Az Apple technológiai vállalat mind a 12 New York-i üzletét bezárta az omikron-variáns erőteljes terjedése miatt – jelentette be a cég hétfőn. Az Apple szóvivőjének közlése szerint a jövőben a fogyasztók csak az online megrendeléseiket vehetik át az üzletekben, helyben vásárlásra nem lesz lehetőség.
Gazdaság
Magánszemélyek, cégek, a világhálós kereskedők, de lényegében minden felhasználó a jövő évtől előnyösebb körülmények között fogadhat és továbbíthat küldeményeket – tette közzé a Szerbiai Posta Közvállalat. Kinek származik előnye az újraszervezésből?
A Nikola Tesla hőerőműhöz kapcsolódó problémák után két nappal ma nyugodtan telt a nap ilyen tekintetben. Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter elmondta, hogy ma estig elhárítják a károkat, és a problémákat szenvedett egységet visszakapcsolják a hálózatra.
Kulcsfontosságú lesz Szerbiában jövő március a kommunikációs technológia szempontjából – jelentette be Vladimir Lučić, a Szerbiai Telekom új vezérigazgatója. Elmondása szerint a vállalat 2022 első negyedében demonstrálhatja igazán a pénzügyi kapacitásait, annak köszönhetően, hogy az előfizetők száma továbbra is ütemesen gyarapodik.
Már hét éve segíti a szerb kormány a belföldi turizmus fejlődését a polgárok számára kibocsátott üdülési utalványokkal. Mindig is nagy érdeklődés volt irántuk, legfőképpen az utóbbi két évben, amikor akár pár óra alatt is elkapkodták őket.
Vajdaságban továbbra is mostoha körülmények között élnek az olyan családok, amelyeket nemzeti hovatartozásuk miatt üldöztek el otthonaikból a délszláv háborúk idején. Hétfőn délelőtt a tartományi kormány épületében 22 menekült család vette át a szerződést annak érdekében, hogy lakhatási feltételein javíthasson.

