Keresés: 航天机电股票2025年12月30日至2026年1月2日技术面分析 (10000 találat)
A tudásszerzés az anyanyelvünkön a legkönnyebb
A napokban a közép-bánáti elsősök is megkapták a tanévkezdéshez szükséges beiskolázási csomagot és iskolatáskát, a Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség ajándékát. A tanszercsomag értéke 10.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.338290/A-tudasszerzes-az-anyanyelvunkon-a-legkonnyebbTanévkezdés, te drága!
Azt hiszem, a családokban mindig kettős érzés uralkodik az iskolakezdéssel kapcsolatban. Egyrészt kicsit mindenki várja, izgatott, kíváncsi, főleg a gyerekek, a szülőknek meg ugyanakkor ott a teher, hogy sok költséggel jár. Persze lehet arról beszélni, hogy folyamatosan készülni kell az iskolába való visszatérésre, na de valljuk be őszintén, ki a fenének van kedve június végén vagy júliusban azzal foglalkozni, hogy mit kellene a gyereknek megvenni szeptemberre.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.338269/Tanevkezdes-te-dragaHárom váltás a Sever Đurkić iskolában
A közösségi oldalakon már hónapokkal korábban lehetett olvasni arról, hogy az óbecsei Sever Đurkić iskola nem biztonságos, ugyanis az illetékesek megállapították, hogy az iskolaépület egy részén megrepedt a főgerenda. Hétfőn
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.338291/Harom-valtas-a-Sever-Durkic-iskolabanElhunyt Giorgio Armani
Elhunyt Giorgio Armani legendás divattervező – írja a Sky News. A szomorú hírt az Armani-csoport jelentette be, közölte Nova.rs hírportál.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338285/Elhunyt-Giorgio-ArmaniTanévkezdés projektzárással
Szeptember 1-jén a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában is becsöngettek a 2025/2026-os tanév első órájára. A nyári szünidőben sem állt meg az élet az intézményben. Fülöp Valentin iskolaigazgató arról számolt be lapunknak, hogy egy nagy munka végére tettek pontot.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.338277/Tanevkezdes-projektzarassalMár igényelhető az idei hízómarha-támogatás
Szeptember 1-jétől igényelhető a hízómarhák után járó, az idénre vonatkozó támogatás – közölte a mezőgazdasági minisztérium agrárkifizetési igazgatósága.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338263/Mar-igenyelheto-az-idei-hizomarha-tamogatasVita a költségvetésről
A szabadkai városi képviselő-testület ma tartotta meg tizedik rendes ülését, aminek fókuszában a város költségvetése, a közvállalatok működése, valamint személyi kinevezések álltak.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.338276/Vita-a-koltsegvetesrolLondonból, szeretettel…!
Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, (p)illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.338922/Londonbol-szeretettelGrafológia – Grafoterápia: Betűszimbolika
Az „e” betű A gyermeki én betűje. Az „o” betű kiteljesedése előtti fázis.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.338921/Grafologia-Grafoterapia-BetuszimbolikaA sebesség szentélye újra megnyílik
A legendás olasz helyszínen rendezik a 2025-ös szezon 16. versenyhétvégéjét, amely egyben az utolsó európai futam is. A Ferrari hazai pályán versenyez, a McLaren a bajnoki harc közepén, a riválisok pedig egyedi kihívásokkal szembesülnek a sebesség templomában.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.338246/A-sebesseg-szentelye-ujra-megnyilikKözépkor a jelenben
Szeptember 12-étől 14-éig nagyszabású középkori haditornát rendeznek a zentai Népkertben. Nagy Abonyi Szabolcs – Samu, a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület vezetője elmondta, hogy a programmal I.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.338295/Kozepkor-a-jelenbenAjándék az elsősöknek
Óbecse községben szeptember 1-jén 158 elsős tanuló kezdte meg a tanulást magyar tannyelven. Legtöbben, 58-an, a péterrévei Samu Mihály iskolába indultak el, Dreán és Pecesoron pedig kombinált tagozaton 3-3 elsős van.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.338292/Ajandek-az-elsosoknekVáltozóan felhős időnk lesz, 32 fokos csúcshőmérséklettel
Csütörtökön változóan felhős időre számíthatunk. Reggel és délelőtt délnyugaton, délen és délkeleten helyenként rövid ideig tartó eső vagy zivatar várható, délután azonban száraz idő valószínű, hosszabb napos
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338265/Valtozoan-felhos-idonk-lesz-32-fokos-csucshomerseklettelSzlovénia nyolcaddöntős
Katowicében nagy csatában győzte le Izlandot a 2017-es Európa-bajnok Szlovénia, így Franciaországgal együtt továbbjutott a kontinensviadal egyenes kieséses szakaszába.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.338247/Szlovenia-nyolcaddontosHumanitárius segítség Afganisztánban
