2024. május 9., csütörtök

Nem történt orvosi mulasztás

Az újvidéki szülészeten tavaly október derekán történt magzatelhalálozás kapcsán elkészült a hivatalos jelentés, mely szerint nem történt orvosi mulasztás. Amint arról több ízben írtunk, Sanja Spasojević a terhesség ideje alatt semmilyen rendellenességet nem tapasztalt, a szakorvosok az ellenőrzés során sem találtak utaló jeleket arra, hogy sürgősen császármetszést kellene végrehajtani. Másnap azonban a baba meghalt. A Spasojević házaspár feljelentést tett a szülészet vezetősége ellen.

A család ügyvédje kifogásolja, hogy az esetről történt hivatalos jelentés szűkszavú, csupán egy mondatban tesz említést a magzat elhalálozásáról, hangsúlyozván, hogy olyan esetről van szó, amikor az orvostudomány tehetetlen. Az ügyben most kikérik más orvosok véleményét, és várják a kórbonctani orvosok leletét is. A házaspár ugyanis nem nyugszik egykönnyen bele gyermekének elvesztésébe.
Sajnos nem volt az egyetlen, tragikus végű eset az újvidéki szülészeten. Hét nappal a Spasojević házaspár esete előtt, majd január 1-jén is szinte ugyanez történt másik két várandós nővel.
Az egészségügyi minisztérium tegnap közleményt adott ki egy hasonló eset kapcsán. A minap tragikusan elhunyt egy kismama a jagodinai kórházban. Az illetékes felügyelőség sürgős kivizsgálást rendelt el.