Keresés: 14年95号汽油多少钱 (10000 találat)
Meglepő Fradi-vereség
A Fradi már korábban biztosította helyét a nyolcas döntőben, a presztízsen kívül komoly tétje nem volt a mérkőzésnek (Fotó: fradi.hu) Varga Zsolt, a Ferencváros csapatának az idény végén leköszönő edzője meglepő vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől – csapata két góllal kikapott a Sabadell együttesétől a férfi Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.9063/Meglepo-Fradi-veresegAmerika Athénja életben maradt
Ugyanaz a veszély, a 4:0-s kisöprés fenyegette az elitliga keleti főcsoportdöntőjében a Bostont, amit a Lakers átélt nyugaton a Denverrel szemben, hiszen a Miami a második floridai ütközet előtt 3:0-ra vezetett a sorozatban.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.9061/Amerika-Athenja-eletben-maradtAktív környezetvédők
Az Arcus Környezetvédő Egyesület az egyik legrégebbi, egyben máig a tájainkon legaktívabb környezetvédőket és természetkedvelőket tömörítő civil szervezet.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.9001/Aktiv-kornyezetvedokÚjvidéki dupla Belgrádban
A székvárosi Vojvodina együttese a döntő második mérkőzésén is legyőzte a Crvena zvezdát, így két meccs alatt eldöntötte a párharcot.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.9005/Ujvideki-dupla-BelgradbanDenveri történelem
A franchise története során először jutott be az NBA nagydöntőjébe a Denver, miután a Lakers elleni nyugati főcsoportdöntős széria negyedik – második Los Angeles-i – mérkőzését is megnyerte.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.8992/Denveri-tortenelemJól halad az MNT egyetemi felvételi-felkészítő programja
Jól halad a Magyar Nemzeti Tanács egyetemi felvételi-felkészítő programja, a héten megjelenik a Vajdasági Jogászösztöndíj Program pályázati felhívása, hamarosan pedig meghirdetik a szerb nyelvi felzárkóztató képzést is – emelte ki Varjú Potrebić Tatjana .
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.8980/Jol-halad-az-MNT-egyetemi-felveteli-felkeszito-programjaVučić meglátogatta a Mladenovacon és Smederevóban meggyilkoltak családját
Aleksandar Vučić szerb államfő meglátogatta a mladenovaci és smederevói mészárlásban elhunytak családját, és beszélt az áldozatok szüleivel és családtagjaival, számol be a 021.rs hírportál.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.8960/Vucic-meglatogatta-a-Mladenovacon-es-Smederevoban-meggyilkoltak-csaladjatA Proleter húzta be az elsőséget
Szombaton Szabadkán rendezték meg az országos birkózóbajnokságot az U17-es korosztály részére.
http://www.magyarszo.rs/sport/kuzdosportok/a.8956/A-Proleter-huzta-be-az-elsosegetĐoković a harmadik helyre csúszott
Danil Medvegyev megszerezte pályafutása 20. ATP-trófeáját. Az orosz a római 1000-es torna döntőjében két játszmában nyert a 20 éves dán Holger Rune ellen, ami az első titulusa a salakon. Danil ezzel feltört Carlos Alcaraz mögé a ranglista második helyére, és 375 ponttal előzi meg az eddigi éllovas, tegnaptól harmadik helyezett Novak Đokovićot.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.8952/Dokovic-a-harmadik-helyre-csuszottNémet hírszerzés: Nem láthatók felbomlás jelei Vlagyimir Putyin rendszerében
Tizenöt hónappal az Ukrajna elleni orosz hadművelet megindultát követően sem láthatók felbomlás jelei Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerében – jelentette ki hétfőn Bruno Kahl, a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) elnöke.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.8923/Nemet-hirszerzes-Nem-lathatok-felbomlas-jelei-Vlagyimir-Putyin-rendszerebenKözepes erősségű földrengés volt a romániai Arad megyében
Közepes, 4,9-es erősségű földrengés történt hétfőn este Románia nyugati részén, Arad megyében, a magyar határ közelében – írta a román Országos Földtani Intézetre (INFP) hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.8922/Kozepes-erossegu-foldrenges-volt-a-romaniai-Arad-megyebenMastercard: Az emberek több mint fele naponta fizet bankkártyával
A Mastercard kutatása szerint a bankkártya a legnépszerűbb fizetési eszköz, a megkérdezettek 60 százaléka naponta fizet bankkártyával a boltokban; a kártyát egyáltalán nem használók aránya mindössze 4 százalék – közölte a fizetés- és biztonságtechnológiai cég az MTI-nek eljuttatott közleményében. Illusztráció (femina.hu)