A világ legnagyobb humanitárius válsága zajlik jelenleg Afganisztánban. Emberek milliói szorulnak azonnali humanitárius segítségnyújtásra.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338298/Humanitarius-segitseg-AfganisztanbanNincsenek akciók
A kormány rendeletére adott válaszreakcióként a kereskedelmi láncok megszüntették leárazásaikat – tehát nem nagyon található akciós termék ezekben az üzletekben.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338262/Nincsenek-akciokAz energetikai függetlenség a cél
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) olyan új projektumokon dolgozik, amelyek a megújuló energiaforrásokra, az energiaforrások diverzifikációjára és az energiahatékonyságra irányulnak annak érdekében, hogy a termelés 2030-ig 45 százalékban megújuló energiaforrásokból valósuljon meg – közölte Aleksandar Latinović, az EPS szolgáltatási osztályának vezetője.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338261/Az-energetikai-fuggetlenseg-a-celBarátságra alapozott gazdaság
Többnapos kínai látogatását folytatva tegnap Szerbia kedvezményezett pozíciójáról beszélt Pekingben Aleksandar Vučić államfő. A katonai parádén is részt vett, amelyen, mint mondta, lenyűgözte a kínai hadsereg és technológia
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338242/Baratsagra-alapozott-gazdasagĐoković Alcaraz ellen az elődöntőben
Novak Đoković négy játszmában nyert az amerikai Taylor Fritz ellen a US Open negyeddöntőjében. A volt világelső szerb játékos ugyanennyi meccsen már 11-szer győzte le az amerikait, eddigi csúcsát megjavítva pedig 53. alkalommal jutott be a legjobb négy közé a Grand Slam-tornákon, és ma a második kiemelt spanyol Carlos Alacrazszal játszik.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.338245/Dokovic-Alcaraz-ellen-az-elodontobenCsütörtöki sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 14.45, Eurosport 1: Vuelta a España, 12.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.338244/Csutortoki-sportajanloJó Reggelt! 04-09-2025
Lassan beköszönt az ősz és ilyenkor akarva akaratlanul is végiggondoljuk, mi minden történt velünk a nyár folyamán. Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk az idén, el sem hiszem, hogy a kislányunk már tizenöt hónapos is elmúlt.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.338239/Jo-Reggelt-04-09-2025Topolyán is becsöngettek
Tegnap Topolya község minden általános és középiskolájában megkezdődött a 2025/26-os tanév. Az általános iskolákban összesen 149 magyar és 93 szerb tannyelvű elsős diákot köszöntöttek, míg a középiskolákban 91–78 elsőssel indult a tanév az egyes intézményekben. Egyes iskolákban, például a krivajai Vuk Karadžić Általános Iskolában idén nem volt beiratkozó.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.338235/Topolyan-is-becsongettekCsacsik, biciklik, jókedv
Vasárnap rendezték meg a 42. Szamárversenyt Királyhalmon.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.338233/Csacsik-biciklik-jokedvNyárbúcsúztató Bácskossuthfalván
Az Életfa Nagycsaládosok Egyesülete nyárbúcsúztató palacsintapartit és minisátortábort szervezett Bácskossuthfalván, ahol 60 résztvevő, köztük 30 sátorozó gyermek vett részt fürdőzéssel, kézműveskedéssel, játékokkal és közös étkezésekkel. A rendezvény anyagi hátterét a tartományi titkárság biztosította, a támogatást helyi közösség és önkéntesek segítették.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.338228/Nyarbucsuztato-BacskossuthfalvanÖsztöndíjpályázat utazó középiskolások számára
Topolya község önkormányzata pályázatot hirdet a más településen középiskolába járó helyi diákok útiköltségének társfinanszírozására. A támogatás havi 6.600 dinár, amelyet a 2025/2026-os tanévtől fizetnek. Feltétel, hogy a tanuló ne részesüljön más szervezet vagy alapítvány anyagi támogatásában. A pályázathoz többek között beiratkozási bizonylat, bizonyítvány, személyazonossági okmány és a szülők helyzetét igazoló dokumentumok szükségesek.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.338227/Osztondijpalyazat-utazo-kozepiskolasok-szamaraSzijjártó Péter: Magyarország a jó kínai-amerikai kapcsolatokban érdekelt
Magyarország egy olyan ország, amely nem a világ blokkosodásában, hanem egy globális együttműködésben érdekelt. Számunkra az Európán kívüli két legfontosabb beruházási, kereskedelmi és gazdasági partner az Egyesült Államok és Kína, így mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Kína és az Egyesült Államok is jól kijöjjenek egymással.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.338223/Szijjarto-Peter-Magyarorszag-a-jo-kinai-amerikai-kapcsolatokban-erdekeltVučić: 2026 decemberéig bemutatjuk a repülő autókat Szerbiában
