Keresés: 电科芯片2025年重大资产重组进展公告 (3457 találat)
Sebességet váltunk?
Európa jövőjével kapcsolatosan a kezdetektől fogva különféle elképzelések léteztek. Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni ezek felosztását – ami nem biztos, hogy eleve szerencsés megoldás –, akkor azt mondhatjuk, kétféle
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/raforditasok/a.103016/Sebesseget-valtunkKészül a balkáni stratégia
Federica Mogherini nek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének meghívására a nyugat-balkáni országok államvezetésének képviselői munkavacsorán vettek részt Brüsszelben. Az összejövetelen az előzetes tervek értelmében a szomszédságpolitikáról, az országok közötti együttműködésről, az államok európai integrációjáról és a Belgrád–Pristina-párbeszédről volt szó.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.103020/Keszul-a-balkani-strategiaJavítani a romák helyzetén
A Szerbiában élő roma lakosság a 2016–2025-ig terjedő időszakra vonatkozó szociális felzárkóztatási stratégiájával foglalkozó koordinációs testület, valamint a Roma Nemzeti Tanács (RNT) és az önkormányzat képviselői
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.102862/Javitani-a-romak-helyzetenEurópa nem teljes a Nyugat-Balkán nélkül
A visegrádi országok (V4) kiállnak az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése és az EU közös kül- és biztonságpolitikájának megerősítése mellett – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes
http://www.magyarszo.rs/kulfold/magyarsag/a.102834/Europa-nem-teljes-a-Nyugat-Balkan-nelkulMagyarZó Pistike messéi
A Zacsek teljesen megváltozott: szakított a káros szenvedélyekkel, és áttért az egészséges életmódra. Úgyhogy még a szíverősítő barackot is elutasította, amivel atata kínálta.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/messek/a.102521/MagyarZo-Pistike-messeiMikor lesz európai életszínvonalunk?
A jelek szerint a jövő év elején felgyorsulhat Szerbia uniós csatlakozási folyamata. A legvalószínűbb azonban, hogy országunk csak 2025-ben válhat teljes jogú taggá.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.102381/Mikor-lesz-europai-eletszinvonalunkMagyarZó Pistike messéi
Amama arról álmodozik, hogy jövőre elugrunk Pestre, és meglátogatjuk Laura tantit, akit már száz éve nem láttunk.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/messek/a.102111/MagyarZo-Pistike-messeiA felvilágosítás marad a kulcs
Illusztráció: womanshealth.gov
http://www.magyarszo.rs/egeszseg/egeszsegugy/a.102105/A-felvilagositas-marad-a-kulcsMerre tart(hat) Zombor idegenforgalma?
A híres zombori sétálóutca hátterében a csodálatos megyeházával (Fotó: Molnár Edvárd)
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zombor/a.101879/Merre-tart-hat-Zombor-idegenforgalmaWHO: növekedni fog az elhízás mértéke a következő években
Illusztráció (forrás: medicaldaily.com)
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.101844/WHO-novekedni-fog-az-elhizas-merteke-a-kovetkezo-evekbenSzerbia felkészültsége félsiker
Rangos tanácskozásnak adott otthont a tartomány székvárosa. Újvidéken, a Tartományi Képviselőházban ülésezett ma az Európai Unió és Szerbia közötti együttműködés keretében az Európai Régiók Bizottságának Együttes Tanácsadó Testülete. Immár harmadszor találkoztak a testület tagjai, a célok nem változtak: minél hatékonyabbá tenni a helyi szintű és regionális döntéshozást a gyorsabb európai integráció érdekében.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.101723/Szerbia-felkeszultsege-felsikerTízmilliárdokat szán fejlesztésre a VW
Ambiciózus tervet hirdetett a Volkswagen (VW). Európa legnagyobb személygépkocsi-gyártó konszernje 2018-tól kezdve öt év alatt csaknem 34 milliárd eurót fordít belső átalakításra, hogy piacvezetővé váljon a villanyautók
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.101666/Tizmilliardokat-szan-fejlesztesre-a-VWElektromos autókat is gyárt a Škoda 2020-tól
A Škoda Superb hamarosan elektromos változatot kap (ZigWheels)
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.101476/Elektromos-autokat-is-gyart-a-Skoda-2020-tolA Volkswagen több mint 34 milliárd eurós fejlesztési programot indít
Több mint 34 milliárd eurós (10,6 ezer milliárd forint) fejlesztési programot indít a Volkswagen AG (VW), hogy lépést tartson az autóipar átalakulásával - közölte pénteken a német gépjárműgyártó csoport.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.101359/A-Volkswagen-tobb-mint-34-milliard-euros-fejlesztesi-programot-inditA jövő héten kiderül, lesz-e előrehozott választás
Az előrehozott parlamenti választásokról még nem született döntés. Erről várhatóan a jövő héten dönt a párt (Szerb Haladó Párt) – emelte ki Aleksandar Vučić államfő tegnap a Belgrád víziváros építkezésén tett látogatása során. Közölte egyben, ő ellenzi az előrehozott választásokat, de, mint mondta, vannak észérvek, melyek mellette szólnak. Vučić: Már most látom, hogy nagyon szép épületek lesznek itt (Fotó: Beta)
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.100944/A-jovo-heten-kiderul-lesz-e-elorehozott-valasztasHatározottabb uniós bővítési politikát!
