Nem indul csődeljárás a FAP-ban, hanem állami vállalat lesz, valószínűleg a szerbiai fegyvergyártási rendszer keretében.
Gazdaság
Lassan eltelik az első szabadvízi halászat nélküli év, mely során a halászok átadták a természetes vizeket a horgászegyesületeknek és az egyesületek szövetségeinek. A szövetségek nagy erőt, több százezer horgászt képviselnek, és egységes fellépéssel, szakmailag megalapozott programokat indítottak, melyek összhangban állnak az uniós irányelvekkel.
Szerbia gazdasági sikereiről és az állami pénzügyek terén elért eredményeiről folyamatosan jó híreket hallani, miközben az emberek ezt gyakran azzal kommentálják, hogy a saját bőrükön ebből keveset éreznek. A költségvetési többlet, a büdzsében megvalósított terven felüli bevételek és a kordában tartott kiadások valóban eredményként értékelhetőek.
A múlt héten nagy szövegforgalmat eredményezett a Szerbiai Halászok Asszociációja oldalán szellőztetett hír, mely szerint: „Hivatalosan is 2017. február 1-jétől Magyarországon megszűnik az ipari halászás tilalma, a Dunán és a Tiszán 108 hivatásos halász fog tevékenykedni, és az állam kártalanítja őket.
– Szeretnénk elérni, hogy Magyarország az első tíz ország közé kerüljön a szerb gazdaságba beruházó külföldi államok listáján, hasonlóan az olyan erős gazdasági potenciált képező országokhoz, mint Ausztria, Olaszország és Németország – emelte ki dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete Szegeden a közelmúltban megtartott kamarai és üzletember-találkozón.
A német pénzügyminisztérium annak a lehetőségét fontolgatja, hogy 50 százaléknál kisebb részesedést magánosítana az autópálya-hálózatból – értesült a Der Spiegel.

