Keresés: "pasztor istvan" (3870 találat)
„El tudunk számolni az elvégzett munkával”
Az előttünk álló vasárnap nemcsak a választások miatt fontos, hanem április 24-e, Szent György napja miatt is. Ez az a nap, amikor hagyományaink szerint kiterelték a jószágot a legelőre, azt megelőzően pedig kiválasztották, kire bízzák rá a nyájat Szent Mihály napjáig. Ilyen szimbolikája is lehet e vasárnapnak, el kell ugyanis a közösségnek most döntenie, kire bízza a „nyájat”, kire bízza a maga képviseletét...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131495/El-tudunk-szamolni-az-elvegzett-munkavalJátszótér- és tájházavató
Fotó: Szabó Anikó Tegnap azzal a céllal látogattak Zentagunarasra a VMSZ-tisztségviselők, hogy megtekintsék az elmúlt időszak fejlesztéseit, amelyek a mintegy 1900-as lélekszámú településen valósultak meg, továbbá, hogy a helyiektől első kézből informálódjanak a terveikről, igényeikről.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.131457/Jatszoter-es-tajhazavatoOperettgálát tartottak Zentán
A Budapesti Operettszínház művészei a színpadon (Herédi Krisztián felvétele) Hangulatos operettgálával lepték meg a zentai közönséget szombaton este a Budapesti Operettszínház művészei, akik a Városi Sportcsarnokban, a Vajdasági Magyar Szövetség kampányrendezvényén léptek föl, amelyen bemutatkoztak a VMSZ községi, tartományi és köztársasági listájának jelöltjei is.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.131451/Operettgalat-tartottak-ZentanNem indulhat az MM és a VMDK listája köztársasági szinten
A Közigazgatási Bíróság tegnap meghozott döntésében elutasította a Magyar Mozgalom által támogatott, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Horvátok Demokratikus Közössége által állított köztársasági választási lista panaszát, melyet e lista kihirdetésének elutasítása miatt nyújtottak be a pártszövetség képviselői...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131438/Nem-indulhat-az-MM-es-a-VMDK-listaja-koztarsasagi-szinten„A vajdasági magyar szufla mindennél erősebb”
(Fotó-Ótos András) Nagy dolgok történnek tíz kilométeres körzetben: az amatőr színjátszók magyarcsernyei találkozója, Kisoroszon a Magyar Szó Magvető mellékletének gálája – kezdte kisoroszi kampányzáró beszédét vasárnap este Pásztor István , a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131361/A-vajdasagi-magyar-szufla-mindennel-erosebbEgy politikai projektum tündöklése és bukása
Ágoston András a történelmi VMDK, a rendszerváltozás után (idején) az első magyar politikai szervezet alapító elnöke a Vajdaságban. Később, a pártszakadásokat követően hosszú ideig a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke. A tapasztalt politikustól értékelést kértünk arról, hogy miért s miként következhetett be a vajdasági magyar politikai életben a Magyar Mozgalomhoz kötődő botrány.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131286/Egy-politikai-projektum-tundoklese-es-bukasaTisztázni kell Vajdaság hatásköreit!
A Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőcsoportjának tagjaként és jelenlegi tartományi parlamenti jelöltjeként, továbbá a párt nyugat-bácskai körzeti szervezetének vezetőjeként Pelt Ilonát a legtöbben bizonyára a politikai életből ismerik, nyilatkozataival és felszólalásaival került be a leggyakrabban lapunkba is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131266/Tisztazni-kell-Vajdasag-hataskoreit„A tiszta választásokban vagyunk érdekeltek”
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyar MTI hírügynökségnek nyilatkozva a minap már kilátásba helyezte, hogy lépéseket tesz a befolyásos, meghatározó nemzetközi szervezetek belgrádi székhelyeinek tájékoztatása érdekében a vajdasági magyar közösségen belül tapasztalt, támogatói aláírásokkal való visszaélések kapcsán. Lapunknak adott pénteki...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131253/A-tiszta-valasztasokban-vagyunk-erdekeltekA bajsai tervek reálisak, kivitelezhetők
A küldöttség a bajsai fürdő és park komplexuma felújítási terveinek prezentációját hallgatja a beruházás helyszínén (Szabó Anikó felvétele) Tegnap VMSZ-küldöttség látogatott Bajsára, köztük önkormányzati, tartományi és köztársasági tisztségviselők, akik e Topolya községi helyi közösségben az elmúlt időszakban megvalósult beruházásokról tájékozódtak, jövőbeli tervekről informálódtak.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.131241/A-bajsai-tervek-realisak-kivitelezhetokKihirdették az összesített választási listákat
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) a törvényes határidőn belül kihirdette az összesített választási listát, amely tartalmazza az április 24-ei előrehozott köztársasági parlamenti választásokon induló választási jelöltlistákat. Az összesített lista szerint 20 lista összesen 3270 jelöltje mérkőzhet meg a köztársasági parlament 250 képviselői helyéért.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131220/Kihirdettek-az-osszesitett-valasztasi-listakatRájuk szavazhatunk
Véglegesek az április 24-ei önkormányzati választások listái. Az alábbiakban ezeket közöljük a Tisza-vidéki községekre vonatkozóan.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.131237/Rajuk-szavazhatunkPert indít az MM és a VMDK
A Magyar Mozgalom és a VMDK keresetet fog benyújtani a közigazgatási bíróságon, hogy a Köztársasági Választási Bizottság törvénytelen döntését semmisítsék meg – mondta dr. Korhecz Tamás , aki hangsúlyozta, hogy egyetemi tanárként szólalt fel az MM és a VMDK tegnapi közös szabadkai sajtótájékoztatóján.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131217/Pert-indit-az-MM-es-a-VMDKPásztor nemzetközi intézményekhez fordul a szabálytalanságok okán