Az utolsó levelem még a nyári szünet előtt jelent meg a Magyar Szó lapjain, viszont az eltelt időszakban igen fontos és meghatározó események zajlottak Brüsszelben, ami a nyugat-balkáni régiót, Szerbiát és közvetlenül a vajdasági magyar közösséget is érinti.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.99906/Hatarozottabb-unios-bovitesi-politikatLényegtelen környezetvédelem
Mérvadó nemzetközi politikusok szerint Szerbia 2025 előtt aligha csatlakozhat az Európai Unióhoz. Addig ugyanis összesen harmincöt fejezetet kell megnyitni, és mindkét fél számára elfogadható szinten és tartalommal megtölteni.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/allaspont/a.99479/Lenyegtelen-kornyezetvedelemNehéz, de teljesíthető feladat
A kapcsolatteremtésre, újabb megbeszélések lefolytatására és megállapodások megkötésére kiváló alkalom az európai városok és régiók éves közgyűlése. Vajdaság is jelen van évről évre ezen az eseményen, a parlamenti küldöttséget Pásztor István házelnök vezette Brüsszelben az elmúlt néhány napban. Arra kértük, foglalja össze az idei konferencia Vajdaság szempontjából legfontosabb eredményeit.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.99443/Nehez-de-teljesitheto-feladatAz iráni termeléssel megegyező olajkereslet-csökkenést okozhatnak az elektromos autók
Az elektromos autók a következő évtized közepére Irán olajtermelésével megegyező mértékben csökkentik a globális olajkeresletet a Barclays Bank elemzői szerint.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.99418/Az-irani-termelessel-megegyezo-olajkereslet-csokkenest-okozhatnak-az-elektromos-autokIllúzióval teli napsugaras ősz
Fotó: Dávid Csilla Mottó: „Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt”. (Jókai Mór)
http://www.magyarszo.rs/hetvege/a.98839/Illuzioval-teli-napsugaras-oszAz EU 2025-ig megnyitja kapuit a nyugat-balkáni országok előtt
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: REUTERS) Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Emmanuell Macron francia elnök szerint az EU 2025-ig felveheti a Nyugat-Balkán országait tagjai közé.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.98773/Az-EU-2025-ig-megnyitja-kapuit-a-nyugat-balkani-orszagok-elottAz életszínvonal javítása a cél
Kétnapos hivatalos látogatásra Brüsszelbe utazott Jadranka Joksimović európai integrációs miniszter. Útja során számos megbeszélést folytat, és a holnapi nap folyamán aláírja azt a megállapodást is, melynek értelmében az Európai Unió 27,4 millió eurós vissza nem térítendő támogatást nyújt a szerbiai oktatási rendszer fejlesztéséhez. A segítséget hazánk az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2016-os költségvetési keretéből nyeri.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.98635/Az-eletszinvonal-javitasa-a-celA digitalizáció és az EU-reform lehet következő német kormány első két nagy ügye
A digitalizáció és az Európai Unió tervezett reformja lehet az első két nagy ügy, amellyel a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után felálló német kormány foglalkozik majd.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.98502/A-digitalizacio-es-az-EU-reform-lehet-kovetkezo-nemet-kormany-elso-ket-nagy-ugyeKészülnek a közegészségügyi tervek
Az érvényben lévő közegészségügyi, valamint a költségvetési rendszerről szóló törvény előírja, hogy minden önkormányzat köteles közegészségügyi tervet készíteni, amit az egészségügyi tanács javaslatai alapján a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.98245/Keszulnek-a-kozegeszsegugyi-tervekA joguralom a kulcs
Szerbia akár 2025 előtt is az Európai Unió teljes jogú tagállamává válhat, vagy bármikor, amikor teljesíti a tagság feltételeit – fejtette ki a sajtónak nyilatkozva az egynapos belgrádi látogatáson tartózkodó Johannes Hahn szomszédságpolitikai és bővítési biztos, reagálva Jean-Claude Junckernek, az EB elnökének korábbi megállapítására, hogy 2025 előtt Szerbia nem csatlakozhat az EU-hoz. Fotó: Beta
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.98075/A-joguralom-a-kulcsKülföldiek kezébe kerültek ásványvízforrásaink
Az ENSZ kimutatása szerint Szerbia a világ azon 50 országa közé tartozik, amelyek különösen gazdag víztartalékokkal rendelkeznek, a víz minősége pedig kiemelkedően jó A legnagyobb veszély olykor abban rejlik, hogy biztosra veszünk dolgokat, megfeledkezvén arról, hogy nem közhely a megállapítás, miszerint semmi sem tart örökké.