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.8904/Mastercard-Az-emberek-tobb-mint-fele-naponta-fizet-bankkartyavalA monarchia viharfellegei
A 45cm tall chocolate replica of St Edward's Crown at Cadbury World in Birmingham. It took two days for chocolatiers Dawn Jenks and Donna Oluban to build their version of the crown which will be used at the coronation of King Charles III using white and m Május 6-án megkoronázták III.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.8743/A-monarchia-viharfellegeiBajnokavatás Ágyús-vereséggel
Dicstelen módon veszítette el végleg a Premier League küzdelmét az Arsenal.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.8955/Bajnokavatas-Agyus-vereseggelKisöpörhetik a Királyt
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Denver teljesen a Lakers fölé nőtt a nyugati főcsoportdöntőben, a Nuggets a párharc első Los Angelesben rendezett találkozóját is megnyerte, így egy lépésre jár a söpréstől.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.8882/Kisoporhetik-a-KiralytVáratlan francia rózsaszínben
Armirail az első francia Maglia Rosa a 21. században (Fotó: oasport.it) Több mint két évtized, 1999 és Laurent Jalabert óta az első francia lett Bruno Armirail, aki felvette a rózsaszín trikót a Girón.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.8880/Varatlan-francia-rozsaszinbenNövekszik a fiatal véradók száma
Több mint százan adtak vért azon az önkéntes véradási akción, amelyet szerdán tartottak meg az óbecsei sportközpontban. Óbecsén egyre több az önkéntes véradó, így az idén minden egyes akción nagyjából 120 főre számít a helyi Vöröskereszt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.8821/Novekszik-a-fiatal-veradok-szamaKettős jubileum, ünnepi torta – füttykoncert és útzárlat
Megnyitotta kapuit a 90. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.8824/Kettos-jubileum-unnepi-torta-futtykoncert-es-utzarlatTöbb elsősre számítanak
Iskolanapi műsor (Lakatos János felvétele) Iskolanap Bácsfeketehegyen – Nyílászárók cseréjére nyert pénzt a tanintézmény
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.8769/Tobb-elsosre-szamitanakPásztor István ismertette elnöki beszámolóját
Kishegyesen a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Színháztermében megkezdődött a Vajdasági Magyar Szövetség XIX., tisztújító közgyűlése, ahol megválasztják a párt elnökét, Tanácsát, Felügyelő Bizottságát és Fegyelmi Bizottságát, majd a későbbiekben a Tanács saját soraiból megválasztja az Elnökség tagjait.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.8818/Pasztor-Istvan-ismertette-elnoki-beszamolojatGyermekülések igényelhetők
Június 14-éig jelentkezhetnek a családok
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.8767/Gyermekulesek-igenyelhetokSzázéves a vásár
Az Újvidéki Vásár az idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, ugyanis 1923-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az intézmény vezetősége azóta folyamatosan azon munkálkodik, hogy minél színvonalasabb rendezvényeket szervezzen. A Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás pedig az évek során az Újvidéki Vásár védjegye lett. Évente több százezer látogatót vonz, és a kiállítás ideje alatt rengeteg külföldi vendég érkezik a székvárosba.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.8761/Szazeves-a-vasarSevilla megcélozhatja a hetediket
A szezon végére minden kezd összeállni a Sevilla számára, és az is újra bebizonyosodott, hogy különleges kapcsolatot ápol az Európa-ligával.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.8796/Sevilla-megcelozhatja-a-hetediketSzökevénysikerek
A kolumbiai Einer Rubio nyert a pénteki hegyi befutón (Fotó: Movistar Team) Az elmúlt két napon egyaránt hazaért a Girón szökés, amelyben csütörtökön Veljko Stojnić is benne volt, végül 22. lett.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.8803/SzokevenysikerekMurray ébredése döntött
Fél lábbal az NBA nagydöntőjében érezheti magát a Denver, amely második hazai meccsén is megverte a Lakers együttesét.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.8793/Murray-ebredese-dontottNadal lemondta Párizst!