Fotó: vmsz.org.rs Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy találkozót kér az EBESZ szerbiai küldöttségvezetőjétől, hogy bemutathassa neki a Magyar mozgalom – hogy változtassunk! – VMDK jelöltlista tekintetében észlelt szabálytalanságokhoz kapcsolódó dokumentációt, illetve beszámolhasson neki személyes értesüléseiről.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131194/Pasztor-nemzetkozi-intezmenyekhez-fordul-a-szabalytalansagok-okanErőfeszítések a helyiek érdekében
Sadović Marko A Vajdasági Magyar Szövetség nagyradanováci helyi szervezetének elnöki tisztségét Sadović Marko három hónapja vette át. Amikor a legutóbb megnyerte a nagyradanováci helyhatósági választásokat, nem vállalta el a helyi közösség vezetését, mondván, ő vállalkozó, majd az utóbbi időszak történései után átvette a VMSZ helyi szervezetének irányítását.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.131193/Erofeszitesek-a-helyiek-erdekebenElkészültek az összesített választási listák
A Köztársasági Választási Bizottság a törvényes határidőn belül kihirdette az összesített választási listát, amely tartalmazza az április 24-i előrehozott köztársasági parlamenti választásokon induló választási jelöltlistákat. Egyes sorszám alatt az Aleksandar Vučić–Szerbia győzedelmeskedik lista indul. Ezt követi Az igazságos Szerbiáért – Demokrata Párt (ÚSZ, VHDSZ, ESZ) jelöltlista.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131184/Elkeszultek-az-osszesitett-valasztasi-listakPásztor István: a VMDK választási listája szégyent hozott a vajdasági magyar közösségre
Pásztor István (Fotó: Molnár Edvárd) Szégyent hozott a vajdasági magyar közösségre az a választási lista, amelyet a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) egy horvát kisebbségi párttal, a Horvátok Demokratikus Közösségével (HDK) együtt adott a választási bizottságnak, és amelyet a testület okirat-hamisítás miatt utasított el - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke csütörtökön.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131180/Pasztor-Istvan-a-VMDK-valasztasi-listaja-szegyent-hozott-a-vajdasagi-magyar-kozossegreNyolc lista közül lehet majd választani
A Topolya községi választási bizottság székhelye a polgármesteri hivatal épülete (Szabó Anikó felvétele) Az április 24-i, vasárnap tartandó választások alkalmával Topolya községben 7-től 20 óráig 49 szavazóhelyet nyitnak: tízenkilencet Topolyán, 30-at pedig a község egyéb helyi közösségeiben, településein.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.131175/Nyolc-lista-kozul-lehet-majd-valasztaniKilenc lista lesz Óbecsén
Április 8-án, pénteken az utolsó választási listát is kihirdette az óbecsei választási bizottság, eszerint a Dosta je bilo – Saša Radulović polgári csoport listája a 9-es sorszám alatt fog szerepelni az óbecsei helyhatósági választásokon. Ennek a listának, amit 378-an támogattak aláírásukkal, 12 jelöltje van a községi képviselő-testületben, az első helyet közülük Stevan Kosanović ügyvéd foglalja el.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.131155/Kilenc-lista-lesz-ObecsenTizenegy választási listát hirdettek ki Temerinben
Temerinben a községi választási bizottsághoz a helyhatósági választásokon való részvételre összesen 12 párt, koalíció és polgári csoport nyújtotta be választási jelölő listáját, és miután a községi választási bizottság utasítást adott a hiányosságok kiküszöbölésére, szerdán délután 11 listát hirdetett ki.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.131159/Tizenegy-valasztasi-listat-hirdettek-ki-Temerinben„A közös sikerek jövőjében hiszünk”
Fotó: Ótos András Orbán Viktor szerbiai látogatásának kiemelkedő pontját jelentette a szabadkai Masterplast YU üvegszövet-gyártó új részlegének ünnepélyes átadása, melyen a magyar kormányfő mellett már szerb kollégája, Aleksandar Vučić miniszterelnök is részt vett.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.131140/A-kozos-sikerek-jovojeben-hiszunkÚj korszak kezdődik
Rekettye Gyöngyi bácskertesi pályázó és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője aláírják a támogatási szerződést. (Fotó: Diósi Árpád) Orbán Viktor magyar miniszterelnök munkatársaival a VMSZ meghívására szerdán egynapos vajdasági látogatásra érkezett. A magyar miniszterelnököt elkísérte Nagy János és Magyar Levente államtitkár, Cukor József, a miniszterelnök főtanácsadója, valamint Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.131128/Uj-korszak-kezdodik„Mi vagyunk a biztos pont”
Fotó: Puskás Károly Hétfőn a Vajdasági Magyar Szövetség Magyarkanizsai Községi Szervezete kampányrendezvényt tartott a Művészetek Háza nagyszínpadán. Bemutatták Magyarkanizsa község helyhatósági, tartományi és köztársasági képviselőjelöltjeit, összesen 51 személyt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.131120/Mi-vagyunk-a-biztos-pontZomborban 15 listán indulnak a jelöltek
A helyhatósági választásokon induló listákból Zomborban a Városi Választási Bizottság 15-öt hagyott jóvá, és ez a szám vélhetően nem is változik. Van, aki a teljes, 61 fős önkormányzati pozíciót megcélozta, a többség 21 fős jelöltlistára korlátozta a fölvonultatottak létszámát, ám így is, csak alapból számolva, legkevesebb 315 jelölt szerepel a városi képviselő-testületbe delegálhatók között.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zombor/a.131035/Zomborban-15-listan-indulnak-a-jeloltekA haladók köztársasági és tartományi szinten is tarolhatnak
Napvilágot látott a Faktor Plus aktuális közvélemény kutatása, amelyből kiderül, hogy a Szerb Haladó Párt köré tömörülő koalíció választási jelöltlistája élvezi a legnagyobb támogatottságot. Az Aleksandar Vučić – Szerbia győzedelmeskedik listára a megkérdezettek 50,9 százaléka szavazna. Egy másik, a legnépszerűbb politikai vezető, kategóriában pedig Aleksandar Vučić végzett első helyen.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131051/A-haladok-koztarsasagi-es-tartomanyi-szinten-is-tarolhatnakA haladók a tartományban is élen járnak