Aleksandar Vučić államfő ma Pekingben több mint tíz államvezetővel és számos kínai vállalat képviselőjével folytatott tárgyalásokat, amelyek érdekeltek a Szerbiában történő beruházások iránt, köztük van a repülő autók fejlesztésével foglalkozó Xpeng cég is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338221/Vucic-2026-decembereig-bemutatjuk-a-repulo-autokat-SzerbiabaneRecept januártól a magánegészségügyben is
A Szerbiai Posta szerződést írt alá a Nites és a Medit cégekkel, amelynek értelmében 2026. január 1-jétől a magánegészségügyben is bevezetik az eRecept szolgáltatást, ugyanúgy, mint az állami rendszerben.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338220/eRecept-januartol-a-maganegeszsegugyben-isSzületésnapon Pécsett
Újvidék hivatalos küldöttsége augusztus 31-e és szeptember 2-a között Pécsett részt vett a városnapi ünnepségsorozaton. A küldöttséget Đurađ Jakšić polgármester-helyettes és Ivan Siler segédpolgármester vezette, látogatásukkal folytatták a több mint másfél évtizede fennálló testvérvárosi kapcsolat ápolását.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.338217/Szuletesnapon-PecsettTöbb ezren emlékeztek
Szerbia több városában tüntettek hétfőn este, megemlékezve a 10 hónappal ezelőtti, újvidéki tragédia áldozataira. A Belügyminisztérium közleménye szerint Belgrád és további 23 önkormányzat rendőrkapitányságának területén
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.338209/Tobb-ezren-emlekeztekA negyeddöntős Oszaka serleget nyer
A US Open nyolcaddöntőjének közép-európai idő szerint hétfőn este és kedden éjjel megtartott meccsei közül mindkét mezőnyben csak egy-egy volt szoros küzdelem, a többit az esélyesek magabiztosan, egyes esetekben pedig nagy fölénnyel nyerték meg.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.338183/A-negyeddontos-Oszaka-serleget-nyerA költségvetéstől a kinevezésekig
A szabadkai városi képviselő-testület holnap tartja meg sorrendben tizedik rendes ülését, amelyen 49 napirendi ponttal kapcsolatban döntenek a képviselők. Egyebek mellett szó lesz a város idei évi költségvetésének a január elseje és június 30-a közötti időszakban történő megvalósulásáról szóló beszámolóról, a város közvállalatai tavalyi nyereségeinek elosztásáról, valamint több igazgató kinevezéséről is határozatot hoznak.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.338215/A-koltsegvetestol-a-kinevezesekigFölényes szerb diadal Csehország ellen
A szerb válogatott villámrajtot vett, 27:5-re nyerte meg az első negyedet, és végig kézben tartva a találkozót, 82:60 arányban múlta felül Csehországot a férfi Európa-bajnokság csoportkörében.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.338184/Folenyes-szerb-diadal-Csehorszag-ellenElfogták a miskei kislány feltételezett gyilkosát
A magyar rendőrség kedden délelőtt elfogta annak a miskei 22 hónapos kislánynak a feltételezett gyilkosát, akinek a holttestét hétfőn este találták meg. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-bejegyzésében
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.338213/Elfogtak-a-miskei-kislany-feltetelezett-gyilkosatDruštveni i kulturni prostor zajednice
Bajšani ponovo mogu da koriste svoju renoviranu zgradu biblioteke, koja će služiti i kao jedan moderan, prijateljski i društveni prostor koji zadovoljava sve potrebe. Renovirana bajšanska filijala biblioteke „Juhas Eržebet” u Bačkoj Topoli, koja ove godine puni 80 godina, realizovana je uz značajnu podršku državnog sekretarijata za nacionalnu politiku kabineta premijera Mađarske, društva za upravljanje fondom „Betlen Gabor” i Nacionalnog saveta mađarske nacionalne manjine, uz doprinos opštine Ba
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.338207/Drustveni-i-kulturni-prostor-zajedniceBecsengettek
A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában az idén 450 diák számára szólalt meg hétfőn, szeptember 1-jén az iskolacsengő. Az elsősök fogadását ugyanezen a napon 12 óra 30 perckor tartották az iskola előcsarnokában, ekkor 52
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.338201/BecsengettekMegduplázódhat Szibéria Ereje