A Roland Garros címvédője és 14-szeres bajnoka, minden idők egyik legjobb teniszezője, a spanyol Rafael Nadal nem lesz ott az idei francia nemzetközi bajnokságon. A hír csütörtökön késő délután futotta be a világot, és a párizsi távolmaradás mellett a jövő évi visszavonulás tervét is tartalmazza.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.8801/Nadal-lemondta-ParizstHétvégi sportajánló
Sportajánló
http://www.magyarszo.rs/sport/a.8792/Hetvegi-sportajanloA helyi magyarság második otthona – VIDEÓ
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/taxi/a.8755/A-helyi-magyarsag-masodik-otthona-VIDEOKözmunkások az Izidában
Virág palántálása az Izidában (Lakatos János felvétele) Sikeresen pályázott a bácsfeketehegyi egyesület. Virágot, fűszernövényt termesztenek...
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.8706/Kozmunkasok-az-IzidabanVárosok a víz(b)en
A heves esőzések áradásokat okoztak Szerbia egyes részein. A nyugat-szerbiai Koceljeva településen mintegy harminc házat öntött el a víz szerda este. Az ítéletidőnek szerencsére nem voltak áldozatai.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.8721/Varosok-a-viz-b-enSike(r)sztori
Az Eger csapata harmadik alkalommal lett magyar bajnok (Fotó: MVLSZ) „Emlékszem, hogy az olimpián Czene Attila hetedik helyen került a döntőbe. Megnyerte, olimpiai bajnok lett. Mi a negyedik helyről indultunk, legyőztünk mindenkit.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.8715/Sike-r-sztoriRakétavetővel lőtt az épületre
Illusztráció (Fotó: B92) A rendőrség letartóztatta azt a 25 éves fiatalembert, aki a Ruma közelében található Platičevo településen egy kézi rakétavetővel rálőtt egy épületre a helyi vasútállomás környékén – jelenti a 021.rs.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.8685/Raketavetovel-lott-az-epuletreKiskőrösön jártak a zentai petőfis diákok
Kedden Kiskőrösre kirándultak a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola, illetve az intézmény felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály kihelyezett tagozatának a kisiskolásai, akik megtekintették Petőfi szülőházát, a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.8651/Kiskoroson-jartak-a-zentai-petofis-diakokJokeréké az első ütközet
A Denver Lakers feletti győzelmével kezdődött el az NBA nyugati főcsoportdöntője. A Mérföld magas városban szokásához híven repülőrajtot vett a Nuggets, amely a nagyszünetben már 72:54-re vezetett.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.8656/Jokereke-az-elso-utkozetA fegyverbőség zavara
Smederevo, 14.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.10535/A-fegyverboseg-zavaraA robot a nyerő
Szabadkán, a sportcsarnokban lezajlott a Word Robot Olympiad szerbiai döntője. Mintegy 300 diák versenyzett.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.8609/A-robot-a-nyeroÚtzárlatok Újvidéken, Szabadkán és a Nagybecskerek–Újvidék úton – VIDEÓ
A mezőgazdasági termelők megkezdték Újvidéken a tartományi kormány épülete melletti sugárút lezárását. Elmondásuk szerint két órán át tartják blokád alatt az utat. Több mint 50 traktorral vonultak ki a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.8608/Utzarlatok-Ujvideken-Szabadkan-es-a-Nagybecskerek-Ujvidek-uton-VIDEOSzabadkán kétszer egy órára zárják le a forgalmat a tiltakozók
Szabadkán 13 és 14 óra között, illetve 17 és 18 óra között zárják le a városháza melletti Strossmayer utcát a traktoros tüntetők. A helyi földművesek arra kérik a gépjárművezetőket, hogy az említett időben kerüljék el ezt az utcát.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.8607/Szabadkan-ketszer-egy-orara-zarjak-le-a-forgalmat-a-tiltakozokHarminc napra letartóztatták az édesapát
Mint arról már napilapunkban beszámoltunk, szombaton éjszaka Kláriban (Radojevo) egy 13 éves gyermek (A. L.) baltával és késsel támadt egy 17 éves fiatalra (M. S.) és annak 57 éves édesanyjára (V. S.), súlyos sérüléseket okozva mindkettőjüknek.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.8598/Harminc-napra-letartoztattak-az-edesapatMás erőviszonyok
