Mintegy 2500-3000 ember válhat munkaerő-felesleggé a Szerbiai Vasutak házatáján, ha elfogadják a vállalatban készülő átszervezési tervet – jelentette be tegnap Zorana Mihajlović közlekedésügyi miniszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével folytatott tárgyalásokat követően. Mint kifejtette az elbocsátásra váró alkalmazottak pontos létszámát még nem tudni, de év végéig mindenképp eldől.
Gazdaság
Sajtóértesülések szerint a priboji FAP teherautógyár az egyiptomi hadsereg számára gyárthat páncélos gépjárműveket. Ez jó hír lenne, ám mivel a vállalatnak mostanra csupán 14 alkalmazottja maradt, felmerül a kérdés, hogy ki végzi el a munkát, ha sikerül tető alá hozni az üzletet.
A kragujeváci Fiat autógyárban az elkövetkezendőkben törlik a harmadik műszakot és csak két műszakban dolgoznak a munkások.
A német államvezetési küldöttség vasárnap ért Pekingbe, a protokolláris udvariassági tiszteletkörök lefutása után a két legerősebb árukiviteli hatalom negyedszerre ült le tárgyalni. A Deutsche Welle napilap szerint a felek több témát is érintettek, viszont olyan érzékeny fejezetek is napirendre kerültek, mint a két ország gazdasági kapcsolatai.
A belgárdi Air Serbia légitársaság tegnap útjára indította a Belgrád–New York járatra beszerzett Airbus A330-as gépet, de ezúttal nem Amerikába, hanem a szomszédos Bosznia Szerb Köztársaság fővárosába vette a irányt. Mint már napilapunkban korábban is cikkeztünk róla, a légitársaság vezetősége úgy döntött, hogy amíg nem teremtődnek meg a feltételek a New York-i járat beindítására, addig a környező országokig szállítják majd az utasokat.
Egy olasz és négy Nottinghamből származó szerb alkotta azt a bűnbandát, akik csalással több milliós nyereségre tettek szert, emiatt pedig összesen 22 év börtönbüntetésre ítélték őket. A csalások értéke 8 millió euró.

