Február elsejétől július végéig nem haladhatja meg a T–500-as lisztből készült kenyér ára a 46 dinárt – hozta meg a rendeletét a szerb kormány.
A rendelet célja, hogy megakadályozza a piaci rendellenességek elharapódzását, valamint a fogyasztók biztos ellátása.
A rendelet továbbá kötelezi az illetékes termelőket arra, hogy napi össztermékük minimum negyven százalékát az említett kenyérfajta tegye ki. Hasonlóan a kereskedőket is kötelezi, hogy kenyérkínálatuk negyven százalékát a T–500-as lisztből készült kenyér tegye ki.
A kereskedelmi minisztérium is megerősítette, hogy a meghatározott időpontig változatlan marad a T–500-as fél kilós kenyér ára. Az említett tárca ezzel kapcsolatosan megegyezést kötött a Szerbiai Pékek Úniójával.
Zoran Pralica, a Szerbiai Pékek Uniójának elnöke, a Tanjug hírügynökségnek megerősítette, nem várható az említett kenyérfajta drágulása, még akkor sem, hogy drágultak az előállítás költségei.
Elmondta, szerinte nem várható drágulás, valamint megjegyezte, hogy nem számol a búza árának emelkedésére, és piaci áringadozásokra sem.
