A kormánytól érkezett bejelentések alapján Szerbiában 2026-ig akár 1000 eurót is elérheti az átlagfizetés, amely jelenleg 600 euró körül mozog – írja a 021.rs hírportál.
Gazdaság
A kitermelt szénmennyiség nem teszi lehetővé a rendelkezésre álló hőerőmű blokkok működtetését, ezért az elkövetkező időszakban is szükség lesz a villanyáram importjára – írja a Danas cikkére hivatkozva a 021.rs hírportál.
A kormány a minap úgy döntött, hogy egy hónapra befagyasztja az üzemanyag árát, azzal a lehetőséggel, hogy később a döntést meghosszabbíthatják. Az előírás szerint a kiskereskedelemben a 95-ös benzin literenkénti ára legfeljebb 171, az eurodízel ára legfeljebb 179 dinár lehet.
A vízgyár terveinek kidolgozására december utolsó napjaiban több mint 20 millió dinár érkezett a temerini önkormányzat számlájára. A dél-bácskai település ugyanis azok közé a községek közé tartozik, amely ilyen szempontból az idén elsőbbséget élvez a tartományi nagyberuházási alapnál – mondta Pásztor Róbert, a temerini községi képviselő-testület elnöke.
Javában tart azoknak a banki értesítéseknek a kiküldése, melyekben a pénzintézetek arról tájékoztatják a hitelfelhasználókat, hogy mégis ki kell fizetniük a hitelkezelési költségeket, tehát 8 napon belül fizessék vissza a banknak a bírósági döntés alapján egyszer már visszakapott pénzt. A Szerbiai Bankok Egyesületében (UBS) elmondták: azokról a felülbírálokról van szó, melyeket a bankok kértek 2021.
Az új kormány alatt 2026-ig az átlagfizetés eléri az 1000, az átlagnyugdíj pedig az 500 eurót – jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter. Mint mondta, 2012 júliusában 8,5 milliárd dinár volt a számlánkon, így nem tudtuk kifizetni a béreket és a nyugdíjakat.

