A nemzetközi energiaválság ellenére az orosz gáz ebben a fűtési idényben is rendszeresen érkezik Szerbiába – nyugtatta meg a lakosságot Nenad Popović innovációs és technológiai fejlesztéssel megbízott miniszter a Szerb–Orosz Kormányközi Együttműködési Bizottság zlatibori ülése után, melyen Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettessel együtt elnökölt.
Gazdaság
Szerbia a saját kőolajtartalékaira már nem számíthat, kimerültek – jelentette ki a napokban Aleksandar Vučić államfő. Ezt a tényállást erősítette meg a Szabad Európa Rádiónak Aleksandar Kovačević energetikai szakértő is, aki rámutatott, jóformán egy vállalat gazdálkodik a kőolajkészletekkel, és a kitermelés során a tartalékokat egyszerűen felélte.
A tartományi és köztársasági állami szervek közös munkájának eredményeként 17,5 kilométer hosszú „zöld kerékpárút” épül a Fruška gorán – jelentette be tegnap Nenad Ivanišević tartományi gazdasági é...
A Világbank 1,0 százalékponttal 6,0 százalékra javította Szerbia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését.
Újabb történelmi csúcsot döntött tegnap a földgáz ára Európában. A holland TTF elosztó novemberi irányadó száma elérte az 1000 köbméterre számított 1900 dolláros szintet.
Október 15-étől igényelhetnek a cégek állami támogatást az új pénztárgépek megvásárlásához. A Gazdasági Minisztérium tegnap közölte: nyilvános felhívást tett közzé az anyagi támogatásra való jelentkezésre, amire jövő év január 31-éig lesz lehetőség.