Aláírta az orosz Gazprom és a kínai CNPC a Szila Szibiri-2 (Szibéria Ereje-2) gázvezeték és a Mongólián áthaladó Szojuz Vosztok (Kelet Szövetség) tranzitvezeték megépítéséről szóló memorandumot – jelentette be az orosz sajtónak kedden Pekingben Alekszandr Miller, a Gazprom orosz állami gázipari vállalat igazgatótanácsának elnöke.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338194/Megduplazodhat-Sziberia-ErejeAz ismeretlen hadszíntér
Kína fővárosában, Pekingben ma nagyszabású katonai díszszemlével emlékeznek a japán kapitulációra és a II. világháború lezárásának 80.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.338211/Az-ismeretlen-hadszinterA színvonalasabb oktatásért
Hétfőn délelőtt a nagykikindai község területén működő 16 általános iskolában mintegy 450 elsős kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. A helyi önkormányzat képviselői – az elmúlt évekhez hasonlóan – ellátogattak valamennyi
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.338200/A-szinvonalasabb-oktatasertAlacsonyabb árak, magasabb járandóságok
A hétfőn életbe lépett gazdasági intézkedések hatása már érezhető az alapvető élelmiszerek árának csökkenésében, hiszen többségük 10-20 százalékkal olcsóbb lett – emelte ki Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.338208/Alacsonyabb-arak-magasabb-jarandosagokKétnapos búcsú
A szenttamási búcsút az idén szeptember 14-én újra a templomudvarban tartják meg. Ünnepi szentmisét 10 és 17 órakor tartanak.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.338202/Ketnapos-bucsuTámogatások és tervek
Zökkenőmentesen kezdődött meg a 2025/2026-os tanév a magyarcsernyei önkormányzat területén, ahol mintegy 90 általános iskolás diák lépte át először a tanintézmények küszöbét. Hétfőn, az első tanítási napon az önkormányzat
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.338199/Tamogatasok-es-tervekSzerdai sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 13.15, Eurosport 1: Vuelta a España, 11.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.338182/Szerdai-sportajanloJó reggelt! 03-09-2025
Egy újabb élménnyel gazdagodhattam az Adrián. Régebben a horvát tengerpartot választottuk nyaralásra, de az utóbbi években Montenegró lett a kedvencünk.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.338163/Jo-reggelt-03-09-2025Csökkent a Rosznyefty és a Gazprom nyeresége
Csökkent a Rosznyefty orosz olajipari cég és a Gazprom energiaholding adózott eredménye az idei első fél évben, éves összevetésben nemzetközi szabványok (IFRS) szerint számítva.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338170/Csokkent-a-Rosznyefty-es-a-Gazprom-nyeresegeA lovassportok népszerűsítéséért
A nagykikindai Bánát lovasegyesület vasárnap délután tartotta meg a jubileumi, 30. Fogatversenyét a Toza Marković cserépgyár kiüresedett telephelyén.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.338175/A-lovassportok-nepszerusiteseertKüszöbön az 5G-hálózat bevezetése
Hivatalosan is elkezdődött a verseny az ötödik generációs mobilhálózatért Szerbiában. Az Elektronikus Hírközlési és Postai Szolgáltatások Szabályozó Testülete (RATEL) közzétette a frekvenciák árverésére vonatkozó nyilvános felhívást, amellyel a folyamat a nyilvános konzultáció szakaszából a kötelező nyilvános licitálás fázisába lépett.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338168/Kuszobon-az-5G-halozat-bevezetese,,A remény zarándokai”
Szeptember 7-én és 8-án, Kisboldogasszony ünnepén a Doroszló-Szentkút Egyházmegyei Kegyhelyen az alábbi program várja a hívőket, a zarándokokat. Szeptember 7-én 14 és 17 óra között ft.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.338173/A-remeny-zarandokaiÖtféleképpen jelenthető be a villanyóra állása
Többféleképpen is bejelenthető a villanyóra állása a Szerbiai Áramszolgáltatónál (EDS) – közölte a vállalat.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338167/Otfelekeppen-jelentheto-be-a-villanyora-allasaIrodalmi és fotópályázat
A József Attila Könyvtár irodalmi és fotópályázatot ír ki Magyarkanizsa község napja alkalmából Házmese címmel. Az irodalmi pályaműveket számítógéppel írva, műfaji és terjedelmi megkötöttség nélkül várják e-mailben a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.338179/Irodalmi-es-fotopalyazatA közösség és a kultúra tere
Ismét birtokukba vehetik a bajsaiak a könyvtár felújított épületét, ami modern, barátságos és minden igényt kielégítő közösségi térként is betölti majd a szerepét. Az idén 80 éves topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.338177/A-kozosseg-es-a-kultura-tereÚjvidéken indult a BL új idénye
A Bajnokok Ligája 2025/2026-os szezonjának első szakaszát Újvidéken bonyolították le, ahol három napon át Európa legjobb asztaliteniszklubjai mérték össze erejüket.