Korábban a szerb, illetve a magyar szakági szövetség sem mutatott különösebb érdeklődést a strandvízilabda iránt, az idén azonban mindkét ország olimpiai bizottsága támogatja a Balin esedékes nyári Világjátékokra kijutó csapatokat, így mindkét válogatott részt vett az egyiptomi selejtezőtornán.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.8597/Mas-eroviszonyokVáltozékony időjárás
Illusztráció (Fotó: novosti.rs) Ma délelőtt országszerte sütni fog a nap, de délután sok helyen befelhősödhet az ég és eleredhet az eső.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.8579/Valtozekony-idojarasAutós biztonsági gyerekülések igényelhetők Topolyán
Topolya községi tanácsa pályázatot hirdetett autós biztonsági gyerekülések díjmentes odaítélésére – jelenti a Topreport.rs
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.8576/Autos-biztonsagi-gyerekulesek-igenyelhetok-TopolyanA fiú már tíz életért felelős
Tegnap elhunyt az a kislány, akit a fején talált el a golyó, amikor iskolatársa a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában többükre két pisztolyból lövéseket adott le. Május 3-án a hetedikes fiú nyolc 12–14 éves diák és a biztonsági őr életét oltotta ki. Az említett kislány a történelem-tanárnővel és 5 másik társával került kórházba. A Tiršova utcai Gyermekklinikán az orvosok 12 napig küzdöttek az életéért.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10514/A-fiu-mar-tiz-eletert-felelosKét adófizetési határidő is lejárt
A Szerbiai Adóigazgatóság felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy május 15-éig kellett befizetni a vagyonadó második részletét, és ez volt az adóbevallás határideje is.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.10474/Ket-adofizetesi-hatarido-is-lejartTizenkét előadás a versenyprogramban
Tegnap délben ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 65. Májusi Játékok az óbecsei Városi Színházban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.10502/Tizenket-eloadas-a-versenyprogrambanKiesett a Vasas!
Szombaton biztossá vált, hogy a Vasas a következő idényt a másodosztályban kezdi. Az angyalföldiek ugyan megpróbálkoztak a csodával, de rosszul indult számukra a Zalaegerszeg elleni hazai bajnoki.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10477/Kiesett-a-VasasGündoğan elemében, a City rendíthetetlen
Eldőlni látszik a Premier League versenyfutása, miután a Manchester City folytatta hibátlan menetelését.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10456/Gundogan-elemeben-a-City-rendithetetlenA hősidőket idéző ír
Ben Healy szólószökéséről marad emlékezetes a Giro szombati etapja, amelyen másfél óra alatt, hatalmas csatározások árán alakult ki egy 13 fős elmenés.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10451/A-hosidoket-idezo-irOtthon döntheti el az Eger
Az Eger folytatta győzelmi sorozatát, dr. Sike József együttese a magyar női bajnokság fináléjának első találkozóján a Dunaújvárost is megverte.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10449/Otthon-dontheti-el-az-EgerA Király érkezik a Jokerhez!
A Nikola Jokićtyal fémjelzett Denver után a Lakers jutott be az NBA playoffjának nyugati döntőjébe.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.10448/A-Kiraly-erkezik-a-JokerhezBánát krónikása
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díjkiosztóját március 31-én tartották meg Zentán, amelynek keretében átvehette az Életműdíjat Kecskés István, a Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, aki továbbra is végzi ezt a munkát, valamint a Pannon RTV-nek is tudósításokat küld erről a tájról, Bánátból.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.10426/Banat-kronikasaNövekszik azoknak a gyermekeknek a száma, akiket nem íratnak be az általános iskolába
A 12 évvel ezelőtti adatokhoz képest Szerbiában ma 6 százalékkal magasabb azoknak a gyermekeknek a száma, akiket szüleik nem íratnak be az általános iskolába – hangzott el egy szakmai tanácskozáson, amelynek tartalmáról a 021 hírportál közölt adatokat. Pixabay
