Végéhez közeledik a világ legnagyobb kuttyogatóverseny-sorozata. A két legutóbbi rendezvény – a Moholon megtartott III.
Gazdaság
A csaknem negyed évszázados múltú World Food Moskow kiállítás az élelmiszerágazat legjelentősebb oroszországi találkozóhelyének számít. 1992-es megalapítása óta évente megrendezik.
Legkorábban két-három hét múlva derülnek ki a német Tönnies húsipari vállalat és a szerb kormány közötti tárgyalások eredményei – nyilatkozta Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a német vállalat befektetési tervei kapcsán.
Megvalósulni látszik az „utópia” kétezer finn állampolgár számára, hiszen úgy tűnik, hogy havonta 560 eurót ad nekik az állam, bármiféle kötelezettség nélkül, még csak munkát sem kell keresniük – írja a horvátországi Večernji list.
A kedvező költségvetési helyzet megengedhetővé teszi a közszférai bérek és a nyugdíjak emelését, de az emelés nem lehet nagyobb a hazai össztermék (GDP) növekedésénél, amely az idén várhatóan csaknem három százalékot tesz ki – állapították meg a Negyedéves figyelő című kiadvány szakértői a tegnapi sajtótájékoztatójukon.
A tartományi kormány szerdai ülésén elfogadta a Vajdaság AT és a kínai Heinan tartomány közötti gazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi együttműködésről, valamint az emberi, baráti kapcsolatok erősítéséről szóló szándéknyilatkozatot.

