Nagyszerű üzleti évet hagyott maga mögött az autóipar az EU-ban, s az idei esztendő is jól kezdődött a gyártók számára. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) szerint az Unióban tavaly csaknem 13,7 millió új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 9,3 százalékkal többet, mint az előző évben.
Gazdaság
Az idén a kormány 16 milliárd dinárnyi támogatást kíván fordítani a vállalkozások fejlesztésére, s ennek 70 százalékát fiatal vállalkozóknak szánja – nyilatkozta Zorana Mihajlović kormányalelnök a Szerbiai Gazdasági Kamarában (SZGK) pénteken, a Nemzetközi Egyetemista Gazdasági Fórumon.
A Smederevói Acélművek eladására közzétett nyilvános felhívás első napján, vagyis pénteken a kínai HBIS acélipari óriáscég már be is nyújtotta vásárlási szándéknyilatkozatát és üzleti tervét. Az Acélművek magánosítására vonatkozó pályázat értelmében a kezdőár 45,7 millió euró lesz.
A kérdésre, hogy ismét eljön-e 2008, és beköszönt-e egy újabb globális pénzügyi válság, illetve recesszió, Nouriel Roubini, a New York University professzora a Világgazdaság csütörtöki számában közölt véleménycikkében határozott nemmel válaszol.
A Reuters és a Dow Jones hírügynökség tőzsdei elemzőket idézve 0,5 százalékos emelkedést jelzett a főbb európai tőzsdeindexek pénteki nyitására. A frankfurti DAX index esetében ez 44 pontos emelkedés 9795 pontra, a párizsi CAC-40 indexnél 21 pontos emelkedés 4437 pontra, a londoni FTSE-100 indexnél pedig 31 pontos emelkedés 6165 pontra.
A Szerbiai Villanygazdaság vezetősége tegnap nyílt levéllel fordult a nyilvánossághoz. Ebben cáfolja a Pénzügyi Tanács elnökének szerdai sajtótájékoztatóján tett kijelentéseit, melyek értelmében a közvállalat komoly anyagi gondokkal küzd, ennek ellenére tavaly mégis 7 százalékkal növelte foglalkoztatottjainak bérét, és az adósságát is egymilliárd euróta duzzasztotta.

