Fenyegeti-e a jelenlegi kedvezőtlen világgazdasági környezetben az államcsőd veszélye Szerbiát?
Csak idő kérdése, mikor jelentik be a fizetésképtelenséget 57,7%
Megszorító intézkedések és nyugdíjreform nélkül nem kerülhető el a csőd 18,2%
Nem, ha megállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 10,1%
Különutas gazdaságpolitikával elkerülhető még az összeomlás 7%
Nem fenyegeti az országot ilyen veszély 7%
Egy-két hónappal ezelőtt a világ egyik legperspektivikusabb országa lakosának érezhette magát a jóhiszemű szerbiai polgár, ha hitt abban, amit a választási kampány hajrájában a kormánypártok és a hatalomra pályázó ellenzék üzent neki a médián keresztül arról a „szép új világról”, ami várhat rá, ha szavazatát jó helyre, azaz rá adja le.
A kormánypártok vezető politikusai helyzetelőnyben voltak ebben az ígérgetési versenyben, sorra írhatták alá a különféle beruházási tervekről szóló szándéknyilatkozatokat, nem is akármilyen nevű cégekkel, köztük volt az olasz Danieli & C. Officine Meccaniche S.p.A. multinacionális vállalat, a világ egyik legnagyobb speciális acélgyártója is. A választási időszak hírei szerint itt nálunk, Dél-Szerbiában épül fel a közeljövőben – 2013-ban – a világ legnagyobb naperőműve. Versenypályázatot írtak ki a Smederevói Acélművek eladására, s azt vizionálták, hogy heteken belül befektetőt találnak a jobb sorsra érdemes mamutcégre, az ország egykori első számú exportőrére. Határozatot hoztak a Telekom ingyenrészvényeinek a szétosztásáról. Az utóbbi időszak legnagyobb szerbiai sikertörténetéből, a Fiat kragujevaci beruházásából pedig „az utolsó cseppig kifacsarták”, ami politikai hasznot abból ki lehetett. Ott fényképezkedtek márciusban az új Fiat 500L bemutatkozásán a Genfi Autószalonon, s természetesen ott voltak áprilisban a Fiat kragujevaci üzemének a megnyitóján is, az ürességtől kongó hatalmas csarnokban, s egy a bejáratnál árválkodó fehér színű Fiat 500L-en mindannyian ott hagyták a kézjegyüket. A sajtón keresztül még szópárbajt is vívtak arról, hogy kié az igazi érdem: az egykori gazdasági miniszteré, a kormány részéről kegyvesztetté vált Mlađan Dinkićé vagy Boris Tadićé.
Kérdéses, hogy a sokat megélt szerbiai választópolgárok szívét mennyire lehetett maguk felé fordítani ezzel a sikerpropagandával, de hogy nem maradt teljesen hatástalanul, azt jól mutatja a tragikomikus fejlemény, hogy a horvát sajtóban vészharangot kongató cikkek jelentek meg ebben az időszakban, hogy ha nem lépnek sürgősen, akkor a regionális versenyben Szerbia villámgyorsan lekörözi Horvátországot, mert lám, ott épül meg jövőre a világ legnagyobb naperőműve, oda megy a Danieli, a Fiat és a többiek…
A választások azután nem hoztak igazi, átütő győzelmet egyik félnek sem. Ez volt az igazság nagy pillanata nemcsak politikai, hanem gazdasági értelemben is. A gazdasági elemzőknek az ország valós helyzetét feltáró – a kampányidőszakban elhallgattatott vagy önszántukból elhallgatott – figyelmeztetései végre eljuthattak a médiafogyasztókhoz is. Mintha valami érthetetlen módon hirtelen száznyolcvan fokos fordulat következett volna be az országban gazdasági értelemben, a választási kampány ideje alatt szinte csak a szépről és a jóról hallhatott, olvashatott a gyanútlan médiafogyasztó, most pedig csupa rosszat és sötétet: arról, hogy az államháztartási hiány megengedhetetlenül nagy, az államadósság túllépte a törvényben megengedett mértéket, hogy csökkentetni kell a közfogyasztást, be kell fagyasztani a fizetéseket és a nyugdíjakat, a gazdaság kilátástalan helyzetben van, a munkanélküliség várhatóan tovább nő, s ha nem sikerül gyorsan megegyezni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), akkor nehéz idők elé nézhetünk. A politikai haszonszerzésből folytatott gazdasági sikerpropagandáról és populista színezetű ígéretekről kiderült, hogy a felük sem igaz. A Telekom ingyenrészvényeiről pedig a 60 eurót már sokan a zsebükben érezték, hirtelen elhallgattak. A Smederevói Acélművek versenypályázatát – azzal a nehezen hihető állítással, hogy ez az egyik jelentkező kérése volt – meghosszabbították szeptemberre. A hírek szerint a Fiat 500L sorozatgyártása sem a nyáron veszi kezdetét, hanem valamikor ősszel, mivel az állam nem fizette ki a megígért 83 millió eurót. Kiderült az is, hogy az aláírt szándéknyilatkozat ellenére a Danieli mégsem Šabacon, hanem Horvátországban, Sisakon, építi fel új acélművét, mivel a horvátoktól sokkal jobb ajánlatot kaptak.
Mintha a valós helyzet pontosan az ellentéte volna annak, amivel a választások előtt hitegettek bennünket. Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy nem reprezentatív körkérdésünk válaszadóinak abszolút többsége, 57,7 százaléka azon a véleményen volt, csak idő kérdése, az ország mikor jelenti be fizetésképtelenségét?
A helyzet, szerencsére, nem ennyire kilátástalan. Szerbia államadóssága (ami az idei első negyedévben 14,61 milliárd euró volt) idén márciusban lépte át a GDP-arányos 51 százalékot. 2012-ben ez a kamatokkal együtt kb. 900 millió euró törlesztési kötelezettséget ró az államra. Az államháztartási hiány előreláthatólag 150 milliárd dinár körüli lesz az idén. Ezek még nem olyan hatalmas összegek, amit a megalakuló kormány ne finanszírozhatna kötvénykibocsátással és további hitelfölvétellel, hacsak nem történik valami váratlan a világgazdaságban. Ami valóban aggasztó, az az államadósság megállíthatatlannak látszó gyors növekedése az utóbbi években. Elővigyázatosságra int az európai adósságválság miatti feszült gazdasági környezet is, ami a helyzet rosszabbodása esetén hosszú évekre visszavetheti a fejlődésben az olyan sérülékeny, kis gazdaságokat, mint amilyen a szerbiai.
Ez az utóbbi, sajnos, bármikor bekövetkezhet.