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10411/Novekszik-azoknak-a-gyermekeknek-a-szama-akiket-nem-iratnak-be-az-altalanos-iskolabaŐzbaktrófea-mustra, vadászszemle
Az I. őzbaktrófea-mustrát és vadászszemlét szervezik meg május 14-én, vasárnap Topolyán.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.10371/Ozbaktrofea-mustra-vadaszszemleNagyüzem a kerékpárosoknál
Rajtra készen (A Spartacus Kerékpárklub felvétele) A Spartacus kerékpározói több jelentős versenyen vettek részt az elmúlt időszakban. A szlovákiai Gyűgyön (Dudice) megtartott versenyen Perčić Nikolina az időfutamon (13,5 km) a 7., az országúti futamon (47 km) a 12. helyet szerezte meg, Perčić Ivan az időfutamot (22,5 km) a 38. legjobb idővel teljesítette, az országútin (65 km) a 45.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10388/Nagyuzem-a-kerekparosoknalEgy történet saját asszociációink révén
Az Ifjúsági Színházban zajló nemzetközi fesztiválon – amelyen gyermekeknek és fiataloknak szóló előadásokat mutatnak be – csütörtökön este bemutatkozott a budapesti Közép-Európa Táncszínház is, William Shakespeare Szentivánéji álom című művét dolgozták fel.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.10361/Egy-tortenet-sajat-asszociacioink-revenJokićék ellenfélre várnak
Remekbe szabott, 44:26-os negyeddel kezdett Phoenixben a Denver a nyugati elődöntő hatodik meccsén, a korai tetemes előnyt pedig meglovagolta a Nuggets, amely sikerével az idei rájátszás első gárdájaként jutott be a konferenciája fináléjába.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.10380/Jokicek-ellenfelre-varnakMinden út Óbecsére vezet!
Pénteken délután ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a múlt hétvégére tervezett, de a háromnapos országos gyász miatt erre a hétvégére halasztott Középiskolások Művészeti Vetélkedője, a középiskolások népszerű KMV-je. Az egybegyűlteket Oláh Tamás , a szervezőbizottság tagja üdvözölte,aki felszólalásban arra tért ki, hogy a KMV-n meghallják és
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.10350/Minden-ut-Obecsere-vezetMesélő képek – VIDEÓ
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/taxi/a.10340/Meselo-kepek-VIDEODrámai helyzetben a líra
Látványos intézkedésekkel készül a török kormány a május 14-én esedékes általános választásokra. Az utóbbi időben több mint megkétszerezte a nyugdíj összegét, és 55 százalékkal növelte a minimálbért.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.10284/Dramai-helyzetben-a-liraMúltfaggató a jubileumok jegyében
A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ kétnapos tudományos történészkonferenciát tart 1848 – A térség reménysége címmel, amelynek tegnap volt az első napja, ma pedig folytatódik. A több mint tíz előadást felsorakoztató tanácskozást a Petőfi 200 emlékév és az 1848-as magyar szabadságharc 175. évfordulója alkalmából szervezték
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.10281/Multfaggato-a-jubileumok-jegyebenFalunap és traktorfesztivál
A Magyarkanizsa községhez tartozó településen május 13-án, szombaton rendezik meg a falunapi rendezvénysorozatot, 14-én, vasárnap pedig a 15. Traktorfesztivált.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.10310/Falunap-es-traktorfesztivalZsinórban hatodszor a Novi Sad
A női Szuperliga döntőjének szerda esti visszavágója a várakozásoknak megfelelően alakult, a Novi Sad másodszor is könnyedén verte a Josip Kolumbo csapatát, így zsinórban hatodszor hódította el a győztesnek járó kupát.
http://www.magyarszo.rs/sport/asztalitenisz/a.10312/Zsinorban-hatodszor-a-Novi-SadMesterségek napja a tájházban
Az Aranykapu Művelődési Egyesület május 13-án, szombaton 11 órától rendezi meg a Mesterségek napja elnevezésű rendezvényét Adán a tájházban, a Svetozar Miletić utca 90. alatt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.10311/Mestersegek-napja-a-tajhazbanÉlesedik elöl, hátul!