http://www.magyarszo.rs/hetvege/a.156025/Kulfoldiek-kezebe-kerultek-asvanyvizforrasainkVolkswagen: irreális elgondolás a robbanómotorok gyors leváltása
Irreálisnak tartja a Volkswagen AG személyzeti igazgatója a belsőégésű motorok mihamarabbi felváltását szorgalmazó politikai törekvést.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.155970/Volkswagen-irrealis-elgondolas-a-robbanomotorok-gyors-levaltasaVolkswagen: az autóipar kész megelőzni a dízelek városi kitiltását
Fotó: cnn.com
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.155048/Volkswagen-az-autoipar-kesz-megelozni-a-dizelek-varosi-kitiltasatFranciaország 2017-ig bezárná az atomreaktorok közel harmadát
Franciaország 2017-ig bezárna mintegy 17-et a jelenleg működő 58 nukleáris reaktorából - jelentette be hétfőn Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, megfelelően az előző szocialista kormány azon ígéretének, hogy 2025-ig felére
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.154104/Franciaorszag-2017-ig-bezarna-az-atomreaktorok-kozel-harmadatAugusztus 10-én nyílik Belgrádban az IKEA áruház
– Ez lesz a lakberendezést forradalmasító svéd vállalat 400. áruháza a világon – közölte a cég sajtószolgálata.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.152757/Augusztus-10-en-nyilik-Belgradban-az-IKEA-aruhazKinevezték Tomislav Nikolićot
Tomislav Nikolić (Fotó: Tanjug) A volt államfő a jövőben az Oroszországgal és Kínával fenntartott kapcsolatokat koordinálja majd
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.152548/Kineveztek-Tomislav-NikolicotElherdált tehetségek
A negyedik ipari forradalom idejét éljük, amelyet lényegében a kilenc évvel ezelőtti gazdasági válság „egyensúlyozására” indítottak be a fejlett országok, s a lényege a teljes digitalizáció. Nem nehéz megjósolni, hogy az
http://www.magyarszo.rs/velemeny/allaspont/a.152244/Elherdalt-tehetsegekWashington és a párizsi klímaegyezmény
E sorok megjelenésekor Donald Trump amerikai elnök – előző napi bejelentéséhez igazodván – feltehetően közölte, hogy az Egyesült Államok kivonul-e a párizsi klímaegyezményből. A megállapodás más aláírói jelezték: Washington
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.152276/Washington-es-a-parizsi-klimaegyezmenyTrump bejelentette: kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből
Donald Trump (Fotó: Beta/AP) Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, egyúttal új klímatárgyalásokat sürgetett.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.152269/Trump-bejelentette-kilepteti-az-Egyesult-Allamokat-a-parizsi-klimaegyezmenybolKiaknázatlan idegenforgalom
Tegnap Szabadkán megnyílt a 11. Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár, melyen hét országból több mint kétszáz kiállító vesz részt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.152246/Kiaknazatlan-idegenforgalomNapérintő NASA küldetés
Fotó: all-that-is-interesting.com
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.152256/Naperinto-NASA-kuldetesAz EU és Kína támogatásáról fogja biztosítani a párizsi klímaegyezményt
Fotó: AFP
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.152201/Az-EU-es-Kina-tamogatasarol-fogja-biztositani-a-parizsi-klimaegyezmenytKétsebességes Európa
Illusztráció (EurActiv) Hivatalosan még meg nem erősített információk szerint az Európai Bizottság bekeményítene
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/raforditasok/a.152078/Ketsebesseges-EuropaMégsem épül a Belgrád Temesvár autóút
Közös megállapodás alapján Románia és Szerbia is elállt a Belgrád – Temesvár közötti autóút építési tervétől – jelentette be tegnap Sorin Grindeanu román miniszterelnök. A helyi Digi24 tévéállomás műsorában szerepelve
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.151729/Megsem-epul-a-Belgrad-Temesvar-autoutAz Európai Parlament felére csökkentené a kidobott élelmiszert
Felére csökkentenék az Európai Unióban kidobott élelmiszer mennyiségét 2030-ra az Európai Parlament plenáris ülése által kedden elfogadott állásfoglalás alapján.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.151437/Az-Europai-Parlament-felere-csokkentene-a-kidobott-elelmiszertA Volkswagen megmenti a dízelmotort
A Volkswagen helyre kívánja állítani a dízelmotor becsületét, mivel prognózisa szerint még legalább húsz évig a belsőégésű motoros modellek adják majd az új járművek zömét.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.150758/A-Volkswagen-megmenti-a-dizelmotortEurópai sínjáték
Még legalább 60 évet és további jelentős bővítést, sőt megújulást jósolt a napokban az EU-nak Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke. Optimizmusa meglepő, hiszen a közösség az utóbbi években – részben
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.148817/Europai-sinjatekGyűlölködés helyett gazdaságfejlesztés
A regionális projektumokról és a gazdasági együttműködés kibővítéséről tárgyaltak tegnap a régió országainak miniszterelnökei a Szarajevóban megtartott hatodik nyugat-balkáni csúcstalálkozón. Az értekezletet a berlini folyamat újabb állomásaként szervezték meg. A következő csúcstalálkozót Triesztben tartják meg, valamikor júniusban. Denis Zvizdić és Johannes Hahn egyeztet (Fotó: BETA/HINA/FENA/MO)