http://www.magyarszo.rs/sport/asztalitenisz/a.338139/Ujvideken-indult-a-BL-uj-idenyeVéget ért a nyári szezon az uszodákban
A SPENS épületében lévő fedett uszodát most készítik elő a téli idényre. A Vojvodina Sport- és Üzletközpont illetékesei közölték, hogy augusztus utolsó hétvégéjén lezárult a nyári fürdőszezon mind a SPENS épületének udvarán lévő nyitott medencében, mind a vásártéri sportközpontban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.338146/Veget-ert-a-nyari-szezon-az-uszodakbanBelügyminisztérium: Harmincnyolc helyszínen közel húszezer tiltakozó
A Belügyminisztérium mai közleménye szerint szeptember 1-jén országszerte 38 helyszínen tartottak be nem jelentett nyilvános összejövetelt, amelyen összesen 19 665 ember vett részt. Egyedül Újvidéken történt incidens, amely után három személyt előállítottak, közülük kettőt őrizetbe vettek.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338154/Belugyminiszterium-Harmincnyolc-helyszinen-kozel-huszezer-tiltakozoDončić varázsa elsöpörte a belgákat
Vannak esték, amikor minden mozdulat külön fejezet a sporttörténelem könyvében. A Spodek Aréna lelátóin már az első pillanatoktól érződött: különleges estének lesznek tanúi a nézők. Belgium mindössze 44 másodpercig vezetett – aztán jött Dončić, és olyan tempót diktált, amellyel egyszerűen nem lehetett lépést tartani.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.338138/Doncic-varazsa-elsoporte-a-belgakatNehezített gyalogosforgalom a Makszim Gorkij utcában
A Shakespeare utca és a Stefan despota sugárút kereszteződésének közelében lévő lakónegyed melegvíz-ellátását biztosító csőrendszert a Toplana közvállalat, azaz a távfűtő művek meghagyásából újítják fel, a bejelentés szerint itt szeptember 12-ig lesz érvényben a forgalomkorlátozás.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.338144/Nehezitett-gyalogosforgalom-a-Makszim-Gorkij-utcabanSzoboszlai döntött
A Liverpool–Arsenal találkozó a hajráig hatalmas csalódást okozott az angol labdarúgás kedvelőinek, egyik csapat sem akart felelőtlenül kockáztatni, és az iram is a Premier League-ben megszokott tempó alatt maradt.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.338140/Szoboszlai-dontottLegfontosabb a biztonság
A zimonyi Mihajlo Pupin Általános Iskolába látogatott el hétfőn a tanévkezdés alkalmából Ivica Dačić, a szerb kormány alelnöke, belügyminiszter. A helyszínen hangsúlyozta, hogy a diákok biztonsága az iskolákban a Belügyminisztérium (MUP) kiemelt feladatának számít.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338133/Legfontosabb-a-biztonsagĐoković besétált a negyeddöntőbe
Novak Đoković könnyű és gyors győzelemmel jutott be a US Open negyeddöntőjébe. A volt világelső szerb játékos kevesebb mint 2 óra játékkal verte meg a német Jan-Lennard Struffot, és pályafutása 53. Grand Slam-elődöntőjéért ma a ranglistán 4. helyezett amerikai Taylor Fritz lesz az ellenfele, aki ellen hibátlan 10:0-ra vezeti az egymás közötti mérleget.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.338137/Dokovic-besetalt-a-negyeddontobeSzáznegyven százalékos növekedés
Az új tanév kezdetén minden diákot köszöntött – különös tekintettel az elsősökre és családjukra – tegnap Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke. A közösségi médiában, a korábbi Twitteren, jelenlegi X-en közzétett
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.338161/Szaznegyven-szazalekos-novekedesKeddi sportajánló
KERÉKPÁROZÁS 14.45, Eurosport 1: Vuelta a España, 10.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.338136/Keddi-sportajanloJó reggelt! 02-09-2025
Jó reggelt, szeptember, jó reggelt ősz…! Tájainkon, Nyugat-Bácskában ez a hónap szól az egyik legfontosabb vallási ünnepről is.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.338159/Jo-reggelt-02-09-2025A minisztérium követi az árak alakulását
A bel- és külkereskedelmi minisztérium ma és holnap is figyelemmel kíséri a kereskedelmi láncok árait, valamint azt, hogy az árak megfelelnek-e a kormány által elfgadott, a kereskedelmi árrések korlátozásáról szóló rendeletnek –
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338131/A-miniszterium-koveti-az-arak-alakulasatElstartolt a fix háromszázalékos lakáshitel
A fix 3 százalékos hitel a mai nappal elstartolt, elindult a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program, Európa legerősebb elsőlakás-programja! Albérletből saját otthonba! – írta hétfőn a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.338132/Elstartolt-a-fix-haromszazalekos-lakashitelSikeres és újdonságokkal teli öt nap
