2026. július 3., péntek

Gazdaság

Szerbiában 40.000 esküvőt halasztottak el a vírus miatt

Tavaly a 25 ezer esküvőből, csak ötezer valósult meg, ugyanis a vírushelyzet miatt sok pár elhalasztotta a nagy napját. Most körülbelül 40 ezer pár várakozhat arra, hogy sikerüljön a tervek szerint megvalósítani a lakodalmukat mondta Nikola Janković, rendezvényszervező.
Maja Gojkovićot Óbecsén Dragan Tošić polgármester fogadta (Fotó: Fehér Rózsa)

Kiaknázatlan kincsek a pusztuló kastélyok

Törökbecsén és Óbecsén is tiszteletét tette pénteki körútja során Maja Gojković művelődési és tájékoztatási miniszter. A bánáti városban Saša Maksimović polgármester fogadta, akivel meglátogatta a...

Egy ország, tíz államcsőd

Nincs rá pénz. Ezzel indokolta Christina Fernández de Kirchner argentin elnökhelyettes, hogy hazája képtelen visszafizetni 45 milliárd dollár maradék adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF).
Sok vállalkozó szerette volna megosztani a tapasztalatait a politikusokkal (Fotó: Fehér Rózsa)

Év végéig visszatér a régi ritmus

Mezőgazdasági termelők, állattenyésztők, vendéglátóipari és más vállalkozók mutatkoztak be pénteken Óbecsén, azon a kerekasztal-megbeszélésen, amelyen a járványhelyzet okozta gondok kerültek teríté...