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.148542/Gyulolkodes-helyett-gazdasagfejlesztesAz egységes balkáni piacról
Fotó: N1
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.148514/Az-egyseges-balkani-piacrolJuncker bemutatta az EU jövőjére vonatkozó Fehér Könyvet
Illusztráció (Fotó: Yves Herman) Ötféle forgatókönyvet határoztak meg
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.147727/Juncker-bemutatta-az-EU-jovojere-vonatkozo-Feher-KonyvetJean-Claude Juncker bemutatta az Európai Unió jövőjére vonatkozó fehér könyvet
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán délután bemutatta az EU jövőjére vonatkozó úgynevezett Fehér Könyvet, amely öt lehetséges forgatókönyvet vázol fel az integráció jövőbeli fejlődési irányáról.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.147701/Jean-Claude-Juncker-bemutatta-az-Europai-Unio-jovojere-vonatkozo-feher-konyvetNémetországnak még nincs elektromos autót gyártó üzeme
Forrás: WheelMonk Mindegyik német autógyár megtette már az első lépéseket az átálláshoz az elektromos mobilitásra, elektromos autót gyártó üzem építésébe azonban egyelőre vonakodnak belevágni.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.146712/Nemetorszagnak-meg-nincs-elektromos-autot-gyarto-uzemeEgy új korszak hajnala
Tesla Model S Néhány évtizede az elektromos autók leginkább a sci-fi kategóriába tartoztak. A golfpályákon cirkáló kisautókon felül egy szép új, ám távoli jövő talán sohasem megvalósuló ígéretének látszottak az elektromos meghajtású, emberi irányítást nem igénylő járművek. Az ember azt hihette, hogy soha nem lépünk túl a belsőégésű motorokon, ám úgy néz ki, tévedtünk.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.145522/Egy-uj-korszak-hajnalaSietős a végeladás
A rezsimhű média folyamatosan azt szajkózza, hogy egyre jobb Szerbia gazdasági-pénzügyi helyzete, s az év(tized)ek óta fennálló problémák száma folyamatosan csökken. Az előzővel kapcsolatosan elsősorban azt emelik ki, hogy csökken
http://www.magyarszo.rs/velemeny/allaspont/a.145024/Sietos-a-vegeladasVučić szerint 2025-ig befutunk az EU-ba
Egy svájci lapnak adott nyilatkozatában Aleksandar Vučić szerb kormányfő arról beszélt, hogy hazánk, reményei szerint, 2022-ben az Európai Unió tagállamává válhat, ha ez nem sikerül, akkor is az EU tagjai kell legyünk legkésőbb 2025-ben...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.143857/Vucic-szerint-2025-ig-befutunk-az-EU-baVajdaságból Szabadka, Palics és a Tiszavidék élvez elsőbbséget Szerbia új idegenforgalmi stratégiájában
A szerbiai idegenforgalmi stratégia ambiciózus terve szerint 2025-ig, azaz kilenc év távlatában a kétszeresénél is többre növelik, azaz a jelenlegi 6,6 millióról 14,8 millióra emelik a Szerbiában töltött vendégéjszakák számát – közölték a Beta hírügynökséggel a szerbiai kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs minisztérium illetékesei.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.143310/Vajdasagbol-Szabadka-Palics-es-a-Tiszavidek-elvez-elsobbseget-Szerbia-uj-idegenforgalmi-strategiajabanTöbb tízezer munkahely van veszélyben az elektromos autók miatt
Az elektromos mobilitás terjedése több tízezer autóipari munkahelyet veszélyeztet Németországban - írja a Bild am Sonntag lapban megjelent cikkében Ferdinand Dudenhöffer, a duisburgi egyetem professzora, a CAR autóipari kutatóintézet vezetője.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.142785/Tobb-tizezer-munkahely-van-veszelyben-az-elektromos-autok-miattBezárult a Szent Péter-bazilika szent kapuja, véget ért az irgalmasság szentéve
Ferenc pápa a hagyományos vasárnapi mise elején behajtotta a Szent Péter-bazilika szent kapujának ajtószárnyait, és ezzel véget ért az irgalmasság szentéve.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.142780/Bezarult-a-Szent-Peter-bazilika-szent-kapuja-veget-ert-az-irgalmassag-szenteveKék kör
Velimir naponta négyszer inzulinozza magát. 23 évvel ezelőtt diagnosztizáltak nála előrehaladott cukorbetegséget. Velimir pontosan ismerte a cukorbetegség tüneteit és kockázatait, hiszen édesanyja diabéteszes volt, mégsem fordult időben orvoshoz. A kialakult szövődmények miatt azóta átesett egy infarktuson, a veséi fölmondták a szolgálatot, retinopátia és neuropátia alakult ki a szervezetében.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.142324/Kek-korAz EU és tagállamai 17,6 milliárd euróval segítették a fejlődő országokat a klímavédelem érdekében 2015-ben
A klímaváltozás hatásainak megállításához és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében az Európai Unió és tagállamai 17,6 milliárd eurós támogatást nyújtottak fejlődő országoknak 2015-ben - írta közleményében az Európai Unió Tanácsa kedden.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.141430/Az-EU-es-tagallamai-17-6-milliard-euroval-segitettek-a-fejlodo-orszagokat-a-klimavedelem-erdekeben-2015-benBetevő falatunk
A főbb élelmiszerekért többet kell most fizetni, mint másfél-két évvel ezelőtt.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.140295/Betevo-falatunkPutyin új fegyverkezési program kidolgozását rendelte el
