2026. május 2., szombat

Lesz elegendő villanyáram

Aleksandar Obradović: Tavaszra semmiképp sem kell drágulással számolni

A hideg időjárás ellenére az ország villanyáram-ellátása rendszeres, a fogyasztók nyugodtak lehetnek – jelentette ki tegnap Alekasandar Obradović, a Szerbiai Villanygazdaság igazgatója.

A belgrádi közszolgálati televízió egyik adásában szerepelve elmondta, a Szerbiai Villanygazdaság az elmúlt években nagy kihívásoknak volt kitéve, az országos méretű áradások, a súlyos fagyok, azután az aszályos nyarak nehezítették a munkát, de mindezek ellenére a villanyáram-ellátás stabil. Az igazgató szerint szén is van elegendő az országban, a kolubarai felszíni szénfejtő rekordokat döntő teljesítménnyel dolgozik, így e téren sem kell gondoktól tartani.

A tévészereplés során a villanyáram árának az emelése is szóba került. A felvetésre az igazgató annyit válaszolt, hogy az ár tavaszra semmiképp nem módosul. Hozzátette, ha a közvállalatnak a továbbiakban is ilyen jó eredményeket sikerül felmutatnia, akkor a drágítás kérdése értelmét veszti.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a közvállalat az idei ügyviteli évet minden bizonnyal nyereséggel zárja.

– A vállalati átszervezés első eredményei kiválóak, a költségek jelentős lefaragásával vesztes vállalatból az idén nyereséget termelő vállalattá válnak. Az első jelek már tapasztalhatók: a tavalyi évet 100 millió euró nyereséggel zárták.

Dicsekvésre ad okot az is, hogy a Szerbiai Villanygazdaság az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházásába fogott: megkezdődtek a Kostolac B3 hőerőmű építési munkálatai. Ha ezzel meglesznek, még biztonságosabb és folyamatosabb lesz az ország áramellátása.

Magyar ember Magyar Szót érdemel