2026. május 2., szombat

Magánosítani vagy külföldiekre bízni?

Két cég is érdekelt a Nikola Tesla Repülőtér megvásárlásában. Egyik közölük a török TAV Aiports Holding, a másik pedig a francia Vinci Airports – tette közzé a hírt a Večernje novosti.

Nem hivatalos források szerint az utóbbinak nagyobbak az esélyei arra, hogy Szerbia partnere legyen.

A belgrádi lap szerint egyelőre nem tudni, hogy az állam mint többségi tulajdonos el fogja-e adni a repteret, vagy koncessziós szerződés révén külföldi céget bíz meg az irányításával. Mindez a közeljövőben választandó magánosítási szaktanácsadó döntésétől függ.
A szerb kormány számításai szerint többségi tulajdonosként koncesszió esetén 500 millió eurót lehetne keresni a befektetőknek köszönhetően.
A török TAV befektetne a reptérbe, míg a franciák inkább a vásárlás mellet rakják le a voksukat.
A Nikola Tesla Repülőtér egyébként az egyik legnyereségesebb szerbiai cégnek számít, a maga 3,4 milliárd dináros éves profitjával. Részvényeinek 83,15 százaléka az állam kezében van, a maradék pedig az alkalmazottak, a polgárok, kisebb külföldi és itteni befektetési alapok között oszlik meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel