Az olajtermelés befagyasztásáról is szó lesz azon a nemzetközi tanácskozáson, amelyet Algírban rendeznek meg szeptember végén – erősítette meg a korábbi piaci híreket Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter.
Gazdaság
Csaknem 1,35 euróba kerülne a víz köbmétere annak a szerbiai vízhasználati stratégiának az értelmében, amely 2034-ig határozná meg az ország vízgazdasági tevékenységeit, és amely 8,5 milliárd idevágó beruházását is előrevetítene – hangzott el tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában (SZGK).
A vajdasági áramszolgáltató beolvasztásával a tartományi költségvetés 147 millió dinárral rövidítik meg – írja a Vajdasági Tényfeltáró és Elemző Központ (VOICE).
Tésztagyárat nyitottak meg pénteken a köztársasági és tartományi vezetők Inđiján. Tomislav Nikolić államfő a megnyitón kijelentette, az indonéz Indofood invesztíciója arról ad tanúbizonyságot, hogy Szerbiába megéri befektetni, elsősorban az ország kiváló földrajzi fekvése és a munkaerő termelékenysége , továbbá a kedvező adópolitikája és szubvenció-lehetőségei miatt.
Jól kezdődött az idei év a turizmusban a világ sok országában. Néhány kiterjedt régióba és egyik-másik földrészre, így Ázsiába, a Csendes-óceán vidékére vagy a Szaharától délre eső területekre 10-13 százalékkal többen érkeztek már az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatóbizottsága szerdai késő esti ülésén végül is pozitív elbírálásban részesítette a több mint egy évvel ezelőtt Szerbiának jóváhagyott 1,2 milliárd eurós hitelkeret idei, sorrendben 4. és 5.

