Ami miatt még a miniszterek is „hajba kapnak”, az valóban fontos dolog lehet. Velimir Ilić építésügyi és városfejlesztési tárcavezető élete álmának nevezte a szülővárosán, Čačakon át vezető 11-es közlekedési folyosó megépítését. A Versecet Barral összekötő, azaz a montenegrói kikötőből Románia felé vezető autópálya fontossága kapcsán a korábbi infrastrukturális miniszter, a jelenlegi közlekedési tárcavezető Milutin Mrkonjić azt állította, hogy négy európai ország, Olaszország, Románia, Bulgária és Magyarország is érdekelt a megvalósulásában.
Ez a két befolyásos politikus versengett azért, hogy kié legyen az infrastrukturális tárca, és ki legyen az építtetője a 11-es közlekedési folyosónak. Végül – az egyéni ambíciókat kielégítendő – „salamoni” politikai megoldás született, felosztották kettejük között a szerepeket, a tárcákat, azt is mondhatnánk, a politikai zsákmányt. A 11-es közlekedési folyosó megépítésének a „nemes feladata” ennek nyomán Velimir Ilićnek jutott, aki a hírek szerint majd Čačakról koordinálja a munkálatokat.
Innen indultak 2000 októberében a čačakiak – baggerestől – Velimir Ilić vezetésével megdönteni Milošević hatalmát. Úgy látszik, az Új Szerbia párt vezetője ezután a kalandos út után szilárdan eltökélte, autópályát épít szülővárosa és Belgrád között. Szükség lehet még arra a fővárosba vonuló baggerre, s a megfelelő útról még időben gondoskodni kell, a baggerek ugyanis a széles utakat igénylik, az olyanokat, amilyeneken Ilić is szeret járni...
De szüksége van-e az országnak is erre az oly fontosnak kikiáltott útvonalra? Ez attól függ, hogy milyen forgalom bonyolódik majd le a megépítendő autópályán, pangó közlekedéssel az egész beruházás egy elhibázott vállalkozás. Így jártak a horvátok is, hatalmas projektumuk, a Zágráb–Split autópálya nem elégítette ki a hozzá fűzött reményeket, s a turistaszezon kivételével, amikor hirtelen megnő a forgalom, nem is rentábilis a többsávos, hegyen-völgyön átvezető út fenntartása. Azt is kiszámították, hogy az idegenforgalmat sem lendítette föl akkora mértékben, amint azt remélték. Az, hogy időközben jobbak lettek a horvát turizmus mutatói, a kritikusok szerint nem az autópályának köszönhető, hanem egyéb külső okoknak. Példaként Montenegrót hozzák fel, ahol 2002 és 2010 között kétszeresére nőtt az ott töltött turistaéjszakák száma, s a kis országnak egyetlen kilométer autópályája sincs.
A kritikusok hangja már hallható a 11-es közlekedési folyosó kapcsán is. Boris Begović, a Liberális-Demokratikus Tanulmányok Központjának az elnöke szerint akkor volna indokolt az autópálya elkészítése, ha naponta legalább 12 000 jármű közlekedne a kijelölt útvonalon. A Putevi Srbije honlapján látható adatok szerint a Belgrád–Čačak közötti szakasz napi forgalma messze alatta marad ennek a számnak, Čačakról Montenegró felé vezető szakaszon pedig a forgalmon ennek mindössze az egynegyede, ami kb. napi 3000 jármű áthaladását jelenti. A szerb–montenegrói határt a Milojska–Gostun határátkelőnél naponta átlagosan 2638 jármű lépi át.
Az adatok önmagukért beszélnek. A tenger felé siető személygépkocsikkal és a bari kikötőbe árut szállító teherautókkal teli, forgalmas autópálya alighanem csak a miniszter álmaiban létezik, s az álom is marad mindaddig, amíg a szerbiai gazdaság meg nem erősödik, és vele együtt a lakossági életszínvonala meg nem nő annyira, hogy a szerbiai átlagpolgárnak legyen elegendő pénze kocsira és üzemanyagra. Az álom ezután már valósággá válhat, és akkor már senki sem fog csodálkozni azon, ami jelenleg még elképzelhetetlen, hogy naponta több, mint 12 000 jármű robog végig a fővárost a bari kikötővel összekötő „európai” útvonalon.
