, mondják ilyenkor szép metonímiával. A bizonytalanság, a félelem uralkodott el a tőzsdéken, ami a legrosszabb tanácsadó, s a piacok hétvégi megnyugvása még nem lehet garancia arra, hogy akár a jövő héten, de ami ettől azért sokkal valószínűbb a kiváltóokok elemzéséből kiindulva, hogy ősszel vagy télen egy újabb tőzsdei pánik törhet ki, amit már nem biztos, hogy korrigál a kedélyek ideiglenes lenyugvása. Ez akkor következhet be, hogyha az érintetteknek a napokban meghozott intézkedései az államadósság-válság kezelésére – amik egyelőre még csak politikusi és bankkormányzói ígéretek – nem bizonyulnak hatékonyaknak. Ezzel azonban már a jóslatok világába eveztünk, s jelenleg nemcsak a tőzsdei üzletelőket, hanem a gazdasági szakértőket is a bizonytalanság uralja. Még abban nincs konszenzus közöttük, hogy ez már a válság előszele, vagy csak egy média generálta fölfújt lufi. Egyvalamiben azonban egyetértés van: hogy az államadósság-válságot, amely teljesen más szempontból érinti az Egyesült Államokat, mint az euróövezet országait, kezelni kell. Ez okozza ugyanis a feszültséget a tőzsdéken, amit az értékpapírokkal üzletelők egybeolvasnak azzal az ijesztő hírrel, hogy az adatok lassuló gazdasági növekedést jeleznek előre mind az Egyesült Államokban, mind Európában, de az infláció növekedése miatt Kínából is aggasztó hírek érkeznek, amit egyébként is túlfűtött piacként tartanak számon a gazdasági szakértők, ahol bármikor felborulhat a ingatag egyensúly. Ha pedig nincs gazdasági növekedés, akkor az adósság az államoknak, de nemcsak nekik, hanem az önkormányzatoknak is nyomasztó, elviselhetetlen teherré válik, a gazdasági szereplőkről nem is beszélve.
A globalizált világban az Egyesült Államok, Európa és a Távol-Kelet (Kína, Japán, Taiwan, Dél-Korea) gazdaságai kölcsönösen függenek egymástól, ami az egyikben történik, az a másikban is azonnali hatással van. Jól mutatták ezt a múlt heti események is, amikor az USA leminősítése okozta pánikhangulatban nemcsak az amerikai, hanem az ázsiai és az európai tőzsdék is meredek zuhanásnak indultak.
A jelenlegi helyzetben az amerikai túlköltekezés legnagyobb finanszírozója, Kína, legalább annyira tarthat az Egyesült Államok adósosztályozásának a további leromlásától és a dollár értékvesztésétől, mint maga az első számú érintett. Persze ez egy olyan „gond”, amelyet bármelyik adóssággal küzdő európai ország szívest-örömest átvállalna, hiszen az amerikai állampapírok birtoklása a mai napig a legbiztonságosabb befektetést jelenti.
Az Egyesült Államoknak sincs különösebb oka a pánikra, a gazdasági „csodafegyvert”, ami egyetlen másik országnak sem áll rendelkezésére, a fedezet nélküli pénznyomtatás lehetőségét a dollár világgazdaságban betöltött szerepének köszönhetően most is szilárdan a kezében tartja. (Nem árt tudni, hogy a Fed pénznyomdái 2008 óta gőzerővel dolgoznak.) Ez ugyan inflációhoz, pénzromláshoz vezet, ami rossz a gazdaságnak, de jó az államnak, mert a két legfontosabb kormánycél megvalósulását segíti: a gyengébb dollár növeli az exportot, s így javít a külkereskedelmi mérlegen, ugyanakkor reálértékben gyors ütemben csökkenti az államadósságot.
A nagyok játékában peremlétre szorult, mindinkább másodlagos gazdasági szereplővé váló Európára vár az igazán nagy feladat. Most rajta áll vagy bukik, hogy a jelenlegi államadósság-válság világgazdasági válsággá növi-e ki magát a közeljövőben.
