2026. július 3., péntek

Gazdaság

Állami támogatás kis- és középvállalkozásoknak

A gazdaságügyi minisztérium ma pályázatot hirdetett a kis-, közép- és mikrovállalkozásoknak, valamint a szövetkezeteknek is egy vissza nem térítendő támogatásra, amely a kis- és középvállalkozásoknak eszközbeszerzési támogatásáról szóló program keretében valósul meg. A vissza nem térítendő keretösszeg 1,55 milliárd dinárt tesz ki – írja a Vajdasági RTV.

Változik a nyugdíjtörvény

A jövő héten, április 2-án zárul a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló törvény módosításának közvitája. A tervezetben néhány fontos újdonság van, köztük az, hogy megszüntetik az ún.

Folytatódik a repülőterek korszerűsítése

Szerbia az idén 738 millió eurót tervez beruházni a repülőterek fejlesztésébe – jelentette be Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. A tárcavezető rámutatott arra, hogy a repülési ágazat hatalmas veszteségeket szenvedett el a koronavírus-járvány következtében, a Nikola Tesla repülőtér utasforgalma 69 százalékkal csökkent, a niši Nagy Konstantin reptér forgalma pedig 63 százalékkal.