2024. május 27., hétfő
RÚZSFOLT

Hogy áll rajtad a ruha?

Szeretek szépen öltözni és szeretem az igényesen megvarrt ruhadarabokat. Nem nagyon szoktam megelégedni azzal, hogy egy szoknya, vagy egy kabát repülőből jól néz ki, hanem kifordítom és megnézem, hogy dolgozták el a belsejét, tettek-e bele bélést, húz-e valahol az anyag, lógnak-e belőle cérnák, srég-e valahol. Ezek apróságok, de amikor ránézünk egy ruhadarabra, azon rögtön látni, hogy azt megvarrták, vagy megmarták – hogy édesanyám kifejezésével éljek.
Nagyszüleim varrodájában nőttem fel, a szabóolló volt a legjobb játszótársam és a legtöbb időt azzal töltöttem, hogy gyönyörködtem, válogattam a több doboznyi színes gombot és cipzárt. Ma is magam előtt látom, amint nagyapám férceli a kabátot, majd igazgatja a kuncsafton, vagy ahogy összevesznek a mamával azon, jól áll-e a fazonja valaminek, vagy sem. A beszélgetéseik is mindig a körül forogtak, hogy mi hogy legyen még szebb, hogy kell igényesen kivarrni a gomblukat, hogy álljon jól a vállpárna és hogy kell a végén mindent úgy eltisztázni, hogy az kifordítva is kinézzen valahogy.

Ilyen előzményekkel aztán nehéz bemenni a tömeggyártásra szakosodott ruhaboltokba és választani bármit is. Az is bosszantó, hogy a legtöbb üzletben ugyanazt kínálják, mégpedig a minden testalkatra ráaggatható darabokat. Olyan zsákszerű cuccok ezek, amelyek jók a hatvan, meg a kilencven kilós illetőkre is. Valószínűleg ezt kifizetődő gyártani, mert így lezser és trendi címszó alatt a karcsúra is el lehet adni a méretesre szabott darabot. Arról meg már ne is beszéljünk, milyen módon varrták meg őket. Ezen a télen tapasztaltam először, hogy téli szövetkabátokat árulnak bélés nélkül. Béléssel is meg lehet bennük fagyni, nélküle meg pláne, de így kevesebb velük a munka és olcsóbban lehet adni. Nem baj, ha lóg belőlük a cérna, pár ezresért a miénk lehet, aztán viselhetjük. Tavaly voltam annyira lele, hogy megvettem egy olyan farmert, ami már akkor is ferdén állt rajtam, amikor felpróbáltam, de a kereskedő szerint azt csak meg kell igazítani és már jó is. Hát azóta is igazgatom, ahányszor csak ránézek a lábam szárára, mert olyan ferdén varrták össze, hogy messziről kiabál.

Még az a szerencsém, hogy édesanyám is varrónő, így a kabátok, a szoknyák, a zakók és a nem mindennapra szánt darabok biztosan az ő kezei körül kerülnek ki. Azokat van időnk megtervezni, jól kitalálni és aztán anyu rászánja az időt, hogy igényesen meg is varrja. Egészen más érzés egy olyan darabot viselni, amit ránk szabtak, amit nekünk készítettek, mint egy olyat, ami talán jól áll nekünk is.

Végtelenül sajnálom, hogy nem tanultam meg varrni, pedig lett volna rá alkalmam, sőt akár most is nekifoghatnék, hisz itt van anyu. Abban azonban mindig megegyeztünk, hogy varrni úgy érdemes, hogy az ember rendszeresen, naponta gyakorolja, nekem meg arra egyelőre nincs időm, vagy még hiányzik hozzá az akarat.

Szóval egy darabig még válogatok az üzletekben, ha meg valami igazán jóra vágyom, akkor anyuhoz fordulok.
 

Nyitókép: Pixabay