A B92 RTV és a Központ a Szabad és Demokratikus Választásokért (CeSID) közös felmérésében arra próbált választ kapni, hogy a tartományban kire szavazna a polgárok legtöbbje április 24-én í tartományi parlamenti választásokon.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.131024/A-haladok-a-tartomanyban-is-elen-jarnakÜtemes fejlődés, sikeres projektumok
Április 9-én, szombaton, a Topolya községi Gunaras helyi közösségbe látogatott a Vajdasági Magyar Szövetség-Vajdasági Magyar Demokrata Párt-Pásztor István elnevezésű helyhatósági választási lista listavezetője a VMSZ-VMDP-MEP-Pásztor István választási lista köztársasági és tartományi képviselőjelöltjei társaságában, hogy megtekintsék az utóbbi évek azon fejlesztéseit, amelyek a mintegy 1200-as lélekszámú Gunaras, Brazília és Bogaras településeken…
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.131004/Utemes-fejlodes-sikeres-projektumokEddig 18 listát hirdettek ki
Fotó: Molnár Edvárd A köztársasági parlamenti és tartományi parlamenti választásokon induló politikai pártok, polgárok csoportja, illetve választási koalíciók határidőn belül (pénteken éjfélig) összesen 28 listát adtak át. A Köztársasági Választási Bizottság a köztársasági választáson induló 18 listát hirdetett ki. Azonban 11 lista esetében hiányosságokat állapított meg.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.130992/Eddig-18-listat-hirdettek-kiPéntek éjfélig lehetett átadni a listákat
Illusztráció (iStock Photo) A köztársasági parlamenti és a tartományi parlamenti választásokon induló politikai pártok, polgárok csoportjai, illetve választási koalíciók péntek éjfélig adhatták át jelöltlistájukat a Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK) és a Tartományi Választási Bizottságnak (PIK).
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.130925/Pentek-ejfelig-lehetett-atadni-a-listakatÜnnepelt a VMSZ Női Fóruma
Az ünnepségre megtelt a csókai Művelődési Ház színházterme (Gergely Árpád felvétele) Pénteken este Csókán a Művelődési Házban mintegy kétszáz hölgy jelenlétében ünnepelték meg a VMSZ Női Fórumának hetedik születésnapját. A 2009-ben Szabadkán megalakult szervezet elnöke, a csókai Horváth Noémi az évforduló kapcsán kiemelte:
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/csoka/a.130937/Unnepelt-a-VMSZ-Noi-ForumaEurópa – testközelből
Fotó: Ótos András Fiataloknak szervezett szakmai tanácskozás helyszíne két napon át az újvidéki Európa Kollégium. Pénteken nyitották meg a workshop-jellegű konferenciát, mely az európai uniós intézmények, szabályrendszerek, politikai kérdések közelebb hozását tűzte ki célul Hogy működik az EU? címmel.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.130935/Europa-testkozelbolEgyeztetni kell, nem zsarolva blokkolni
– A Vajdasági Magyar Szövetség értetlenül fogadta a hírt, hogy Horvátország blokkolta a Szerbia uniós csatlakozásával kapcsolatos, a nemzeti közösségek számára is igen fontos kérdésköröket tartalmazó, 23. tárgyalási fejezet megnyitásával kapcsolatos tárgyalásokat.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.130923/Egyeztetni-kell-nem-zsarolva-blokkolniNemzetpolitikai érdek a vállalkozások erősítése
Fotó: Molnár Edvárd Erősödő Kárpát-medencei magyar vállalkozások címmel szervezett a határon kívül konferenciát a magyarországi Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány. A Palicson sorra kerülő rendezvény a Budapesten decemberben megszervezett konferencia folytatása, a részvevők pedig nem mások, mint a vajdasági magyar kis- és középvállalkozók.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.130883/Nemzetpolitikai-erdek-a-vallalkozasok-erositesePéldaértékű falufejlesztés
Fotó: Benedek Miklós Bácskossuthfalvára látogatott tegnap Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A program a helyi közösségben kezdődött, majd a heti piacon folytatódott.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.130795/Peldaerteku-falufejlesztesKezdő vállalkozók is pályázhatnak
A Vajdasági Magyar Szövetség kampányrendezvényének keretében tegnap Szabadkán első alkalommal nyilvánosan is ismertetésre került a Prosperitati Alapítvány második pályázati csomagja. Pásztor István , a VMSZ elnöke elmondta, az alapítvány a VMSZ tegnapi kampányrendezvényének a vendége, ahogyan az elmúlt másfél-két hónapban több mint hatvanszor.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.130779/Kezdo-vallalkozok-is-palyazhatnak„A magyarok az egyetlen magyar listára szavazzanak”
Fotó: Molnár Edvárd A Szerbia és a Magyarország közötti politikai és gazdasági kapcsolatokról, valamint a közelgő választásokról tárgyalt tegnap Szabadkán Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.130727/A-magyarok-az-egyetlen-magyar-listara-szavazzanakSzilárd talajon a gazdasági együttműködés
A Vajdaság és Magyarország közötti gazdasági kapcsolat jó, de messze van még az elérhető maximumtól, értékelte Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke a vajdasági–magyarországi gazdasági fórum megnyitása során, melyre a vajdasági parlamentben került sor a tartományi kormány, Magyarország szerbiai nagykövetsége és a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében, a Tartományi Képviselőház támogatásával.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.130699/Szilard-talajon-a-gazdasagi-egyuttmukodesA siker záloga a tudás
Kárpát-medencei körútja során tegnap Szabadkára érkezett a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében szervezett képzése, bemutatkozó rendezvénye. Szabadka volt a nyolcadik állomás a Design Terminállal együttműködve megvalósított körúton.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.130624/A-siker-zaloga-a-tudasÜlésezett a kisebbségi vegyes bizottság
Öt év után tegnap ismét összeült a magyar–szerb kormányközi kisebbségi vegyes bizottság. Az egyeztetést a szabadkai Patria Hotelben tartották meg. A vegyes bizottság feladata feltérképezni a szerbiai magyarság, valamint a magyarországi szerbség gondjait, illetve ajánlásokat megfogalmazni a kormányok irányába...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.130650/Ulesezett-a-kisebbsegi-vegyes-bizottsagVégre előnyt jelent magyarnak lenni