Hatodik alkalommal szervezték meg a TSC nyári táborát 7–12 éves gyerekek számára, mintegy 60 általános iskolás vehetett részt a játékos foglalkozásokon, ráadásul a szervezők meglepetésekkel is készültek a résztvevők számára.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.338121/Sikeres-es-ujdonsagokkal-teli-ot-napTeljes holdfogyatkozás lesz vasárnap
Teljes holdfogyatkozás lesz vasárnap. A különleges égi jelenség 82 percig fog tartani, és ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is megfigyelhető majd a sejtelmes, sötét, vöröses-barnás holdkorong – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel hétfőn.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338125/Teljes-holdfogyatkozas-lesz-vasarnapKiszenvedett győzelem
Ha a vártnál jóval nehezebben is, de a Manchester United megnyerte első idénybeli bajnokiját. A Vörös Ördögök a Burnley-t fogadták, és Josh Cullen öngóljának köszönhetően kerültek előnybe az első félidőben. A szünetet követően Lyle Foster egyenlített.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.338122/Kiszenvedett-gyozelemEDS: Különféle módon jelenthető a villanyóraállás
A Szerbiai Áramszolgáltató (EDS) felhasználói minden hónap 1-je és 6-a között jelenthetik be a villanyóra állását az ED Srbije alkalmazáson keresztül, az EDS-weboldalon, e-mailben, a 0800 360 300-as ingyenes telefonszámon, valamint személyesen az ügyfélszolgálati tolóablakoknál – közölte ma az EDS.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338124/EDS-Kulonfele-modon-jelentheto-a-villanyoraallasUtolsó pillanat: Frissüljön fel a horvátországi Brač szigetén a Magyar Szóval!
A Magyar Szó Online csapata ismét megajándékozza kedves Olvasóit! Nyertesünk kísérőjével hét éjszakát tölthet el Sutivanon, a Fülöp apartmanházban*** 2025. szeptember 12-étől 19-éig.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338123/Utolso-pillanat-Frissuljon-fel-a-horvatorszagi-Brac-szigeten-a-Magyar-SzovalEmlékversennyel zárult edzőtábor
Szombaton lebonyolították a hagyományos, immár 35. alkalommal megrendezett Nikola Vukov-emlékversenyt. A gazdag tradícióval jellemezhető viadalra ezúttal három ország több mint 20 klubjának csaknem 150 versenyzője érkezett.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.338088/Emlekversennyel-zarult-edzotaborIzgalmas futamok, népes közönség
A Halász József Lovasklub az adai önkormányzat támogatásával vasárnap Adán a lóversenypályán országos ügetőversenyt tartott, amelyen IV. Mirko Vrgov Emlékversenyt volt a főfutam. A nyolcfutamos ügetőversenyen egyébként több mint nyolcvan szerbiai tulajdonban lévő ló, valamint őket a sulkyból irányító hazai és magyarországi hajtó versenyzett a győzelemért és a pénzdíjért.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.338118/Izgalmas-futamok-nepes-kozonsegVáratlan fordulatok futama
Oscar Piastri diadalmaskodott a drámai fordulatokkal tarkított Holland Nagydíjon, ahol a Ferrarik baleset, Lando Norris pedig műszaki hiba miatt esett ki, így a dobogóra Max Verstappen és a fiatal Isack Hadjar fért még fel.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.338089/Varatlan-fordulatok-futamaVučić Pekingbe utazik
Aleksandar Vučić államfő szeptember 2-a és 4-e között Kínában tartózkodik majd, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására részt vesz a második világháborús győzelem 80. évfordulójának megemlékezésén – közölte ma az elnöki sajtószolgálat.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338113/Vucic-Pekingbe-utazikVárosnapi hangversenyek
A városnapi programra gazdag művelődési és szórakoztató műsorral várják a szabadkai lakosokat, és minden olyan érdeklődőt, aki kikapcsolódásra vágyik. 1779-ben Mária Terézia szabad királyi város rangot adományozott Szabadkának.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.338098/Varosnapi-hangversenyekBográcsosfőző verseny és falunap Dreán
Falunapot tartottak szombaton az Óbecse községhez tartó Dreán. A helyiek és a vendégek kenyérszenteléssel, ünnepi szentmisével, főzőversennyel és sok más érdekes programmal ünnepeltek.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.338097/Bogracsosfozo-verseny-es-falunap-DreanFiatal szerzők számára írt ki pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia
Fiatal, 18-25 év közötti írók számára hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és az azt működtető Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) - közölte az íróakadémia hétfőn az MTI-vel.
