2024. május 8., szerda

Navason fog múlni minden!

A papírforma alapján a Hollandia–Costa Rica találkozó ígérkezik a brazíliai labdarúgó-világbajnokság legsimább negyeddöntőjének, ugyanakkor a közép-amerikai gárda a torna meglepetéscsapata.

A közép-amerikaiak edzője, Jorge Luis Pinto a szakma alapjait egy holland edzőtől, Rinus Michelstől „leste el”, aki az 1980-as években a német bajnokságban szereplő Köln csapatát irányította, miközben Pinto a város egyetemén tanult.

Azokban az években rengeteg időt töltöttem azzal, hogy néztem az edzéseit, és beszélgettünk. Amikor éppen nem kellett órára mennem, rohantam a tréningekre, és figyeltem, tanultam – nyilatkozta Pinto.

Amennyiben Costa Rica bejut az elődöntőbe, akkor 1930 után az első CONCACAF-zónából érkező együttes lehet a négy között, 84 évvel ezelőtt, az első világbajnokságon szereplő Egyesült Államokat követően.

Louis van Gaal holland együttesére különösen jellemző, hogy vert helyzetből is képes felállni, ugyanis ezen a tornán már háromszor fordított, ezzel beállította a németek 1970-es rekordját. Nem számít könnyű mérkőzésre Arjen Robben, a hollandok szélsője:

– Azt gondolom, a torna előtt nem sokan tippeltek volna arra, hogy Costa Rica továbbjut majd csoportjából, de bebizonyították, hogy milyen erős csapatuk van. Nagyon kemény összecsapás lesz, de mindent megteszünk majd, hogy ott legyünk az elődöntőben.

A narancs mezesek sorozatban másodszor, összességében ötödször juthatnak a legjobb négy közé, négy évvel ezelőtt, valamint 1974-ben és 1978-ban a döntőben szenvedtek vereséget, míg 1998-ban az elődöntő jelentette számukra a végállomást. Az Oranje két kulcsembere, Arjen Robben és Wesley Sneijder is egyaránt hat-hat világbajnoki gólt lőtt, így egyetlen találatra vannak az örökrangsorban élen álló Johnny Repptől.

Árok Ferenc, állandó jegyzetírónk feljegyzései a mérkőzéssel kapcsolatban:

Majdnem mindig dilemmában voltam a múltban, amikor éjjel – úgy egy óra felé – még mindig latolgattam, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak-e. Leginkább az volt a problémám, hogy a középpályán a háromból két „hekus” legyen-e, vagy két „költő”! S leginkább úgy tértem nyugovóra, hogy majd reggel elhatározom. Mármint tudományos szakmai megoldást választok. Ergo melyik lábammal kelek az ágyból! Mivel az embernek leginkább két lába van, egyszer „igazam” volt, máskor meg nem. Így hát egy bizonyos bajnokságtól kezdve az egydolláros döntött: fej vagy írás; aztán pedig, hogy sütött-e, mármint a nap, vagy esett. Valahogy így vagyok az úgynevezett előérzetekkel, megérzésekkel, álmokkal, jóslatokkal is. Valószínűleg ezért (is) nem fogadtam soha semmire 1967 óta, akkor volt egy 12 találatos szelvényem! Vajda nagymamám mondta, hogy a villám sosem csap kétszer ugyanabba a fába! Most, hogy színt kell vallanom, és nem vacillálhatok összevissza, a számokhoz fordulok: hadd nézzem, mit is mondanak!

Mi szól Hollandia mellett?

Hollandia esetében a számok nagyon meggyőzőek! Spanyolországot móresre tanították! Nem hiszem, hogy a spanyolok 5:1-re kikaptak volna az utóbbi „ezer évben”! Akkor aztán köhécseltek egy kicsit másik hazám ellen: a kengurukat csak 3:2-re sikerült csapdába keríteni. Nekem ez az eredmény bizonyos elégedettséget hozott, Postecoglout én tettem meg segédedzőnek a melbourne-i görög csapatnál sok-sok évvel ezelőtt. Jó spirituszom volt, ahogy mondanák. Aztán jött Chile 2:0-val, és mint a csoportgyőztes Mexikót kapták, és küldték haza 2:1-es eredménnyel. Magasan a legjobb „értesítővel” érkezik a nyolc közé:

Hollandia

4

4

0

0

12:4

Ami átlagosan 3:1-et jelent meccsenként! Ilyen számokról a többiek csak álmodozhatnak. Talán nem lepi meg olvasóinkat, hogy a hat holland csatár, aki Brazíliában van, mind idegenben játszik. Ezzel szemben a hét védőből csak kettő elég jó, hogy a nagy klubok megvegyék őket.

Mi szól Costa Rica mellett?

Costa Rica a „legfösvényebb” válogatott ebben a bajnokságban! Négy meccsen mindössze két gólt kapott. Három egykori világbajnokot ütött ki. Mekkora is ez a kis ország?! Tíz vagy húsz férne belőle Londonba… Talán ez nem is fontos. Tény az, hogy Angliával gól nélkül végeztek, Uruguayt 3:1-re, Olaszországot meg 1:0-ra verték a csoportküzdelmekben. A Görögország elleni 1:1 után büntetőkkel kerültek ide, ahol Hollandiával állnak szemben. A legjobb védelem, ugyanis eddig a következőket érték el:

Costa Rica

4

2

2

0

5:2

Tehát a legjobb védelem a legjobb csatársorral kell, hogy megvívjon!

Ki vagy mi döntheti el a mérkőzést?

Van Persie és Robben a csapat gólgyárosa, Sneijder „eteti” őket! De nem csupán ettől a hármastól függ a csapat. És pontosan ez az ereje a holland válogatottnak. Személyesen nem vagyok oda értük, mert nem tudom lenyelni Robben „akrobatikus” eséseit. Egyébként is jómagam még mindig a holland „tulipánhármast” – Rijkaard, Gullit, Van Basten, mely a Milanban meghódította a világot – tartom magasan a legjobb játékosoknak, akik ebből az országból származnak. Van Persie-re is orrolok, mert otthagyta kedvencemet, az Arsenalt a Man. Unitedért!

Velük szemben áll majd a vb eddigi legjobb védelme, s ami a legfontosabb: Navas a legjobb kapus. E kapus iránt szinte mindenki érdeklődik. Nem is csoda, hisz négy meccsen két gólt kapott, és bizony neki köszönheti a csapat azt is, hogy a görögök ellen a tizenegyesek után is élve maradtak!

Ki jut tovább?

A talpon maradt nyolc ország – négy-négy európai és dél-amerikai – versenyútja oly módon van a sorsolás folytán kialakítva, hogy nagyon könnyen megtörténhet az annyira „normális” elődöntő, melyben két-két európai és dél-amerikai válogatott, azaz Brazília–Németország és Argentína–Hollandia ugrik majd egymásnak. Tehát a fenti meccsből szerintem a hollandok kerülnek ki győztesen, de ha nem, akkor óriási meglepetés történik. Szóltam, mondanák az indiánok!

Hollandia–Costa Rica

Helyszín: Salvador (Fonte Nova Aréna, 52 048 férőhely)

Kezdés: 22.00 (RTS1, m1, HRT2)

Játékvezető: Ravsan Irmatov (üzbég)

A várható kezdőcsapatok:

Hollandia: Cillessen – Janmaat, De Vrij, Vlaar, Martins Indi, Blind – De Guzman – Kuyt, Sneijder, Robben – Van Persie.

Costa Rica: Navas – Gamboa, Umana, Gonzalez, Acosta, Diaz – Bolanos, Tejeda, Borges – Ruiz – Campbell.