Adorjánon a Kontakt mezőgazdasági vállalatban (Fotó: Ótos András) Nagyon fontos tétje van az előttünk álló választásnak: a kérdés, hogy a vajdasági magyar közösség folytatni tudja-e annak az önszerveződésnek az útját, melyen az elmúlt években olyan sikeresen, eredményeket felmutatva elindult – jelentette ki pénteken Németh Zsolt , a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.130502/Vegre-elonyt-jelent-magyarnak-lenniA vajdasági természetvédelem fél évszázada
A Tartományi Képviselőházban megtartott díszülésen ünnepelték meg tegnap a Vajdasági Természetvédelmi Intézet fennállásának fél évszázados jubileumát, ugyanis az intézet 1966. április 1-jén kezdte meg a munkáját.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.130420/A-vajdasagi-termeszetvedelem-fel-evszazadaEgységben az erő
A pacséri református templomban kezdődött Németh Zsolt Topolya községbeli látogatása (Ótos András felvétele) Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke vajdasági körútja során tegnap Zomborba, majd Pacsérra és Topolyára látogatott.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.130448/Egysegben-az-eroOmbudsmanjelentés
Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke csütörtökön fogadta Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsmant, aki átadta a házelnöknek a tartományi polgári jogvédő 2015-ös évre vonatkozó jelentését.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.130399/OmbudsmanjelentesÚj csapattal, új tervekkel
Kovács László és Fremond Árpád (Szabó Anikó felvétele) Miután az elmúlt héten a VMSZ Topolyai Községi Szervezete és a VMDP Topolya-Kishegyes Körzeti Szervezete első emberei ismertették a nyilvánossággal a Vajdasági Magyar Szövetség-Vajdasági Magyar Demokrata Párt-Pásztor István elnevezésű jelöltlista Topolya községbeli összetételét, tegnap a topolyai VMSZ-irodában közös választási programjukat bemutatva szögezték le: új csapattal, új tervekkel ké…
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.130383/Uj-csapattal-uj-tervekkelTörténelem, művészet és bor találkozása
Bóni László és Laskovity Kornél bemutatja a borkülönlegességet (Gergely Árpád felvétele) Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének felkérésére a DiBonis Borászat egy kifejezetten a zentai csata inspirálta bort készített.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.130386/Tortenelem-muveszet-es-bor-talalkozasaVersenyképes tudást és diplomát szerezzenek fiataljaink!
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke megbeszélést folytatott Maruzsa Zoltánnal, a Magyar Kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosával, Naszvadi Györggyel, a Pallas Athéné Concordiae Domus Alapítvány Kuratóriumának elnökével, Erdélyi Rudolf Zalánnal, a Pallas Athéné Concordiae Domus Alapítvány igazgatójával és Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.130346/Versenykepes-tudast-es-diplomat-szerezzenek-fiataljainkMuzslyán megnyílt a 46. MIRK
A muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában tegnap megkezdődött a 46. MIRK, a kézimunkázók és gyűjtők nemzetközi kiállítása. A rendezvény házigazdái a muzslyai Nők Klubja, a Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubja és Muzslya helyi közössége. A rendezvényt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyitotta meg. A nagybecskereki önkormányzat nevében az egybegyűlteket Ljubomir Stanisavljev, a városi képviselő-testület alelnöke köszöntötte.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.130034/Muzslyan-megnyilt-a-46-MIRKEgy délután 5688 aláírás
Asztalon a VMSZ-nek és koalíciós partnereinek tartományi választási listáját támogató aláírások (Ótos András felvétele) A tartományi parlamenti választásokra összeállított teljes, vagyis 120 képviselőjelöltet tartalmazó listát, és az annak támogatására összegyűjtött 5688 aláírást tegnap délelőtt adta át a Vajdasági Magyar Szövetség.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129980/Egy-delutan-5688-alairasÁtadta tartományi jelöltlistáját a VMSZ
A tartományi parlamenti választásokra összeállított teljes, vagyis 120 képviselőjelöltet tartalmazó listát, és az annak támogatására összegyűjtött 5 688 aláírást adta át ma délelőtt a Vajdasági Magyar Szövetség. A listát koalíciós partnereivel, a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal közösen állította a párt...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129938/Atadta-tartomanyi-jeloltlistajat-a-VMSZPásztor kiírta a tartományi választásokat
Ótos András felvétele Most már hivatalos – a tartományi parlamenti választásokat is április 24-én, vasárnap tartják. Korábbi ígéretével összhangban Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke ma kiírta a rendes időben zajló tartományi parlamenti szavazást, melyet ezúttal már nem vegyes rendszerben, hanem a részarányos elv alapján rendeznek meg...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129870/Pasztor-kiirta-a-tartomanyi-valasztasokatAz 5-ös szám alatt indul a VMSZ Újvidéken
Fotó: Dávid Csilla A VMSZ újvidéki városi szervezete közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben értesíti a választópolgárokat arról, hogy Újvidék Város Választási Bizottsága ötödikként hitelesítette a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István nevet viselő városi választási listáját.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.129707/Az-5-os-szam-alatt-indul-a-VMSZ-UjvidekenÍgy szavaz Szerbia
Igaz, a tartományi parlamenti választások kiírását Pásztor István, a képviselőház elnöke március 22-ére ígérte, így még nem állítható százszázalékos bizonyossággal, hogy minden hatalmi szinten április 24-én tartják meg a választásokat Szerbiában, az ennek ellentmondó vélemények mégis inkább csupán az elmélkedések közé sorolhatók. Mint ismeretes, Szerbia polgárainak ezen a napon három hatalmi szinten is dönteniük kell...