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.338108/Fiatal-szerzok-szamara-irt-ki-palyazatot-az-Eloretolt-Helyorseg-IroakademiaSzerbia Jokić karriercsúcsával nyolcaddöntős
Nikola Jokić élete legjobb válogatottbeli teljesítményével vezette győzelemre Szerbiát a házigazda Lettország ellen, ezzel a szerbek hibátlan mérleggel biztosították helyüket a legjobb 16 között az Európa-bajnokságon.
http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.338120/Szerbia-Jokic-karriercsucsaval-nyolcaddontosProgram koji se korisno vraća kroz zajednice
Ove godine, u okviru programa sprovođenja javnih radova, koji se realizuje uz podršku Pokrajinskog sekretarijata za privredu i turizam, biće zaposleno 58 ljudi, saznali smo od Viktora Pala, pomoćnika sekretara za privredu i turizam.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.338102/Program-koji-se-korisno-vraca-kroz-zajedniceHat hónapig olcsóbban vásárolhatunk
A kérdés csak az számíthatnak-e a fogyasztók tartós árcsökkentésre? Ma reggelre Szerbia üzleteiben mintegy 20 000 termék ára várhatóan átlagosan 15 százalékkal olcsóbb lett, a haszonkulcs-korlátozásról szóló kormányrendeletnek
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338107/Hat-honapig-olcsobban-vasarolhatunkLépéselőnyben a Paks
A forduló nyitótalálkozóján a várakozásoknak megfelelően a Paks nagyobb megerőltetés nélkül legyőzte az újonc Kazincbarcikát, és az eredmények alakulása folytán a válogatottszünetet megelőzően jelentős előnnyel vezeti a bajnokságot. Az első félidőben a tolnaiak fölénye ellenére találat nem született.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.338091/Lepeselonyben-a-PaksNovak némettel a New York-i negyeddöntőért
Novak Đoković a harmadik akadályt is sikerrel vette a US Openen. A volt világelső szerb játékos a kezdeti gondok után négy játszmában győzte le a brit Cameron Norrie-t, amivel az egymás közötti mérleget 7:0-ra javította, és bejutott pályafutása 70. nyolcaddöntőjébe a nagy tornákon.
http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.338116/Novak-nemettel-a-New-York-i-negyeddontoertA hosszabbításban bukott pontokat a TSC
A topolyaiak az utolsó másodpercekig vezettek, mégsem sikerült begyűjteniük a három pontot. A vendégek egy szögletrúgás után a lefújást megelőzően egyenlítettek, és pontot mentettek. A TSC Arénában megrendezett mérkőzésen a hazaiak többet birtokolták a labdát, az első félidő teljes TSC-dominancia jegyében zajlott.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.338090/A-hosszabbitasban-bukott-pontokat-a-TSCJó reggelt! 01-09-2025
Egyre hosszabb ideig élünk, egyre jobb létkörülmények között. Ezzel mindannyian egyetértünk, hiszen a számadatok megkérdőjelezhetetlenek; egy kis osztás, szorzás, statisztikai-matematikai középértékek és máris kiderül, hogy most
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.338103/Jo-reggelt-01-09-2025Amikor nem szégyen félni (2.)
A Sárga Malom Mozi ma esti vetítésén egy folkhorrorfilmet tekinthetnek meg a nézők. A mozi hamar megtelik.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.338084/Amikor-nem-szegyen-felni-2Betonbiztos híd a Dunán
A második világháborút követő évtizedekben Jugoszláviában is nagy gazdasági előrehaladás volt tapasztalható. A közúti forgalom erőteljes növekedésével a vasúti forgalom tehermentesítése céljából jobb és szerteágazó
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.338072/Betonbiztos-hid-a-DunanSzerb állampolgárt tartóztattak le Montenegróban
A montenegrói rendőrség közlése szerint Žabljak térségében őrizetbe vettek egy 32 éves újvidéki férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 8.300 eurót lopott annak a háznak a tulajdonosától, ahol rövid ideig megszállt, tudósít a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.338086/Szerb-allampolgart-tartoztattak-le-MontenegrobanA mellbimbók
Zia olvasott már olyasmit, sőt több cikket is arról, hogy az emberiség 1–5 százaléka három, négy vagy annál is több mellbimbóval születik, hogy ez bizony egy bizarr rendellenesség, bár legtöbbször ártalmatlan; a középkorban
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.338081/A-mellbimbokMit susog a fehér akác?
