Az EU polgárai egyre hangosabban tiltakoznak azon szuperállam ellen, amely árnyékból irányítja a folyamatokat és kihatással van az emberek életére az eurózónán belül. Mint azt Thomas Mayer a Deutsche Bank egykori vezető közgazdásza állítja, ez a szuperállam az EU 17 tagállamából tevődik össze, amelyeknek az euró a hivatalos fizetőeszközük. Habár hivatalosan mint olyan, ez az árnyékállam nem étezik, hatalma mégis jelentős.
„Ennek az árnyékban létező euróállamnak minden eszköze megvan: árnyékkormánya, ami az Európa Tanács. Van egy árnyék-végrehajtó hatalma, ami az eurót fizetőeszközként használó országok csoportja. De van egy mobil, intervenciós csoport is, terepen, amely akcióba lép, ha a szabályokat valaki komolyabban megszegi, ez pedig a „Hármas” (a Nemzetközi Valuaalap, az Európa Bizottság és az Európai Központi Bank egy-egy képviselőjével), magyarázza Mayer.
Ez a kvázi állam nélkül a szakember szerint az euró mint valuta nem lenne képes túlélni. Miután bebizonyosodott, hogy az eurózóna tagállamai nem tartották tiszteletben a maastrichti kritériumokat, az Európai Központi Bank immár nem független intézmény, hanem politikai, kibocsátó bank lett, amely tagjai adósságait finanszírozza, ezért szüksége van rá, hogy egy állam álljon mögötte. És itt jön a képbe ez az árnyékállam – magyarázza Mayer.
A gyakorlatban ez a háttérállam különféle szerződéseken keresztül jött létre, amelyek többségéről az EU polgárai soha nem is hallottak. Ilyenek a „Two pack” és „Six pack” elnevezésű megállapodások, de ugyanígy nem sokan tudják azt sem, pontosan mi rejtőzik a famózus „fiskális paktum” mögött.
„A szerződések e szövevényes hálózata korlátozza a nemzeti államok szuverenitását és rájuk erőltet egy bizonyos fokú fegyelmet, annak érdekében, hogy az adósok rendszerén keresztül mozgásteret teremtsenek önmaguk részére” magyarázza Mayer.
Ami gondot okoz, az eme „árnyékállam” leszámolási szándéka Olaszországgal, amely pedig az eurózóna harmadik legnagyobb állama. Ez akár az olaszoknak az eurózónából való távozását is eredményezheti, ami egyben e pénzügyi unió végét is jelentheti – legalábbis Mayer szerint.
Mint mondja, ezen árnyékállam és az általa kitalált játékszabályok fokozatosan egyre nagyobb ellenállásba ütköznek. A ciprusi kormány hosszasan ellenállt a felkínált mentőcsomagnak és a tárgyalások során bármely más opciót inkább választott volna, akár az államcsődöt is. Az olaszoknál megbukott az a technokrata kormány, amelynek élén az árnyékállam embere, Mario Monti állt, akit egyébként sem a polgárok választottak meg. Közben meg az olasz parlamentben senkinek sincs meg a többsége, az ország politikai zárlat alatt van. Ugyanakkor érkeznek a hírek a növekvő munkanélküliségről az eurózónában, a csökkenő gazdasági tevékenységről, a takarékosság elleni tüntetésekről és így tovább. Ez mára már mindennapossá vált Görögországban, Spanyolországban, de máshol is.
Mayer a „szuperállamon” belüli viszonyokat történelmi párhuzamba állítja azzal a helyzettel, amely a Szovjetunió szétesése után alakult köztársaságokban uralkodott. A szétesést követően ezek az országok teljes bizalmatlansággal viszonyultak egymáshoz, miközben továbbra is a rubel volt a közös pénznem, az országok pedig saját adósságaikat a moszkvai központi bankok keresztül intézték. A posztszovjet pénzügyi unió akkor esett szét, amikor azt 1992-ben a három balti állam, majd egy évvel később maga Oroszország is elhagyta.
„Ha nem sikerül megőrizni az árnyékállam autoritását, akkor a rubel-zóna sorsa vár ránk, mondja Mayer, aki szerint ezért lenne fontos, hogy Brüsszel nyomást gyakoroljon Ciprusra.