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129674/Igy-szavaz-SzerbiaVajdaság előtt fényes jövő áll
Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke a tegnapi nap folyamán tárgyalt Hande Özsan Bozatlival, az Európai Régiók Közgyűlésének (AER) elnök asszonyával a szervezet munkájáról és a tartományi képviselőház további aktivitásáról e szervezeten belül.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.129546/Vajdasag-elott-fenyes-jovo-allA megújulás útján
A bácskossuthfalvi Kossuth-park a március 15-ei központi megemlékezések hagyományos helyszínének számít. Az idei megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban. Az istentiszteletet Móricz Árpád bácskossuthfalvi lelkipásztor és Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes szolgáltatták.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.129481/A-megujulas-utjan„Az örök piedesztál hősei”
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tegnap este a Népszínház Jadran színpadán Szabadkán megtartották a Vajdasági Magyar Szövetség hagyományos központi ünnepségét, amely egyben a párt választási kampányának a nyitórendezvénye is volt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.129465/Az-orok-piedesztal-hoseiEgy szívvel, egy lélekkel a szabadságért
Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának alkalmából tegnap este ünnepi fogadást tartott a palicsi Vigadó konferenciatermében. A rendezvényen dr. Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.129425/Egy-szivvel-egy-lelekkel-a-szabadsagertPéldaértékű együttműködés
Öt év után várhatóan április elején ül össze a magyar–szerb kisebbségi vegyes bizottság, hogy a magyarországi szerbség, illetve a szerbiai magyarság megoldandó gondjairól tárgyaljon, jelentette be tegnap Nenad Ivanišević szociálpolitikai államtitkár, a szerb–magyar kisebbségi kormányközi vegyes bizottság szerb társelnöke Szabadkán, ahol Pásztor Istvánnal, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és Hajnal Jenővel, a Mag…
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129398/Peldaerteku-egyuttmukodesPásztor: Számítok a haladókkal való együttműködésre
Fotó: vmsz.org.rs A választások után a VMSZ számít a Szerb Haladó Párttal való együttműködésre a tartományi és a köztársasági szinten egyaránt. Ezt Pásztor István pártelnök jelentette ki a Tanjug hírügynökségnek.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129385/Pasztor-Szamitok-a-haladokkal-valo-egyuttmukodesreKihirdették a VMSZ választási listáját
Kihirdette a Vajdasági Magyar Szövetség választási listáját a Köztársasági Választási Bizottság.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.129307/Kihirdettek-a-VMSZ-valasztasi-listajatEredj, ha tudsz
Fotó: Diósi Árpád A Palics Magyar Művelődési Egyesület, a palicsi helyi közösség és a Palics Park KFT támogatásával tartotta meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezését a palicsi Vigadóban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.129288/Eredj-ha-tudsz„Biztos pontot jelentünk a magyar közösség számára”
Összesen 11 698 polgár támogatta aláírásával a VMSZ képviselőjelöltjeit az elmúlt napokban. Mint ismeretes, az előző választások eredményeinek köszönhetően a párt hat képviselőt is be tudott juttatni a parlamentbe. Most Pásztor Bálint, Fremond Árpád, Vicsek Annamária, Pék Zoltán, Kovács Elvira és Újhelyi Ákos szerepelnek a lista első hat helyén.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129286/Biztos-pontot-jelentunk-a-magyar-kozosseg-szamaraNagybecskerek: Kihírdették a VMSZ önkormányzati listáját
Kihirdették a nagybecskereki VMSZ-listát A VMSZ muzslyai, nagybecskereki, szentmihályi, erzsébetlaki és lukácsfalvi helyi szervezetei az elmúlt napokban támogatói aláírásokat gyűjtöttek a párt önkormányzati és köztársasági listájához. Az önkormányzati listához szükséges 690 aláírás helyett - mindössze két nap alatt - közel 800 támogatói aláírást gyűjtöttek össze, melyet tegnap, március 10-én adtak át a Városi Választási Bizottságnak.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129234/Nagybecskerek-Kihirdettek-a-VMSZ-onkormanyzati-listajatEnergiatakarékosság a kisebb önkormányzatokban
Vajdaság hét önkormányzatával írt alá szándéknyilatkozatot tegnap a német LEEN energiahatékonyság-fejlesztő vállalat, az önkormányzatok energiafogyasztási mutatóinak szabályozására és fejlesztésére.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.129086/Energiatakarekossag-a-kisebb-onkormanyzatokbanÉvek óta tart a közbeszéd minőségi romlása