Az elmúlt hétvégén bajnokot avattak a magyar pontvadászatban. Csoda nem történt, a Ferencváros remek őszi teljesítményének köszönhetően már három fordulóval az idény vége előtt megvédte címét, és összességében 34. alkalommal lett első. Kubatov Gábor klubelnök így foglalta össze gondolatait:
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10389/Elesedik-elol-hatulKét sérültje van az Újvidék és Járek között történt balesetnek
Egy 52 éves férfi és egy 62 éves nő sérült meg a ma 14 óra körül, Újvidék és Járek között történt közlekedési balesetben. Az újvidéki Sürgősségi Központba szállították őket. A közlekedés a szakaszon 16 óra előtt állt helyre.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.10276/Ket-serultje-van-az-Ujvidek-es-Jarek-kozott-tortent-balesetnekSzolidaritás és összefogás
Három hónap telt el a törökországi földrengések kezdete óta.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.10254/Szolidaritas-es-osszefogasEgy kis kedvesség a babáknak
Május 8-a és 15-e közötti hét a Vöröskereszt hete. Ennek alkalmából szerda délelőtt a zentai Vöröskereszt szervezetének tagjai tizennégy ajándékcsomagot vittek a Zentai Közkórház szülészeti osztályára. Már hagyomány, hogy ebben az egy hétben születendő gyermekeknek ajándékcsomaggal kedveskednek, segítve ezzel a szülőket is.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.10205/Egy-kis-kedvesseg-a-babaknakA legerősebb magyarországi viadal
Beérett a sokéves építkezés a magyarországi kerékpározásban, hiszen idén már a ProSeries sorozat állomásaként kerül sor a ma kezdődő 44. Magyar Körversenyre.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10200/A-legerosebb-magyarorszagi-viadalKragujevacot is bevette a TSC
Idegenben nyert a TSC a szerb Szuperliga 34. fordulójában, az újabb 3 pontnak köszönhetően pedig továbbra is második a tabellán.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10197/Kragujevacot-is-bevette-a-TSCGödör szélén a címvédő és New York
A főcsoportdöntő küszöbére ért 3:1-es vezetéssel a Miami és a Lakers együttese, miután mindkét gárda megnyerte második hazai találkozóját is a második körös playoffszériájában.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.10195/Godor-szelen-a-cimvedo-es-New-YorkHasznosan eltölteni a szabadidőt!
A Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság nagy hangsúlyt fektet a sport fejlesztésére Vajdaság területén.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.10163/Hasznosan-eltolteni-a-szabadidotA gyerekeknek le kell küzdeniük a félelmüket
Beograd, 6. maja 2023.- Gra?ani danas ispred Osnovne ?kole Vladislav Ribnikar pale sve?e i pola?u cve?e, a mogu se upisati i u Knjigu ?alosti kako bi odali po?tu stradalim u?enicima i zaposlenom radniku u ovoj beogradskoj ?koli.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10190/A-gyerekeknek-le-kell-kuzdeniuk-a-felelmuketA világ 173 országába exportáltak
A tárcavezető a Nemzeti Befektetési Ügynökség járműipari konferenciáján a szektor elektromos átállásáról beszélt főleg, és rámutatott, hogy a világpiac körülbelül 95 százalékát lefedő tíz elektromos akkumulátorgyártó közül hat kínai, három dél-koreai és egy japán, de egy sem európai, így világos, hogy ezt az iparágat a Kelet elvitte magának.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.10173/A-vilag-173-orszagaba-exportaltakA Dvoje ismét az óbecsei közönség előtt
Három sikeres bemutató után, május 10-én és 11-én az óbecsei Városi Színház Klubjában ismét színre viszik a Dvoje című duódrámát, amelyet április elején mutattak be. Városi Színház
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.10153/A-Dvoje-ismet-az-obecsei-kozonseg-elottGyilkos gyerekek
Az ország még mindig a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt tragédia hatása alatt áll. A híradások többsége az eset példátlan voltát hangsúlyozza, amely ebben az esetben bizony nem túlzás. Szerbiában ilyen jellegű mészárlás még nem történt. És sajnos ez az eset a világon is egyedülálló, ugyanis 14 év alatti elkövető még nem ölt meg ennyi embert, mint a belgrádi iskola tanulója.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.10090/Gyilkos-gyerekekA méhesben csak nyugodt lelkülettel lehet dolgozni
A Brit Királyi Földrajzi Társaság 2019-ben megtartott ülésén bolygónk legfontosabb élőlényeivé nyilvánították a méheket. A megindoklás egyszerű: a Föld mezőgazdaságának (növénytermesztés,
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.10143/A-mehesben-csak-nyugodt-lelkulettel-lehet-dolgozniÖt sebesült továbbra is súlyos állapotban van
A múlt heti fegyveres támadások 21 sebesültje közül 5-nek továbbra is súlyos az állapota – jelentette ki Danica Grujičić egészségügyi miniszter.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10138/Ot-sebesult-tovabbra-is-sulyos-allapotban-vanGyomirtás a vasúti vágányok mentén
A Szerbiai Vasutak Infrastruktúrája közleményében bejelentette, hogy holnap országszerte megkezdi a vegyszeres gyomirtást a vasúti vágányok mentén – írja a 021.rs hírportál.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.10101/Gyomirtas-a-vasuti-vaganyok-mentenBajnokot avatott a Honvéd!