Nyáridőben a gang végében volt rendes fekvőhelye, közvetlenül a nádfedeles ház bejárati ajtajánál. Balgaság lenne azt hinni, hogy G.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.338079/Mit-susog-a-feher-akacVan-e elegendő friss levegő a zárt teremben?
Munkásságának jó része, szűkebb tudományterületéből adódóan, a Természettudományi Társulathoz kapcsolódott: 1862-től, egy évtizeden át annak elnöke volt, majd választmányi tagja, méghozzá abban az
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.338046/Van-e-elegendo-friss-levego-a-zart-terembenElemi csapással felérő aszálykárok
A szárazság évek óta sújtja vidékünkön a mezőgazdaságban tevékenykedőket. Pénzügyileg sokan már nagyon nehéz helyzetbe kerültek, hiszen amikor éveken át nemigen folyik be jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, az
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.338071/Elemi-csapassal-felero-aszalykarokKihívások és tanulságok az új tanév küszöbén
Az iskolaév kezdete a legtöbb család számára egyszerre jelent kihívást és újrakezdést. A tankönyvek, füzetek és ruhák beszerzése, az órarendhez igazodó mindennapok megszervezése és a gyerekek érzelmi felkészítése még akkor is komoly terhet ró a szülőkre, ha számíthatnak a nagyszülők vagy mások segítségére.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.338053/Kihivasok-es-tanulsagok-az-uj-tanev-kuszobenIn memoriam Lazar Čurčić
Augusztus 12-én, 99 éves korában elhunyt Lazar Čurčić könyvtári tanácsos, a régi szerb könyvek, időszaki kiadványok és a szerb nyomdászat legkiválóbb ismerője. Lazar Čurčić 1926.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.338083/In-memoriam-Lazar-CurcicDollár, márka, rubel, korona…
A tudósítás céljából többnapos külföldi szolgálati útra induló sportújságíró okosan teszi, ha még utazás előtt tisztáz néhány fontos kérdést. Mintegy 30 esztendő alatt sok helyen megfordultam, és megtanultam, hogy az ilyen utazások milyen problémákat rejtenek, amelyen alaposan megnehezíthetik a tudósító életét.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.338005/Dollar-marka-rubel-koronaBács-Bodrog vármegye társadalmi élete a XIX. és a XX. század fordulóján
4. rész Zenta gazdag város, határa hatvanötezer hold területen termi az acélos magyar búzát – írta a Tisza-parti városról Gyergyó-Zaárhegyi Veress Árpád, a helyi gimnázium jeles tanára.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.338076/Bacs-Bodrog-varmegye-tarsadalmi-elete-a-XIX-es-a-XX-szazad-fordulojanIdegen a repedésben (2.)
6 óra 32 perc villant fel a telefon képernyőjén, mire Ivan nagy nehezen feltápászkodva a földről, kitapogatta a készüléket az éjjeliszekrényen.
http://www.magyarszo.rs/terasz/a.338041/Idegen-a-repedesben-2Kezdődik a tanév
Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter szerint minden adott az új tanév zökkenőmentes indulásához. Kiemelte: a tárca célja, hogy az oktatási folyamat teljesen elkülönüljön a politikától, és minden szinten normalizálódjon.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.338069/Kezdodik-a-tanevApróbb szemek, kisebb olajtartalom
Szerbiában 2015-ben 166 192 hektáron termesztettek napraforgót. Azóta az ipari növény népszerűsége jelentősen emelkedett, és az idén a vetésterület már 290 000 hektárra nőtt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.338064/Aprobb-szemek-kisebb-olajtartalomA körforgalomtól indultak az újabb munkálatok
Az újvidéki Vojvodinaput-Bačkaput útépítő cég márciusban kezdte meg a 18,5 kilométeres, Ada és Törökfalu közötti útszakasz kiszélesítését és felújítását, amiből az év derekára 11,7 kilométeres szakasz készült el a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.338063/A-korforgalomtol-indultak-az-ujabb-munkalatokHazai pályán remizett a TSC
A labdarúgó Szuperliga 7. fordulójában a TSC hazai pályán a hosszabbításban kapott góllal 2:2-es (1:0) döntetlent ért el a sereghajtó ivanjicai Javor Matis csapata ellen.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.338059/Hazai-palyan-remizett-a-TSCAz elektromos roller nem játék!
Az év első felében 39 személy sérült meg könnyű elektromos járművön közlekedve, közülük kilenc gyermek, míg öt személy vezetőként, négy pedig utasként sérült meg – közölte Veljko Ćurčić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség képviselője.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.338056/Az-elektromos-roller-nem-jatek
