Az aszpirin fájdalomcsillapítóként kezdte pályafutását, majd a szívinfarktus és a szélütés ellen is hatékonynak bizonyult, egy új ausztrál kutatás pedig a demencia elleni harcban akarja csatasorba állítani.
Egészség
A 2015-ös évben a babák a szerbiai egészségházakban ingyenesen kapják majd meg az öt komponensű Pentaxim vakcinát. Legalábbis ezt állítják a Torlak immunológiai és víruskutató intézetben, mivel ezúttal időben lebonyolították a pályázatot és meg is rendelték a vakcinákat, így az intézet szerint mostantól minden a külföldi előállítótól függ.
Meggyógyult az ebola által fertőzött olasz orvos. Ezt ő maga jelentette be pénteken Rómában tartott sajtótájékoztatóján.
Denevérek miatt fertőződhetett meg ebolavírussal tavaly december végén a nyugat-afrikai Guinea Meliandou nevű településén az a kisfiú, akit a világszerte több ezer halálos áldozattal járó vérzéses láz első betegének tartanak – derült ki a német Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) kedden közzétett tanulmányából.
Félszáz új ebolás megbetegedést jelentett Libériából hétfőn az ország egészségügyi hatósága, miután az utóbbi időben már javulni kezdett a helyzet.
Átlagosan hat évvel él tovább a világ népessége 1990-hez képest, ez a gazdag országokban a rák és a szívbetegségek csökkenő halálozási rátáinak, a szegényebb országokban a gyomorhurut, a tébécé és a malária jobb túlélési esélyeinek köszönhető - derült ki egy új elemzésből.