Pénteken este a kiesés elől menekülő Honvéd Kerezsi második félidőben lőtt találatával hazai pályán legyőzte a táblázaton második helyen álló Kecskemétet.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10078/Bajnokot-avatott-a-HonvedRevansot vett az Eger
Parázs akcióból nem volt hiány a Bárány uszodában A magyar női bajnokság elődöntőjének izgalmas, végül ferencvárosi sikert hozó első találkozóját követően az Eger hazai pályán nemcsak megnehezítette a fővárosiak dolgát, de meg is nyerte a találkozót, így folytatódik az egyik fél második győzelméig tartó párharc.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.10076/Revansot-vett-az-EgerKirály-kupa a Királyi Gárdának
Spanyolországban a hétvégén nem rendeztek bajnoki fordulót, mert Sevillában, a Cartuja Stadionban a Király-kupa fináléja volt műsoron.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.10072/Kiraly-kupa-a-Kiralyi-GardanakSegítség az itthoni boldoguláshoz
A Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramjának szerves részét képezik az egyetemi felvételi felkészítők, melyek célja, hogy az érettségi előtt álló, egyetemi felvételire készülő diákokat felkészítse az előttük álló vizsgára.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.10054/Segitseg-az-itthoni-boldogulashozKorona került Károly és Kamilla fejére
Jókívánságok özöne zúdult a hét végén Londonra abból az alkalomból, hogy szombaton megkoronázták III. Károlyt, az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodóját. Szent Eduárd koronáját Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága helyezte a király fejére a londoni Westminster-apátságban.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.10052/Korona-kerult-Karoly-es-Kamilla-fejere1848 – A térség reménysége
1848 – A térség reménysége címmel, az 1848-as magyar szabadságharc 175. hévfordulója alkalmából kétnapos nemzetközi tudományos történészkonferenciát tart május 11-én és 12-én, csütörtökön és
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.9976/1848-A-terseg-remenysegeMagyar szemmel fotó- és rajzpályázat
Anyaföld, anyanyelv, anyaszív – ezzel a három témával hirdeti meg újra a népszerű Magyar szemmel című fotópályázatát a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A felhívás a Nemzetpolitikai Államtitkárság idei tematikus éve, a 2023 a gondoskodó nemzet éve programsorozatának részét képezi.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.9975/Magyar-szemmel-foto-es-rajzpalyazatTöbb fenyegetés érkezett fiataloktól
A szerdán történt belgrádi Vladislav Ribnikar Általános iskolában történt lövöldözést, valamint a pénteken, Mladenovac környékén történt vérontást követően Szerbiában pénteken 25 ezer esetben volt szükség a rendőrség beavatkozására különböző, az említett bűntényekhez köthető, zömmel kiskorúak és fiatal felnőttek részéről érkező fenyegetések miatt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.10003/Tobb-fenyegetes-erkezett-fiataloktolA jéghegy csúcsa
Iceberg floating in Polar Sea Gyász van az országban. Szerdán egy tizenhárom éves fiú az egyik belgrádi általános iskolában két félautomata pisztollyal lelőtte az intézmény biztonsági őrét, majd végzett nyolc iskolatársával. Az ámokfutó emellett egy tanárnőt és négy diákot megsebesített.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.10002/A-jeghegy-csucsaTragikusan elhunyt egy 14 éves
Közlekedési balesetben elhunyt egy tizennégy éves fiú, aki Brus városától négy kilométerre, Kobilje településnél.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.10001/Tragikusan-elhunyt-egy-14-evesÁdáz küzdelem a döntőért
A Fradinak alaposan meggyűlt a baja az Egerrel (Fotó: fradi.hu) A vártnál szorosabb csatákat hozott a magyar női bajnokság elődöntőjének első fordulója. Az borítékolható volt, hogy az UVSE és a Dunaújváros szoros csatát vív majd, azt viszont talán kevesen gondolták, hogy az alapszakaszt százszázalékos teljesítménnyel záró Ferencváros dolgát az Eger hazai pályán is komolyan megnehezítheti.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.9986/Adaz-kuzdelem-a-dontoertForgalomkorlátozások
