A Görögországot sújtó gazdasági válság arra késztette a görög kormányt, hogy megváljanak egyes szigeteiktől. A probléma azonban az, hogy a görög bürokrácia túl sok kellemetlenséget okoz a dúsgazdag vásárlóknak, így eddig nem sok jelentkező akadt, aki görög szigettulajdonos szeretne lenni.
Gazdaság
Az elektromos meghajtású autókat gyártó amerikai Tesla Motors azt tervezi, hogy az elkövetkező öt évben – a Ford F-150-esének mintájára – elektromos kisteherautót készít. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a gyár villamos meghajtású kisteherautóját rögtön a Tesla új modellje, a Model X után dobják piacra.
Saša Radulović gazdasági miniszter tagadta, hogy a munkája, illetve az általa vezetett tárca intézkedései miatt nyomást gyakorolna rá Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes és más kormánytagok. A tárc...
A Vajdasági Erdészeti Költségvetési Alap a 2013-as évre pályázatot hirdetett, amelyen sikeresen szerepelt a Fruška Gora Nemzeti Park, a Vajdasági Vízgazdálkodási Közvállalat, valamint a Vajdasági Erdőgazdálkodási Közvállalat. Ezek a vállalatok 38,5 millió dinár értékű támogatásban részesültek, amelyről pénteken szerződést írtak alá a báni palotában.
A fürdőszoba-berendezést gyártó Kolpa Rt. Közép- és Kelet-Európa egyik vezető gyára ebben az ágazatban.
Benyújtotta lemondását tegnap Božidar Laganin, a Szerbiai Befektetés- és Kivitelösztönző Ügynökség (SIEPA) igazgatója. Laganin azért mond le tisztségéről, mivel – mint állítja – „személyesen üldözi őt Saša Radulović gazdasági miniszter, és ezért nem szeretné tovább hátráltatni az ügynökség munkáját”.

