A kardiológusok találkozója mindig érdekes téma akár a szakmának, akár a nagyközönségnek. Nincs még egy olyan szerv az emberi testben, amelyen annyi beavatkozást, javítást, sőt cserét is alkalmazhatnak az orvosok, mint központi vérellátó szervünkön, a szíven.
Úgy tűnik, belepillantva a mai irodalmi életbe, a szív kiesett az érzelmek világából, megszűnt a szeretet és a szerelem központja lenni, noha olvasom, hogy Beethoven szívritmuszavarát is zenéjébe foglalta, és a múlt század második felében működő, kimagasló költőnk, Nagy László sem tett másként, „az én szívem játszik, ingemen átlátszik” – írta egyik versében. Minden bizonnyal erőlködő, beteg szívének dobbanásai ihlették, ami végzetes kórnak is bizonyult 53 éves korában. Amennyit azonban szívünk vesztett nimbuszából a költészet terén, jóval több tiszteletet nyert tudományos, de – nyugodt lélekkel állítom – laikus körökben is. A koszorúerek „nagyjavítása” a sztent, a billentyűcsere, infarktus utáni „foltozás” őssejtekkel, az újraélesztés lehetősége… és ezzel a néhány példával meg sem közelítettem mai ismerettárunk listájának harmadát sem.
Budapest 2014. november végén adott otthont a legfrissebb nemzetközi szívgyógyászati értekezletnek. Érdemes bepillantani az ott elhangzott előadásokba és kivonatosan megismerni a legújabb irányelveket szívünk megóvásában. Megóvásában – mondom nyomatékkal, a felszólalók ugyanis ezúttal nem annyira a gyógyításra, inkább a megelőzésre fókuszáltak.
„Mindenki a maga egészségének a kovácsa”
A letűnt idők e latin közmondása, úgy látszik, semmit sem vesztett aktualitásából. Eredeti alakja ugyan a szerencséről szól, de hát napjainkban érhet-e nagyobb szerencse bennünket az egészséges életnél? Nem hiszem. Soha még ilyen keményen, határozottan nem nevezték a világ szívorvosai elhibázott életvitelünket a medicina első számú közellensége, a szív- és érrendszeri betegségek burjánzásának okaként, mint ott, Budapesten. Egyre lekezelőbben tekintenek a genetikai tényezőkre, a szüleinktől örökölt kockázatok csak eshetőségek – állítják. Igaz, örökölhetünk mi szívhibát, ritmuszavart, de ha tudunk róla, és még idejében teszünk ellene megfelelő életviseléssel, megérjük a 80–85 évet, anélkül hogy egymaroknyi gyógyszerrel kellene indítanunk a napot.
Nálunk a baj a fájdalommal kezdődik. Az egészségtudatos életmód hiányzik a mi éghajlatunkról: amíg valahol nem fáj, egészségesnek hisszük magunkat. Márpedig a magas vérnyomás, rendetlen szívverés, hasi és mellkasi ütőértágulás, a nagyfokú érelmeszesedés, a magas koleszterinszint, a megnövekedett hastérfogat vagy a cukorbaj kivétel nélkül fájdalommentes, tudtunkon kívül rombolják szervezetünket oly mértékben, hogy 20–25 évet ellopnak az életünkből. Hiába az egészségügy fejlesztése, nyithatunk minden helyi közösségben orvosi rendelőt, minden kisvárosban kórházat, a gyógyszer csak 10–15%-ban játszik szerepet egészségünk helyreállításában, és többnyire nem jelent mást, mint kétségbeesett futást az események után. Történik ez akkor, amikor minden házban van vérnyomásmérő és vércukorszintmérő apparátus. Elhangzott az is, hogy bár jelenleg mintegy 700 fajta magas vérnyomás elleni gyógyszerrel rendelkezünk, a célértéket – a 140/90-et, ha nincs cukorbetegségünk, és 125/80-at, ha diabéteszesek vagyunk – az ellenőrzött lakosságnak csupán a 30%-a éri el. A ránk hagyomágyozott életmód, a dohányzás, a zsíros ételek, a vörös hús és a cukor, a sós ételek, az alkohol iránti vonzalom, a stresszfeloldás képtelensége és mindennek a koronája, az inaktív életvitel már 30 éves korban megkezdi testi és szellemi frissességünk leépítését, és mindez nem fordítható meg néhány pirula lenyelésével. Az USA-ban csupán a dohányzás visszaszorításával 40%-kal csökkentették a szívinfarktus okozta elhalálozást. Minimálisan 40 percnyi 5,4 km/h sebességű gyaloglást, illetve 20 percnyi 8 km/h sebességű futást vagy ezzel egyenértékű más mozgást javasolnak a hét minden napjára. Sajnos a kutatások szintjén és az elit kórházakban elért csodálatos eredmények, amelyekről naprakészen beszámol a média, vajmi keveset – mondjuk ki –, semmit sem változtattak életvitelünkön az elmúlt évtizedben.
Az idősek vérnyomása
Az idős, 60 éven felüli betegeknél, a nőknél pedig már a menopauza beállása után gyakorta találkozunk egy jellegzetes formájú hipertóniával, az izolált szisztolés vérnyomással. Európa elöregszik, ideje volt állást foglalni ezzel a tünettel kapcsolatban. A jelzett korban az érelmeszesedéstől merevvé vált vérerek miatt a főütőér csak egyre magasabb szisztolés vérnyomás árán tudja továbbítani a kellő vérmennyiséget, tehát vérnyomásunk magasabb értéke fokozatosan emelkedik, az alacsonyabb, a diasztolés viszont nem változik, sőt csökken. Testi tüneteket nem okoz, csak mérés esetén észleljük, mégis komoly károsodás éri a főütőeret és magát a szívünket is, ezért kezelésre szorul. Nem mindegy azonban, hogyan kezeljük. Ha csökkentjük a felső értéket, rendszerint csökken az alsó is, ami viszont a koszorúerek vérellátottságát veszélyezteti. Ezt a beteg mellkasi fájdalomként észleli, és emiatt sok esetben abbahagyja a gyógyszer szedését. A szívgyógyászok felhívják a figyelmet, hogy nagy körültekintést és óvatosságot igényel ennek a vérnyomásformának a kezelése. Végtére megszületett az egybehangzó javaslat: elsősorban életmódváltást javasolnak, mivel annak szigorú betartása visszamenőleg is hatásos. Ha ekkor sincs lényeges javulás, a vízhajtó gyógyszerek és a minimális adagú más vérnyomáscsökkentők kombinációi a legalkalmasabbak az izolált szisztolés vérnyomás kezelésére.
Továbbra is várjuk olvasóink egészségüggyel kapcsolatos kérdéseit. Arra kérjük az érdekelteket, hogy tömören, néhány mondatban megfogalmazva küldjék el borítékban vagy e-mailben.
Címünk: Magyar Szó Lapkiadó Kft.
Gyógykalauz („Az olvasó kérdez” megjelöléssel)
21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1.
E-mail címünk: gyogykalauz@magyarszo.com.
A válaszokat a Gyógykalauz mellékletben közöljük.