Két téma: az ország médiaterében egyre nagyobb méreteket ölt a gyűlöletbeszéd; a köztársasági parlament nem választotta meg a Tartományi Képviselőház tájékoztatási bizottsága által javasolt tagokat az elektronikus sajtó szabályozó testületébe. Ezek szolgáltak alapul a vajdasági képviselőház tájékoztatási bizottságának szerdai üléséhez.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/media/a.129083/Evek-ota-tart-a-kozbeszed-minosegi-romlasaKoalíciós megállapodást kötött a VMSZ, a VMDP és a MEP
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség, Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és Szmieskó Zoltán, a Magyar Egység Párt elnöke ma Újvidéken aláírta a választásokon való közös indulásról szóló koalíciós szerződést. Ennek értelmében a VMSZ programjába beépítik a VMDP és a Magyar Egység Párt által megfogalmazott programelemeket.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.129014/Koalicios-megallapodast-kotott-a-VMSZ-a-VMDP-es-a-MEPHogy ne merüljünk a feledés homályába
A hétvégén háromnapos tanácskozást tartottak a Rákóczi Szövetség vajdasági szervezetei Magyarkanizsán. A gyógyfürdő konferenciatermében lebonyolított eseménysorozat célkitűzése között szerepelt a szövetség tevékenységének az egyeztetése, az anyaszervezettel kialakított kapcsolat ápolása, valamint a tagszervezetek tájékoztatása az elmúlt időszak munkájáról.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.128984/Hogy-ne-meruljunk-a-feledes-homalyabaA birkózás szentélyében
A zentai és a magyarkanizsai birkózók Pásztor Istvánnal és a többi vendéggel (fotó: Herédi Krisztián) Vasárnap délelőtt Zentán rangos vendégeket fogadhattak a zentai és a magyarkanizsai birkózók, hiszen – ahogy a VMSZ elnöke, a vajdasági parlament elnöke a falon lógó fotók láttán fogalmazott – a birkózás szentélyébe látogatott Pásztor István , aki pártja nevében ajándékot hozott a Tisza-parti birkózópalántáknak.
http://www.magyarszo.rs/sport/kuzdosportok/a.128923/A-birkozas-szentelyebenSzámonkérhető kötelezettségek
Az aktuális összetételű, immár ügyvezető kormány utolsó ülésén a Szerbia és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalások 23-as fejezetének akciótervéhez tartozó külön kisebbségi akciótervet is elfogadták. Ez egyebek mellett azért volt különösen fontos, mert megtörténhetett volna, hogy az előrehozott választások után megalakuló kormány ha nem is a dokumentum újraírása, de esetleg felülvizsgálata mellett döntött volna.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.128819/Szamonkerheto-kotelezettsegekVálasztási készülődés a tartományi parlamentben
Jelenlegi összetételének utolsó ülését tartotta meg pénteken a Tartományi Képviselőház. A napirenden környezetvédelmi, régióközi együttműködési és területrendezési tervek, stratégiák szerepeltek. A területrendezési tervek között a szabadkai, titeli, Fruška gora-i természetvédelmi területek új szabályozási elképzeléseit is megvitatták és elfogadták a képviselők.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.128821/Valasztasi-keszulodes-a-tartomanyi-parlamentbenHárom választás egy napon
Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és Maja Gojković, a köztársasági parlament elnöke is arra tett ígéretet tegnapi újvidéki közös sajtótájékoztatóján, hogy a tartományi és a helyhatósági választások dátumát a köztársasági szintű voksolás dátumához fogják igazítani, hogy mindegyik szavazás ugyanazon a napon, április 24-én menjen végbe. Ezt a tartományi házelnök kabinetjében megtartott egyeztetés után közölték.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.128796/Harom-valasztas-egy-naponMárcius 22-ig kiírják a tartományi választásokat
Fotó: Ótos András Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke ma Újvidéken kijelentette, március 22-ig kiírják a tartományi választásokat, amelyet a köztársasági választásokkal együtt tartanak meg.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.128778/Marcius-22-ig-kiirjak-a-tartomanyi-valasztasokatMa derül ki a tartományi és helyhatósági voksolás dátuma
Nagy a valószínűsége annak, hogy ma a Tartományi Képviselőház aktuális összetételének utolsó ülését tartják meg. Mint ismeretes, április 24-én rendkívüli köztársasági parlamenti választásokat tartanak az országban, s ehhez a voksoláshoz kell csatlakozniuk a rendes időben történő tartományi parlamenti és helyi önkormányzati választásoknak is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.128743/Ma-derul-ki-a-tartomanyi-es-helyhatosagi-voksolas-datumaHelyezkedés a startlövés előtt
Január eleje óta tudni lehet, hogy a tartományi parlamenti és a helyhatósági választások mellett rendkívüli köztársasági választásokat is tartanak idén tavasszal az országban. A koalíciós tárgyalások legkésőbb Aleksandar Vučić kormányfő bejelentését követően megkezdődtek, a politikai pártok egyeztetéseket kezdtek a listaállításról.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.128687/Helyezkedes-a-startloves-elottA tartományi választások is április 24-én lesznek
