A berlini székhelyű Transparency International társadalmi szervezet szerint Szerbia továbbra is a nagyon korrumpált országok közé tartozik. A Korrupció Érzékelési Indexe alapján Szerbia 40 pontot kapott, így a megvizsgált 168 ország közül a 71. helyet foglalja el. A most bemutatott 2015-ös lista szerint Szerbia javított tavalyi helyezésén, amikor 41 pontjával a megvizsgált 175 ország körében a 78. volt.
A Transparency International Korrupció Érzékelési Indexét 1995-ben alapították, a közszférában a korrupció érzékelt mértéke alapján rangsorolja az országokat az egész világon. Az összetett index 0–100-ig mutatja a korrupció érzékelését a közszférában, ahol a 0 jelenti azt, hogy az adott országban a korrupciót magas mértékben érzékelik (erősen korrupt ország) a 100 pedig azt jelenti, hogy az adott országban egyáltalán nem érzékelik a korrupciót (egyáltalán nem korrupt ország).
A Transparency International nemzetközi szinten figyeli és közzéteszi a vállalati és politikai korrupció mértékét. A szervezet a jelentésében kitér arra, hogy Szerbia 15 éve a nagyon kiterjedt korrupciójú országok közé tartozik.
A Transparency International Szerbiára vonatkozó jelentése részletezi, hogy a rossz helyezés a korrupció visszaszorítását célzó nemzeti stratégia és a 2013-ban elfogadott akcióterv nem betartása, valamint a szabálysértések büntetlenül hagyásának a következménye.
A korrupciós tevékenységet bemutató listán Szerbiát az összes európai uniós ország megelőzi, a régió országai közül pedig csupán Bosznia-Hercegovina van mögötte 38 ponttal, a 76. helyen, valamint Koszovó 33 ponttal a 103. helyen.
A médiával történő visszaélés, a korrupcióellenes harc elfojtása, a korrupció megelőzésére tett gyenge kísérletek, a politikai pártok befolyása a közszférában és a nem megfelelő jogi keretek mind hozzájárulnak az ország rossz helyezéséhez – olvasható a Transparency International Szerbiára vonatkozó közleményében.
A Transparency International szerbiai nemzeti szervezete a Transparentnost Srbija rámutatott arra, hogy még mindig nem került sor a 2012-es és a 2014-es választási kampányok idején történt visszaélések felderítésére, egyes esetek pedig még 2004 óta megoldatlanok.
A lista szerint a leginkább korrupciómentes országok: Dánia (91 pont), Finnország (90), Svédország (89), Új-Zéland (88), Hollandia (87) és Norvégia (87). A leginkább korrupt államok Szomália (8) és Észak-Korea (8). Afganisztán 11, Szudán 12, Dél-Szudán és Angola 15-15 pontot kaptak.
A vizsgált 168 ország közül Magyarország az 50. helyen áll a listán. Magyarország 2014-hez képest három helyet esett vissza, 54 pont helyett 51-et kapott a vizsgálat során. A felmérés szerint Magyarországnak van a leginkább centralizált gazdasági és politikai rendszere az Európai Unióban, a bíróságokon kívül minden állami intézmény inkább a kormány és nem a társadalom érdekeit képviseli.
A Korrupció Érzékelési Index egy összetett mutató, amely különböző független és elismert intézetek által készített szakértői felmérések korrupcióval kapcsolatos adataira épít.