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a kormány jövő július 1-jére dolgozza ki a 2018 és 2025 közötti időszakra vonatkozó állami fegyverkezési programot. Fotó: mandiner.hu
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.139200/Putyin-uj-fegyverkezesi-program-kidolgozasat-rendelte-elA szoftver kisöpörheti a szmogot
Biztatóak és reménykeltőek korunk autóipari újdonságai, különösen az önvezető (sofőr nélküli, vagyis autonóm) és az elektromos járművek. Bár sokan még csak most ismerkednek velük, az új típusú autók fokozatosan teret hódítanak a piacon. Eljön majd az a nap is, amikor már ezek a járművek uralják az utakat.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.138497/A-szoftver-kisoporheti-a-szmogotLézerfegyvereket állított hadrendbe az orosz hadsereg
Az orosz hadsereg már hadrendbe állította a lézerfegyverek néhány típusát - jelentette ki Jurij Boriszov orosz védelmi miniszterhelyettes kedden Szarovban.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.137350/Lezerfegyvereket-allitott-hadrendbe-az-orosz-hadseregGyorsvasút-diplomáciáját használva erősítené befolyását az Egyesült Államokban Kína
Peking régóta arra törekszik, hogy gyorsvasút-beruházásai segítségével is megvesse a lábát az Egyesült Államokban, mindeddig azonban az amerikai kormányzati szabályozás, a Kínával szembeni ellenérzések és az amerikai közvéleménynek a gyorsvasutak iránti mérsékelt lelkesedése keresztülhúzta a kínaiak számításait - írta legfrissebb elemzésében a Foreign Affairs című tekintélyes amerikai folyóirat. Fotó: karpathir.com
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.135249/Gyorsvasut-diplomaciajat-hasznalva-erositene-befolyasat-az-Egyesult-Allamokban-KinaKérdésessé vált a dízelmotor jövője a Volkswagen vezére szerint
Kérdésesnek nevezte a dízelmotor jövőjét a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Matthias Müller a Handelsblatt lapnak adott interjúban. Az Európai Bizottság szén-dioxid-kibocsátási ajánlásai alapján már most világosan látható, hogy "a dízelmotorok károsanyag-kibocsátásának megfelelő csökkentése rendkívül bonyolult és költséges eljárás lesz, miközben az elektromos mobilitás egyre megfizethetőbbé válik" - fogalmazott
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.135097/Kerdesesse-valt-a-dizelmotor-jovoje-a-Volkswagen-vezere-szerintZöldrengés várható az energiaiparban
Rekordösszegek áramlanak világszerte a megújuló energiaforrásokból származó áramtermelésbe, miközben csökkennek az új építésű szén- és gáztüzelésű központokba beruházott éves összegek. A fél évtizede tartó folyamat eredményeként tavaly már rekordnagyságú, 286 milliárd dollár jutott az ágazatba. (A vízierőmű-fejlesztéseket is beleszámolva csaknem 329 milliárd.). A pénznek több mint a felét a napenergia hasznosítására költötték.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.134447/Zoldrenges-varhato-az-energiaiparbanMinden harmadik hat-kilencéves európai gyerek túlsúlyos vagy elhízott
Minden harmadik hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének (UEG) jelentése szerint, amely arra is figyelmeztet, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerinti mostani 41 millióról 70 millióra nő világszerte 2025-re.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.133904/Minden-harmadik-hat-kilenceves-europai-gyerek-tulsulyos-vagy-elhizottHoldbiztos megoldás készül
Léphaft Pál karikatúrája A Földön ismét elég látványosan vicsorognak egymásra a rivális hatalmak. Szinte ugyanezt teszik a fejünk fölött is, de az ottani acsarkodásukból kevesebbet érzékelünk.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.132981/Holdbiztos-megoldas-keszulOroszország három új hadosztályt hoz létre a NATO-haderőnövelés ellensúlyozására
Oroszország az év végéig két új hadosztályt hoz létre a nyugati és egyet a déli katonai körzetében, hogy ellensúlyozza a NATO-nak a határai közelében végrehajtott haderő-növelését - erősítette meg Szergej Sojgu orosz védelmi minister.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.132296/Oroszorszag-harom-uj-hadosztalyt-hoz-letre-a-NATO-haderonoveles-ellensulyozasaraFejlesztések a folyami közlekedésben
A tanácskozás résztvevői (Ótos András felvétele) Duna – Szerbia bekapcsolása a transzeurópai kereskedelmi folyamatokba és energetikai hálózatba elnevezéssel tegnap Újvidéken konferenciát tartottak, amelyen a résztvevők a vízforgalmi infrastruktúrával kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak, valamint felvázolták az EU fejlesztési tervét, amelyet a Balkán felzárkóztatása céljából fogalmaztak meg.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.131499/Fejlesztesek-a-folyami-kozlekedesbenMegnyílt a Dunkermotoren új részlege
Fotó: Molnár Edvárd 900 négyzetméteres gyártórészleggel bővült az Ametek-Dunkermotoren vállalat szabadkai részlege. Tegnap az ünnepélyes átadón kiemelték, a vállalat öt év alatt sokkal többet fejlődött, mint azt tervezték. A Szabadkán készült termékek megbízhatóak és elismertek a világpiacon. A vállalat mikro- és kismotorok készítésével foglalkozik, az új részlegben pedig kompresszorokat gyártanak majd.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.128352/Megnyilt-a-Dunkermotoren-uj-reszlegeEurópa pozitív osztályzatot kapott Vajdaságtól
