A köztársasági kormány rendelettel igyekszik serkenteni a zöld energia előállítását, és erősíteni az energetikai szolgáltatások piacát. A tervek szerint árveréseket tartanak a piaci prémiumjogok, azaz serkentő támogatások odaítélésére a megújuló energiaforrásokat használó erőműveknek.
Gazdaság
Az Európai Bizottság (EB) tegnap adta ki az EU-tagállamokra és a tagjelölt országokra vonatkozó őszi gazdasági előrejelzését 2021-re.
Az obrenovaci Nikola Tesla B hőerőmű B blokkjának felújítási munkálatai során Aleksandar Vučić elnöke bejelentette, hogy hétfőn ülést tartanak a villamos energia gazdaságos árának meghatározására, és kijelentette: Zijinnel már egyeztettek egy árat, mások modellt keresnek, de a villanyáram árát tekintve úgy fogalmazott, hogy minden a régiben marad a polgárok számára.
Az áremelkedés a mobilszolgáltatókat sem kerülte el. A napokban a Telenor jelentette be, hogy 6,93 százalékos drágulásra számíthatnak a felhasználóik.
Több mint 100 százalékot nőtt a Bitcoin értéke 2021-ben, októberben pedig a 30 százalékot is meghaladta a növekedés.
Az augusztusi 6 százalékról 5,8 százalékra csökkent szeptemberben a munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában.

