Jó reggelt, szeptember, jó reggelt ősz…! Tájainkon, Nyugat-Bácskában ez a hónap szól az egyik legfontosabb vallási ünnepről is. A Doroszló-Szentkúton Kisboldogasszony napján és előestéjén zarándokok ezrei árasztják el a Szűz Mária-kegyhelyet és környékét.
Emberi zarándoklatokról van szó, az isteni kegyelemért könyörögve. A legmesszebbről gyalogosan a moholi hívek érkeznek. Mindig mély áhítattal és tisztelettel tölt el a kereszt nyomában, kígyózó sorokban vonulók látványa. Eszembe juttatja és végigfuttatja bennem azt a gondolat- és érzelemsort, amely a tény körül forog, hogy mind és folyamatosan életünk zarándokai vagyunk. Követjük vagy cipeljük a hétköznapok „keresztjeit”, a terhek súlyát, közben rajta vagyunk egy méltóságteljes testtartás megőrzésén – egyenes gerinccel, csak előre…! Ha jobban belegondolunk, szinte lehetetlen, mégis letehetetlen…nem bújhatunk ki a bőrünkből. Az a jó, hogy megvan bennünk a támasz és a támaszkodás képessége, lehetősége. Vállvetve, egymásnak nyújtva és egymástól elfogadva a menedéket. Legyen az borongós ősz vagy indián nyár, az ember(i)ség kegyelme isteni erőre emlékeztetően hat(hat), mint hétköznapi csoda.