Meglehetősen megosztott a vajdasági polgárok véleménye az Európai Unióról, viszont többségük támogatja Szerbia uniós csatlakozási törekvéseit – hangzott el tegnap a tartományi régióközi, együttműködési és helyi önkormányzati titkárság sajtókonferenciáján. A 2015-re vonatkozó közvélemény-kutatás eredményeit mutatták be, amelyben a lakosság véleményét kérték ki az eurointegrációs folyamatokról.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.127925/Europa-pozitiv-osztalyzatot-kapott-VajdasagtolVarufakisz új Európát álmodik
Fotó: Beta/AP Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, aki tavaly tárcavezetőként megpróbált ellenállni annak, hogy a nemzetközi hitelezők Németország támogatásával pénzügyi megszorító politikát kényszerítsenek Görögországra, az Európai Unió „demokratizálására” és átláthatóbbá tételére hivatott mozgalmat alapított kedden este Berlinben.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.127546/Varufakisz-uj-Europat-almodikÁtadták Ljubljanának az Európa Zöld Fővárosa 2016 címet
Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztos kedden átadta Ljubljanának az Európa Zöld Fővárosa 2016 címet.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.127450/Atadtak-Ljubljananak-az-Europa-Zold-Fovarosa-2016-cimetElfogadták a klímamegállapodást
Elfogadta szombat este az ENSZ 21. klímakonferenciáján résztvevő 195 ország a klímavédelmi megállapodást, amelyben kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.192424/Elfogadtak-a-klimamegallapodastFabius: ambiciózus és kiegyenlített a klímamegállapodás végleges tervezete
Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke szerint ambiciózus és kiegyenlített a klímamegállapodás végleges tervezete.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.192402/Fabius-ambiciozus-es-kiegyenlitett-a-klimamegallapodas-vegleges-tervezete1000000 fokon gyártottak plazmát a fúzióhoz
Mérföldkőhöz érkezett csütörtökön a németországi Greifswaldben lévő kísérleti fúziós reaktor, a Wendelstein 7-X, amikor a kutatóknak sikerült héliumból plazmát előállítani - írja az MTI. A 725 tonna súlyú szerkezet egyik vákuumkamrájának mágneses mezejébe tíz milligramm héliumot vezettek, ezt egymillió Celsius-fokra hevítették, és így plazamállapotúvá alakították.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.192347/1000000-fokon-gyartottak-plazmat-a-fuziohozBolygóközi bányászat – kizsákmányolás vagy fejlődés?
Bányászat a Holdon. Fikció, vagy közeljövő? (Forrás: Dassault Sytemes) A Sci-Fi történetekben és filmekben rendszeresen felbukkannak űrbányák, egész aszteroidák feldolgozása. A téma abszolút érthető, hiszen a gazdaság egyik alapja a nyersanyag-kitermelés. Az űrbányászat támogatói szerint az egyik alapvető ok, ami miatt a bolygónkon kívül kell terjeszkednünk, az pont a csökkenő nyersanyagkészleteink. Emellett jó üzlet is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.192183/Bolygokozi-banyaszat-kizsakmanyolas-vagy-fejlodesVizeink testreszabott elosztása
A horgászoknak csak kis hányadát érdekli a vízkezelő kiléte, a többséget nem foglalkoztatja, ki gazdálkodik az általuk látogatott vizek halállományával. Tekintettel arra, hogy a horgászengedély állami szinten érvényes, úgy tűnik, a horgásznak felesleges tudnia, ki a vízkezelő, és a halászati területek megoszlásával sem kell foglalkoznia.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/horgaszatvadaszat/a.192116/Vizeink-testreszabott-elosztasaDrasztikus megszorítások az orosz űrprogramban
A Roszkozmosz, az orosz űrhivatal a következő 10 évben csak 1,5 ezer milliárd rubel (22,5 milliárd dollár) támogatást kap a kormánytól, ami az év elején ígértnek a felét sem éri el. A szövetségi űrprogram 2016-2025-re 3,4 ezer milliárd rubelt ígért a hivatalnak, de az ország egyre súlyosabb gazdasági helyzete tavaly óta egyre több módosítást kényszerített ki.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.191699/Drasztikus-megszoritasok-az-orosz-urprogrambanA nemzeti felajánlások alapján 2,7-3,5 Celsius-fok lehet a hőmérséklet-emelkedés 2100-ra
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett 183 nemzeti felajánlás alapján 2,7 és 3,5 Celsius-fok között lehet a globális hőmérséklet-emelkedés 2100-ra, ami magasabb az ENSZ által előirányzott célnál - közölte Christina Figueres, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének főtitkára Párizsban egy nappal az ENSZ klímavédelmi csúcstalálkozójának kezdete előtt.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.191531/A-nemzeti-felajanlasok-alapjan-2-7-3-5-Celsius-fok-lehet-a-homerseklet-emelkedes-2100-raJó adófizetők vagyunk
Bár a föld értékének a növekedése a vagyonadó némi növelésével jár, tegnap nem emiatt tiltakoztak a termelők a zentai városháza előtt, hanem a földtörvény ellen (Fodor István felvétele) A vagyonadó megszabásához a községeknek évente meg kell állapítaniuk az ingatlanok értékét.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.191494/Jo-adofizetok-vagyunk25 százalékkal csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás?
