A balkáni újságírókkal folytatott hétvégi találkozón – balkáni módon – Mirko Cvetković kormányfőnek részemről is címbe foglalt mondatrészét emelték ki az újságok. El is érték a céljukat a hangzatos címadással: a B92 honlapján például 130 olvasói kommentár érkezett a vitatható kijelentésre, ami nemcsak hogy fölborzolta a kedélyeket, hanem meg is osztotta a véleményezőket. Voltak, akikben a marék rizsért dolgozó embertömegek negyven-ötven évvel ezelőtti szegény országa és a rossz minőségű, olcsó tömegtermékek idéződtek föl a Kína szó hallatán, ők emiatt kérték ki maguknak az összehasonlítást. Voltak viszont, akikben a világ első számú gazdasági nagyhatalma címe felé törő, rohamosan fejlődő ország képe villant föl az összehasonlítás hallatán, ők a kijelentés nagyképűsége miatt háborodtak föl.
Csakhogy a kommentárok nem a kormányfő ténylegesen elhangzó kijelentésére reagáltak, éppen ezért jogosan merülhet föl a kérdés, hogy kivel és mivel is szálltak vitába? Mirko Cvetković ténylegesen elhangzó gondolatát a következőképpen ültethetnénk át magyarra:
– Ha lakosságuk nagysága alapján számba vesszük azokat a piacokat, melyek a szabadkereskedelmi egyezmények révén nyitottak előttünk, akkor mi már-már Kína vagyunk.
Magyarán Kína egymilliárd-négyszázmilliós piaccal rendelkezik, de a szabadkereskedelmi egyezmények eredményeképp, melyeket Oroszországgal és Fehéroroszországgal, az Európai Unióval, Törökországgal, a CEFTA és az EFTA országokkal kötöttünk, a hétmilliós Szerbia csaknem egymilliárd lakosú, különböző országokból összeálló – tehát nem egységes – piacra kínál szabadabb kijutást az itteni vállalkozóknak és az idetelepülő külföldi beruházóknak. Csak szabadabb kijutást, a szabadkereskedelmi egyezmények különféle rendelkezései ugyanis bő lehetőséget adnak a különféle korlátozások, fékek beépítésére. Amint az Oroszországba kiszállító homokvidéki almatermesztők tapasztalata is mutatja, a szigorú minőségi elvárásokkal könnyedén gátat szabhatnak a szabadnak nevezett piac szabadságának.
Emiatt is okot találhatunk a kormányfő idézett gondolatán való fölháborodásra: túlzó kijelentésről van szó, ami a valósággal köszönő viszonyban sincs.
A tények ehelyett azt látszanak igazolni, hogy a kihasználatlan lehetőségek országaként kellene beszélnünk magunkról. Az Oroszországgal kötött szabadkereskedelmi egyezmény valóban attraktív, a külföldi beruházókat idecsalogató kínálata az országnak, no, de hol állunk a kihasználás terén? Nyugat-Balkán gazdasági motorja, Szerbia, ahogy a túlzó beszédet annyira kedvelő politikusaink nevezik olykor, valamikori testvérországával, Montenegróval versenyez az idevonzott közvetlen külföldi beruházások tekintetében. Az ENSZ Fejlesztési és Kereskedelmi Konferenciájának (UNCTAD) adatai szerint tavaly Montenegróba egymilliárd-háromszázmillió, míg Szerbiába egymilliárd-kilencszázmillió dollárt invesztáltak a külföldi cégek. Sikerült megelőznünk Bosznia-Hercegovinát is, ahova csak félmilliárd dollár külföldi befektetés érkezett tavaly. Lehagytuk az egymilliárd dolláros beruházási teljesítményt megvalósító Albániát is.
Erre kellene büszkének lennünk?
Ha már a kínaiakkal példálózunk, vessünk egy pillantást a távol-keleti ország teljesítményére! No, nem az anyaországéra, mert attól a föld alá bújhatnánk a szégyenünkben. Elég lesz, ha a Kínához visszatért volt portugál gyarmatot, a félmillió lakossal rendelkező Makaót vesszük példaként. Távol-Kelet Las Vegasába tavaly 3 milliárd dollárt invesztáltak a külföldiek.
Szerbia az idén jó, ha ennek az invesztíciós összegnek a felét eléri. Ez a 2000-es hatalomváltás utáni tízéves átlag szintjén lenne. Ha a Telekomon még az idén túlad a kormány, és ha végre az Ikea sokat emlegetett bejövetele is megvalósul, akkor meglehet az idei kétmilliárd dolláros külföldi beruházási eredmény is. Politikusaink valószínűleg elégedettségüknek adnak majd hangot abban az esetben is, ha csak másfél milliárdot sikerül elérni.
Valahol már meg is van az a másfél milliárd. Senki sem vitathatja ugyanis, hogy mi és a kínaiak majdnem másfél milliárdan vagyunk. Ki cáfolhatja, hogy az egymilliárd-négyszázmillió összeadva a hétmillióval már csaknem másfél milliárd? És ha orosz testvéreket is ideszámítjuk?