A tartományi választásokat a rendkívüli köztársasági parlamenti választásokkal és a helyi önkormányzati szavazással egyidejűleg, április 24-én tartják meg, ez a legvalószínűbb forgatókönyv – jelentette ki Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.128671/A-tartomanyi-valasztasok-is-aprilis-24-en-lesznekA hagyományok versenye
Szombaton kilencedik alkalommal tartottak Prélót Bajsán.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.128506/A-hagyomanyok-versenyeÚj alkotmány kellene
Fotó: Ótos András Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szombaton az Alkotmány 1974 – Vajdaság finanszírozásának történelme és lehetőségei elnevezésű kerekasztal-megbeszélésen kijelentette, a szerbiai alkotmány módosításakor aktualizálni kell Vajdaság alkotmányos helyzetének a kérdését.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.128517/Uj-alkotmany-kelleneCél a közösség gazdasági megkapaszkodása
Pénteken este Bajmokon mutatták be a Prosperitati Alapítvány által kiírt pályázatokat. A Dózsa György Magyar Művelődési Központban megtartott est vendégei Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Bunford Tivadar, a párt szabadkai városi szervezetének elnöke, valamint Szabó Zsuzsanna és Nagy Zita, a szabadkai iroda munkatársai voltak.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.128421/Cel-a-kozosseg-gazdasagi-megkapaszkodasa„Kétirányú utca”
A Szabadka melletti Kelebián ismertette a Prosperitati Alapítvány az első pályázati kör feltételeit és lehetőségeit. A lakossági fórumon részt vett dr. Menyhárt Attila, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja, Pásztor István, a VMSZ elnöke és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője is.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.128340/Ketiranyu-utcaÉrdektelen a vajdasági magyarság
(Ótos András felvétele) A vajdasági magyar felnőtt népesség közel fele nem vagy csak kis mértékben érdeklődik a politika iránt - ez az egyik legfontosabb megállapítás, amely a zentai központú Identitás Kisebbségkutató Műhely legfrissebb közvélemény-kutatásából kiderült.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.128241/Erdektelen-a-vajdasagi-magyarsagUkrán gyermekek Újvidéken
Fotó: Ótos András felvétele Gyermekek világszerte a békéért névvel, az ukrajnai magyar nagykövetség és a Preporoda Prikarpatija Alap szervezésében tegnap Újvidéken bemutatták azt a projektumot, amely keretében a Petőfi Sándor, a Đorđe Natošević és az Ivo Lola Ribar általános iskolák tanulói fogadták ukrán társaik békéről szóló üzeneteit.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.128030/Ukran-gyermekek-Ujvideken„Megerősödni gazdaságilag – ez a legfontosabb”
Juhász Bálint és dr. Menyhárt Attila vágták át a nemzeti színű szalagot (Ótos András felvétele) Tegnap délután a Zöldfás utca 21. szám alatt ünnepélyesen átvágták a nemzeti színű szalagot, ezzel pedig megnyílt a Prosperitati Alapítvány óbecsei irodája is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.127967/Megerosodni-gazdasagilag-ez-a-legfontosabbMagyar–szerb klasztertalálkozó Újvidéken
Magyarország és Szerbia klaszterei képviselői számára közös műhelymunkát szervezett tegnap a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) újvidéki irodája a tartományi székvárosban. A Master Központban megtartott szakmai találkozón jelen volt Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.127924/Magyar-szerb-klasztertalalkozo-UjvidekenMegnyílt a zentai iroda is
(Gergely Árpád felvétele) Ünnepélyes keretek között nyílt meg tegnap délután Zentán a Prosperitati Alapítvány helyi irodája, amely a Posta utca 11-es szám alatt minden munkanapon 9 és 15 óra között várja az érdeklődőket, akik telefonon a 024/223-997-es számon, e-mailben pedig a zenta@prosperitati.rs címen állnak az érintettek rendelkezésére.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.127903/Megnyilt-a-zentai-iroda-isLehetőségek sokfélesége
Az egybegyűlteket Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja üdvözölte (Ótos András felvétele) Tegnap Szabadkán a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Magyar Főkonzulátus épületében üzleti rendezvényt tartott, melynek témája A vajdasági gazdaságfejlesztési programban rejlő potenciálok hatásai a vajdasági–magyar kereskedelmi kapcsolatokra volt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.127861/Lehetosegek-sokfelesegePásztor: Minden szinten együttműködésre készülődünk az SZHP-val
Pásztor István (Fotó. Ótos András) Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kijelentette, hogy a pártja a közelgő választási kampányban minden szinten együttműködésre készülődik a Szerb Haladó Párttal (SZHP).