Illusztráció (iop.org) A Sintra által a vasárnap kezdődő párizsi klímacsúcshoz időzített tanulmány emlékeztet arra, hogy egyelőre nem elegendőek a nemzetek által előterjesztett emisszió-csökkentési célok ahhoz, hogy a globális felmelegedést a 2 Celsius-fokos korláton belül lehessen tartani.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/eu/a.191457/25-szazalekkal-csokkentheto-a-szen-dioxid-kibocsatasLesz helyi járulék
Szügyi István (Lakatos János felvétele) Vasárnap este 19 órakor Kishegyes község mindhárom településén, Kishegyesen, Bácsfeketehegyen és Szeghegyen véget ért a szavazás a helyi járulék újbóli bevezetéséről.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.191344/Lesz-helyi-jarulekObama újabb próbatétel előtt
A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében a 2005-ös szinttel szembeni 32 százalékos csökkentést irányzott elő 2030-ig az erőművek széndioxid-kibocsátásában az amerikai Tisztaenergia-program, amelyet hétfőn ismertetett a Fehér Házban Barack Obama elnök és Gina McCarthy, a Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) igazgatója. A Fehér Ház közleménye szerint ez 9 százalékkal több, mint amennyi a csökkentés mértékére vonatkozó eredeti javaslatban szerepelt.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.186560/Obama-ujabb-probatetel-elottÚj helikoptereket vásárol a katonaság
A szerbiai katonaság számára jelenleg új helikopterek beszerzése a legfontosabb feladat, és a katonaság követelése szerint még az idén két helikoptert meg kellene venni, nyilatkozta tegnap Bratislav Gašić védelmi miniszter.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.186417/Uj-helikoptereket-vasarol-a-katonasagHamarosan megnyílnak a tiszai átkelők
Egy hónappal ezelőtt jelentették be hivatalosan, hogy állandó folyami határátkelőhely nyílik a Tiszán Szegednél, s hogy az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől a személy- és a teherforgalom erősödését, az idegenforgalom fejlődését várják.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.185440/Hamarosan-megnyilnak-a-tiszai-atkelokLehetőség a falunak
Amint már hírül adtuk, Bajsán vasárnap ért véget a helyi járulék újbóli bevezetésére vonatkozó népszavazás, amely június 21-én, vasárnap kezdődött. A bajsai helyi közösség második alkalommal szervezte meg a szavazást, ugyanis a tavalyi év végén nem járult elegendő polgár az urnák elé. Emiatt január elsejétől megszűnt a helyi járulék.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.185189/Lehetoseg-a-falunakA roma integráció az egész ország ügye
Előkészületben van a romák felzárkóztatására vonatkozó 2015-től 2025-ig tartó stratégia, melynek kapcsán tegnap Szabadkán tartott megbeszélést Milimir Vujadinović , a város szociális ügyekkel megbízott tanácsosa, Nenad Ivanišević , a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyi minisztérium államtitkára és Goran Bašić , a stratégia szakmai csoportjának vezetője.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.185176/A-roma-integracio-az-egesz-orszag-ugyeKihalással fenyegeti a jegesmedvéket a globális felmelegedés
Kihalás fenyegeti a jegesmedvéket, amennyiben nem sikerül megfordítani a globális felmelegedés folyamatát, és tovább folytatódik a sarki jégmezők olvadása - olvasható egy új amerikai kormányzati jelentésben. Az amerikai hal- és vadállományért felelős kormányzati szerv (Fish and Wildlife Service) szerint a „jégtakaró olvadásának elsődleges okát célzó hatékony cselekvés nélkül valószínűtlen", hogy a faj helyzete javulhasson.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.184924/Kihalassal-fenyegeti-a-jegesmedveket-a-globalis-felmelegedesNem kerül a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé a Nagy-korallzátony
Nem kerül a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé az ausztráliai Nagy-korallzátony az UNESCO világörökségi bizottságának pénteki előzetes döntése értelmében, ugyanakkor a testület aggodalmát fejezte ki a világ legnagyobb koralltelepének hosszú távú jövőjével kapcsolatban, és Ausztráliának 2016 végéig jelentést kell tennie arról, mit tett a terület védelmére.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.183329/Nem-kerul-a-veszelyeztetett-vilagoroksegi-helyszinek-koze-a-Nagy-korallzatonyFókuszban a költségvetés újraelosztása
Fekete Ildikó, a topolyai önkormányzat pénzügyi osztályvezetője értekezik (Fotó: Szabó Anikó) A központi tematikát a Topolya községi képviselő-testület május 28-ára időzített, vagyis a testület nagy tanácstermében csütörtökön 9 órától tartott 26. ülésén a javasolt 28 napirendi pont közül elsősorban a 4. és az 5. szolgáltatta: határozati javaslat Topolya községi költségvetésének 2014.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.183279/Fokuszban-a-koltsegvetes-ujraelosztasa„Fítyóval” az EEU-ba?
Számíthattunk arra, hogy április 15-én döntés születik arról, hogy vámmentesen szállítsunk Fiat 500 L személygépkocsikat az Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU) tagállamaiba. Aztán amikor mégsem született erről döntés – a hivatalos magyarázat szerint a téma napirendre tűzését technikai okokból halasztották el –, ez már nem haladta meg a hazai főáramú média ingerküszöbét.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/raforditasok/a.181323/Fityoval-az-EEU-baMennyi aranyat rejt még a Földünk?
