2026. július 1., szerda

Gazdaság

Mikor, kinek, mennyi segély érkezik?

A köztársasági kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek alapján a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítésére decemberben minden nagykorú polgár 20 eurónak megfelelő dinárösszeget kap. A kormány honlapján megjelent hivatalos tájékoztató szerint a módosítás értelmében mindazok, akik tavasszal megadott határidőben nem jelentkeztek a 30+30 eurós állami támogatásra, valamint azok, akik 2021.
(Fotó: Tóth D. Lívia)

Nyílnak a kapuk

Szombaton délelőtt 11 órakor Újvidéken megnyitja kapuit a 88. Nemzetközi Mezőgazdasági, illetve az 53. Vadászati és Halászati Vásár, valamint az ökológiai kiállítás. A tömeges esemény megtartását a...

Milyenek lesznek az új fiskális számlák?

Mint már többször hírül adtuk, Szerbiában a jövő évtől alkalmazzák az új fiskalizációs modellt, melynek terhe azonban nem a gazdaságra, hanem az államra hárul. Bevezetik az online pénztárgépeket, ami azt jelenti, hogy a vállalkozóknak ki kell cserélniük az eddigi kasszákat.