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.127811/Pasztor-Minden-szinten-egyuttmukodesre-keszulodunk-az-SZHP-valA Prosperitati Topolyán
A Művelődési Ház mozitermében nagyszámú érdeklődő előtt lakossági fórumot tartottak (Fotó: Ótos András) Pénteken este hivatalosan is megnyílt a Prosperitati Alapítvány topolyai irodája is. Az ünnepélyes átadón az alapítvány munkatársai Szabolcski Szabolcs és Boros Karolina várták a vendégeket, akik között ott volt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke, köztársasági képviselő, ifj.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.127789/A-Prosperitati-TopolyanPáratlan lehetőség
Sosem volt ekkora lehetőség a kezünkben – fogalmazott Pásztor István a gunarasi lakossági fórumon (Fotó: Lakatos János) Pénteken délelőtt Gunarason került sor a Prosperitati Alapítvány és a Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fórumára, amelyen a magyarországi gazdasági támogatásokra kiírt pályázati lehetőségeket ismertették.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.127788/Paratlan-lehetosegEgy páratlan lehetőségről
Fotó: Lakatos János Pénteken délután Bácsfeketehegyen tartotta meg soron következő lakossági fórumát a Prosperitati Alapítvány és a Vajdasági Magyar Szövetség. A téma természetesen a magyarországi gazdasági támogatásra való pályázási lehetőségek ismertetése volt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.127752/Egy-paratlan-lehetosegrolKizárták a VMSZ-ből a párt 82 Magyar Mozgalmas tagját
A Vajdasági Magyar Szövetség 82 párttagot zárt ki végérvényesen soraiból a párt Tanácsának csütörtök este Bácsfeketehegyen megtartott ülésén, erősítette meg lapunknak nyilatkozva Pál Károly, a VMSZ elnökségi megbízottja.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.127629/Kizartak-a-VMSZ-bol-a-part-82-Magyar-Mozgalmas-tagjatTeltházas tájékoztató rendezvények
Juhász Bálint (Ótos András felvétele) Az érdekelt polgárok Vajdaság-szerte nyolc helyi irodában nyújthatnak majd be pályázati kérelmeket a vajdasági magyar mezőgazdasági termelők megsegítése, a mikro- és kisvállalkozások gazdasági tevékenységének erősítése, valamint falusi házak vásárlása céljából. Az alapítvány január 31-én tíz területen jelentette meg pályázatát, aminek elemeit egy rendkívül komoly tájékoztatási körút keretében ismertetik.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.127566/Telthazas-tajekoztato-rendezvenyekElkísérték utolsó útjára Kasza Józsefet
Kasza Józsefet családja, barátai, tisztelői és pályatársai kísérték utolsó útjára (fotó: Diósi Árpád) A szabadkai önkormányzat emlékülését követően szombaton a Bajai úti temetőben eltemették Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét, egykori szerbiai kormányalelnököt és szabadkai polgármestert.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.127368/Elkisertek-utolso-utjara-Kasza-JozsefetUtolsó útjára kísérték Kasza Józsefet
Fotó: Diósi Árpád A szabadkai önkormányzat emlékülését követően szombaton a Bajai úti temetőben eltemették Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) volt elnökét, egykori szerbiai kormányalelnököt és szabadkai polgármestert. Kasza Józsefet családja, barátai, tisztelői és pályatársai kísérték utolsó útjára.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.127315/Utolso-utjara-kisertek-Kasza-JozsefetAz első lépés sikeres
A Prosperitati Alapítvány szervezésében Szabadkán közösségi találkozót tartottak, amelyen ismertették a magyar kormány 50 milliárd forintos anyagi támogatásának köszönhetően kiírt gazdaságfejlesztési célú pályázatokat. A találkozót az új városháza dísztermében tartották, de akkora volt az érdeklődés, hogy a karzaton és még az előcsarnokban is nagyon sokan voltak. Örvendetes, hogy sok fiatal érdeklődő is eljött a szabadkai pályázatismertetőre.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.127192/Az-elso-lepes-sikeresA montenegrói főkonzul látogatása
Pásztor István és Miodrag Kankaraš (Ótos András felvétele) A Tartományi Képviselőház elnöke, Pásztor István tegnap fogadta Miodrag Kankara š t, Montenegró főkonzulját, valamint a Montenegrói Nemzeti Tanács elnökhelyettesét, Branislav Sekuli ć ot.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.127060/A-montenegroi-fokonzul-latogatasaA megvalósítás szakaszába lépett a gazdaságfejlesztési program
A Prosperitati weboldalán megjelent pályázatok A megvalósítás szakaszába lépett a magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség stratégiai megállapodása, amelynek célja a 2016 és 2018 közötti időszakban a vajdasági magyar közösség gazdasági megkapaszkodásának és fejlődésének hathatós támogatása – írja közleményében a Prosperitati Alapítvány.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.126996/A-megvalositas-szakaszaba-lepett-a-gazdasagfejlesztesi-programAz együvé tartozás ereje újra jelen van
(Dávid Csilla felvétele) Az újvidéki magyarság az idén is megszervezte a városnapi ünnepi műsort, megemlékezve arról, hogy Mária Terézia 1748-ban ezen a napon nyilvánította szabad királyi várossá Újvidéket.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.126915/Az-egyuve-tartozas-ereje-ujra-jelen-vanA Tartományi Képviselőház küldöttsége a BioSensben
http://www.magyarszo.rs/galleria/a.126901/A-Tartomanyi-Kepviselohaz-kuldottsege-a-BioSensben
Megjelentek a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program pályázatai
Megjelentette a vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztési program pályázatait a Prosperitati alapítvány.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.126907/Megjelentek-a-vajdasagi-magyar-gazdasagfejlesztesi-program-palyazataiPásztor a Dnevniknek: Demonizálnak és megkisérelnek megsemmisíteni
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Dnevnik napilapnak adott interjújában kifejtette, hogy az utóbbi hónapokban a megsemmisítésére irányuló kampány folyik ellene.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.126875/Pasztor-a-Dnevniknek-Demonizalnak-es-megkiserelnek-megsemmisiteniTudománnyal a hatékony mezőgazdaságért
Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Milorad Gašić, a Tartományi Képviselőház titkára, Milivoj Vrebalov, a Tartományi Képviselőház alelnöke, Egeresi Sándor, a VMSZ tartományi parlamenti frakciójának elnöke, Maja Sedlarević, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga tartományi parlamenti frakcióvezetőjének helyettese kíséretében pénteken ellátogatott az Újvidéki Egyetem rektorátusának épületében működő BioSens tudományos kutatóközpontba.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/mezogazdasag/a.126775/Tudomannyal-a-hatekony-mezogazdasagertKözösen indulnak a választásokon
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének kezdeményezésére 2016. január 29-én Újvidéken sor került annak a hárompárti tárgyalásnak a folytatására, amelyet folyó év január 18-án kezdett meg Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/politika/a.126762/Kozosen-indulnak-a-valasztasokon