Az aranyat nagyon régóta, több mint hatezer éve bányásszák. Pénzként, érme formájában i. e. 550 körül, Krőzus király idején, a kisázsiai Lüdia tartományban, a mai Törökország területén készítették. Az arany megbízható fizetőeszköznek számít ma is, de inkább fedezeti biztosítékként tekintenek rá. Már régóta foglalkoztatja az embereket a kérdés, hogy mennyi ideig bányászhatunk aranyat, mikor fogynak ki a tartalékok.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.180941/Mennyi-aranyat-rejt-meg-a-FoldunkAz előítéletek miatt nem kapnak munkát
– Szerbia jelentős lépéseket tett már eddig is, hogy javítson a roma közösség helyzetén, mindenekelőtt az intézményesség és a törvényhozás területén, de a mai napig jelentős gondokkal szembesülnek az oktatás, a lakhatás, a foglalkoztatás és gyerekek dolgoztatása és a korai házasságkötés terén – mondta Meho Omerović, a parlament emberi, kisebbségjogi és nemek közötti egyenjogúsággal foglalkozó bizottságának elnöke a romák nemzetközi napjáról való…
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.180733/Az-eloiteletek-miatt-nem-kapnak-munkatSzerbia esete a földgázzal
Nem hat újdonságként a hír, hogy veszélyben forog Szerbia és a térség gázellátása. Mint ismeretes, Oroszország már bejelentette, hogy 2019-re megszünteti a gázszállítást Ukrajnán keresztül. Ez komoly problémákat okozhat, elsősorban a kelet-európai térség számára. Az országban azonban tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy az energiaügy idevágó kérdéseiben szinte naponta váltják egymást a hírek, sokszor ellentmondásos információkat közölve.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.180125/Szerbia-esete-a-foldgazzalA párizsi főpolgármester óvatos
Anne Hidalgo, Párizs főpolgármester asszonya egyelőre óvatos azzal kapcsolatban, hogy a francia főváros pályázzon-e a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. Elmondása szerint még mindig nem egyértelmű, hogy megéri-e próbálkozni a kandidálással, de azt kiemelte, hogy a szíve a sporttal és az ötkarikás játékokkal van. Hidalgo megjegyezte: júniusra tudja kialakítani egyértelmű álláspontját, hogy Párizsnak lesz-e esélye elnyerni a 2024-es olimpiát.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.177642/A-parizsi-fopolgarmester-ovatosA nem fertőző betegségek évente 16 millió ember korai halálát okozzák
A nem fertőző betegségek évente 16 millió ember korai - hetvenéves kor előtt bekövetkező - halálát okozzák világszerte - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentéséből, amely azonnali cselekvésre buzdítja a világ kormányait a krónikus betegségek okozta globális nyomás enyhítése érdekében.
http://www.magyarszo.rs/egeszseg/orvostudomany/a.176530/A-nem-fertozo-betegsegek-evente-16-millio-ember-korai-halalat-okozzakMoszkva integrálná Eurázsiát
Megkezdte működését az Eurázsiai Gazdasági Unió (EEU), amelyhez a három alapító tag – Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán – mellett Örményország is csatlakozott, Kirgizisztán pedig májusban lép be. Az eurázsiai szövetségként is emlegetett gazdasági tömörülés hivatalosan 2015. január 1-jén bontott zászlót, de az előkészületek már sokkal korábban megkezdődtek.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.176125/Moszkva-integralna-Eurazsiat(V)álság van
Ünneprontónak kell lenni, újévkor talán nem is illene kimondani, hogy csöppet sem rózsás a helyzet, de hát ez van: a gazdaság válságos időszakát éli. Pontosítás végett rögtön ki is egészíthetnénk a megállapítást: válságos és álságos időszakát éli a gazdaság. Zárójelesen is írhatnánk a szót, ahogy a mi irodalmunkban is meghonosodott, intellektuális töltetű szabadvers-költészetben volt szokás egykoron: (v)álság van.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/allaspont/a.175847/V-alsag-vanAz Orion kis lépése
Nem kérdéses, hogy az emberiség jelenleg legambiciózusabb utazási terve az emberes Mars-expedíció. A holdra szállást követően az emberes űrtevékenység az alacsony Föld körüli pályára korlátozódott, jelenleg sem távolabb a 400 kilométer magasan keringő Nemzetközi Űrállomástól.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/allaspont/a.175057/Az-Orion-kis-lepeseCsillagok között
A kritikusok szerint a Csillagok között (Interstellar) című film nagyívű hőseposz az emberi képességek határáról és az akaratról, amellyel a végtelen is meghódítható. A moziból hazafele jövet nehéz volt nem beleborzongni a film kiinduló történetébe, miszerint a Föld lakhatatlanná válik és az emberiség csupán a csillagok között, egy másik bolygón találhatja meg a túlélést.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/allaspont/a.174490/Csillagok-kozottNSA: Peking leolthatja az amerikai villanyt
Kína és „talán még egy vagy két ország” képes lenne kibernetikai úton lekapcsolni az Egyesült Államok elektromos hálózatát, vagy valamelyik más, alapvető fontosságú infrastruktúráját – jelentette ki kongresszusi meghallgatásán Michael Rogers tengernagy, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Pentagon kibernetikai parancsnokságának vezetője.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/nagyvilag/a.174447/NSA-Peking-leolthatja-az-amerikai-villanytTörténelmi megállapodást kötöttek a károsanyag-kibocsátásról
Történelmi jelentőségűnek értékelte Barack Obama amerikai elnök azt az Egyesült Államok és Kína közötti kétoldalú megállapodást, amely tartalmazza a világ két legnagyobb gazdaságának vállalásait a károsanyag-kibocsátás szabályozásában. A megállapodás szerint Kínában 2030 körül tetőzik az üvegházhatású gázok kibocsátása, és csak azt követően kezdődhet annak folyamatos csökkentése.
http://www.magyarszo.rs/kulfold/a.174044/Tortenelmi-megallapodast-kotottek-a-karosanyag-kibocsatasrol
