2025. július 10., csütörtök

A nő egészsége a család egészségének alapja

A rákot meg lehet előzni, gyógyítható, műtét után is biztosítható a teljes értékű életvitel
Dr. Šarić Györgyi: Igyekszünk csökkenteni a vidéken élő nők hátrányos helyzetét az egészségügyi ellátásban (Fotó: Fekete J. József)

A zombori Rákellenes Egyesület három hónapon át tartó akció keretében népszerűsítette az emlőrák megelőzését a falusi közösségekben. Ennek keretében igyekezett szorosabbra fogni a páciensek és a háziorvosok kapcsolatát. A rehabilitáció során elért eredményei nyomán emlőeltávolításon átesett hölgyek melltartót mutattak be divatrevün, a sztómások uszodába járnak. Az egyesület hamarosan ingyenes taxit biztosít a terápiára járók számára.

A dr. Šarić Györgyi onkológus vezette zombori Rákellenes Egyesület már 2003-tól módszeresen ismerteti a falusi közösségekben élő nők között az őket fenyegető ráktípusok veszélyeit és megelőzésük módját. Állhatatos munkájukra az állami illetékesek is felfigyeltek, és a Zdravka névre keresztelt akciójukat idén felkarolta a Munkaügyi és Szociális Minisztérium a nők egészségét javító nemzeti akcióterve keretében, valamint az Egészségügyi Minisztériumnak a Szerbia a rák ellen elnevezésű nemzeti programja. Az előadássorozatot üdvözölte a Tartományi Egészségügyi Titkárság és támogatja az AVON emlőrák elleni akciója.

Az idén január elejétől március végéig tart az akció, amelynek során az előadók két-két alkalommal látogatnak el Kerényre, Csonoplyára, Nemesmiliticsre, Monostorszegre, Őrszállásra és Küllődre. Az onkológus szakorvos tartja az előadást, egy nővér szemlélteti az emlővizsgálat odahaza elvégezhető módszerét, gyógyult páciensek beszélnek a terápiáról, a műtétről, a rehabilitációról, és egy kiállítás keretében bemutatják azokat az alkotásokat, amelyeket az egyesület tagjai készítettek a foglalkozásokon.

– Azért keressük fel a falusi közösségekben élő nőket, mert azok a nincstelenség miatt magukba zárkóznak. Nincsenek egyesületeik, vagy alig néhány taggal működnek. A férfiak bár eljárnak a kocsmába, így van valamilyen szociális kapcsolatuk, de a nők leginkább odahaza kötögetnek. Egy hónap elmúltával másodszor is felkeressük a települést, mert addig híre megy, hogy érdemes volt meghallgatni, megnézni az előadást. Ezeken az összejöveteleken minden alkalommal aktívan részt vesz a falu orvosa is, mert elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy megismerje egymást az egészségügyi szolgáltatást nyújtó és igénylő, és hogy bizalmi viszony alakuljon ki közöttük. Mivel az idén országos szinten felfigyeltek tevékenységünkre, bízom abban, hogy az általunk kifejlesztett metódus a nemzeti egészségvédelmi stratégia részévé válik – mondja Šarić Györgyi.

Az előadásokon átlagosan mintegy nyolcvan, különböző korú nő vesz részt. A helyi orvosok szerint az összejövetelek után növekszik a náluk ellenőrzésre jelentkező egészséges nők száma. A gyógyult páciensek előadásai nyíltságra, őszinteségre, pozitív gondolkodásra ösztönzik a megjelenteket, rámutatnak a család, a rokonság, a szélesebb társadalmi közösség szerepére a gyógyulás során. Arról is beszámolnak, hogy a műtéten átesett nők az egészségügyi-szociális rehabilitációt követően teljes értékű életet élnek, ennek köszönhetően egészséges családi életet is biztosítanak a famíliájuknak. Minden a pozitív gondolkodáson múlik, a Rákellenes Egyesületen belüli műhelymunka után a sztómás beteg nem szégyell uszodába járni, s volt, aki melltartóban vállalta a fellépést a divatrevün, noha eltávolították az emlőjét. Az egyesületben kiemelt hangsúlyt fektetnek a betegek és a gyógyultak szocializációjára. A Szerbia a rák ellen nemzeti program keretében egyébként ingyenes lelkisegély-szolgálat áll a daganatos betegségben szenvedők és családtagjaik rendelkezésére a 0800-202-303-as telefonszámon.

Šarić Györgyi egy várható újdonságról is beszámolt. A terápiára járók hamarosan ingyentaxin utazhatnak a város területén. Az egyesület, a Lav taxi, a Parkolási Vállalat és a Signal cég megállapodása nyomán a városban külön parkolóhelyeket jelölnek ki, amelyeken a taxisok felveszik a pácienseket. Az egyesület minden hónapban száz ingyenjegyet oszt szét a következő hónapban esedékes terápia kezeltjei között, amit természetesen a vidékről érkezők is felhasználhatnak a város területén, például a buszpályaudvartól a kórházig.

Rákmegelőzési tanácsok

Ne dohányozz!

Alkoholt csak mértékkel fogyassz!

Egyél több zöldséget és friss gyümölcsöt!

Vigyázz a testsúlyodra!

Kerüld a túlzott napozást!

Óvakodj a rákkeltő anyagoktól!

Fordulj orvoshoz:

– ha elváltozik az anyajegyed,

– ha rekedt vagy, huzamos ideig köhögsz,

– ha megváltozott a bélműködésed vagy a vizelet-kiválasztásod!

A nők járjanak rendszeresen nőgyógyászati vizsgálatra és méhnyakrákszűrésre!

A nők ellenőrizzék emlőjüket és évente keressék fel az orvosukat!

Magyar ember Magyar Szót érdemel