A városi Távfűtő Művek által működtetett meleg víz-hálózat karbantartási, azaz rekonstrukciós munkálatai miatt forgalomkorlátozást vezettek be a Munkás utca egyik forgalmas mellékutcájában, a Lovćen utcában. Az itt lévő parkoló most megközelíthetetlen gépkocsival, a korlátozás itt a terv szerint június 26-áig tart.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.9989/ForgalomkorlatozasokÁllandó rendőri felügyelet lesz az iskolákban
A Tiršova utcai Gyermekkórházban kezelt egyik lányt és egy fiút tegnap hazaengedték. A fejlövést kapott lány állapota azonban még mindig válságos, az orvosok küzdenek az életéért. Ők annak a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolának a tanulói, ahol a 14. évét még be nem töltött K. K. lőtt a társaira, és ámokfutása során 9 életet oltott ki.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.9994/Allando-rendori-felugyelet-lesz-az-iskolakbanBiztonságnövelő felkészítés az újvidéki pedagógusoknak
Milan Đurić polgármester és Goran Radonić megbízott rendőrfőnök pénteken a városházán részt vett az újvidéki általános és középiskolák erőszak elleni küzdelmét koordináló testület ülésén.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.9988/Biztonsagnovelo-felkeszites-az-ujvideki-pedagogusoknakKrajinović az elődöntőben
Mivel Cagliariban meglehetősen elhúzódott a műsor, a francia Ugo Humbert és a japán Taro Daniel ugyanis több mint négy órán át csatáztak, Györe László már estefelé lépett pályára az ausztrál Thanasi Kokkinakis ellen. Ha nyert, a zentai teniszező ma az elődöntőben a Shelton–Zeppieri mérkőzés továbbjutójával találkozik.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.9984/Krajinovic-az-elodontobenÚj üzemanyagárak
A következő egy hétben a gázolaj 182, a BMB 95-ös benzin pedig 175 dinárba kerül, tehát mindkét üzemanyag 3 dinárral olcsóbb lett. Az új árak május 12-éig érvényesek.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.9964/Uj-uzemanyagarakFenyegetőzött, letartóztatták
A Mitrovicai rendőrség letartóztatott egy 14 éves fiatalt, aki a közösségi hálón osztotta meg a nyilvánossággal tervét, hogy a szerdai, belgrádi iskolai vérengzéshez hasonló tettet készül elkövetni.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.9992/Fenyegetozott-letartoztattakZongoravirtuóz volt az iskolai mészárlás egyik áldozata
Facebook/Vladislav Ribnikar Általános Iskola oldala A márciusban 14. születésnapját ünneplő kiemelkedő fiatal a Vladislav Ribnikar Általános Iskola egyik büszkesége volt, és az egyetlen fiú áldozata annak a vérontásnak, amelyet szerdán 13 éves iskolatársa követett el.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.9990/Zongoravirtuoz-volt-az-iskolai-meszarlas-egyik-aldozataÚjabb vérfürdő hírére ébredtünk
Egy 21 éves fiatal, Uroš B. nyolc embert ölt meg, 14-et pedig megsebesített Mladenovac környékén.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.9981/Ujabb-verfurdo-hirere-ebredtunkEgy egész fegyverarzenált találtak Mladenovac közelében
Hivatalos közleményt adott ki a Belügyminisztérium, ami szerint letartóztatták azt a 2002-ben született személyt, aki a gyanú szerint nyolc személyt megölt, másik 14-et pedig megsebesített tegnap este.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.9960/Egy-egesz-fegyverarzenalt-talaltak-Mladenovac-kozelebenTisztelet, tisztelet – ezt ismételgette a tömeggyilkos
Sajtóértesülések szerint az egész családját letartóztatták annak a fiatalembernek, aki Mladenovac környékén nyolc embert meggyilkolt és további 14 személyt megsebesített.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.9951/Tisztelet-tisztelet-ezt-ismetelgette-a-tomeggyilkosOlcsóbb lett az üzemanyag
Ma 15 órától az eurodízel literenkénti ára 182, a 95-ös benziné pedig 175 dinár lesz.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.9935/Olcsobb-lett-az-uzemanyag
