Többnyire szeretem a krimifilmeket. Mint más a keresztrejtvényfejtést vagy a horgászást. Az amerikai bűnügyi sorozatokat nézve viszont sohasem tudtam megfejteni, miért kapnak hajba az illetékességen a különféle nyomozószervek; ha bűntény történik, annak felfedését szinte egymás kezéből rángatnák ki. Helyszínelne az FBI, a CIA, esetenként az NCIS, no meg persze a helyi rendőrség is. Netán teljesítményre dolgoznának? Ezt a gondolatot szinte azonnal elvetettem. Akkor viszont marad a presztízs. Egy rövidke körkérdésem is ezt a választ eredményezte: mindegyikük a dicsőségre törekszik. No lám, ebből valami mégis átmenthető. Sőt, egyenesen megszívlelendő! Képzeljük csak el: Piroska néni gyümölcsöskertjét ismeretlen tettesek megdézsmálják. Szinte lekopasztják a szilvafáit.
Perceken belül megérkezik a vizsgálóbíró, de már ott toporognak a rendőrök, mondván, az ügy rájuk tartozik, a csendőrök a jobb felszereltségükkel érvelnek, a leghangosabb pedig a Biztonsági Információs Ügynökség (mondjuk egyszerűbben így: az állambiztonság) képviselője, aki már le is szedett néhány maradék szilvát, vegyi elemzésre elküldendő a laboratóriumba. „DNS-minta után mi kutatunk!” – hangoskodik az egyik tagbaszakadt rendőr. „No mán, gyerekeim, össze ne vesszetek rajtam” – mondja ekkor csitítóan Piroska néni, aki ekkor figyel fel a kerítésen túlról feléje kiáltozó Józsira. Az illegalitásba burkolózó helyi polgárőrség vezetője imigyen fűzi szavait: „Piros nena, ha kell, mi is besegítünk.” „Jól van, Józsikám, jól van, szólok majd” – nyugtatja Piroska néni, akinek már néhány fényképet is mutatnak a lehetséges elkövetőkről. „Fáradjon be velünk az őrsre – mondja illemtudóan az egyik ügybuzgó egyenruhás –, s lefuttatjuk a teljes képdokumentációnkat.”
Ekkor jelentik, hogy a faluban még egy bűneset történt: a szomszédos utca egyik gazdasági udvarából eltűnt egy traktor. A hír futótűzként terjedt, a szóbeszéd szerint pedig voltaképpen traktornak álcázott tankról van szó. Néhányan maradtak Piroska néninél, újabb tárgyi bizonyítékokat gyűjtve, meg hogy egymást is szemmel tartsák, a többiek pedig átvonultak a másik helyszínre. De az udvarban már ott szorgoskodott a nyomozóhatóság embere, rövidre rá pedig befutott – elegáns öltözékben, fess férfiként – a katonai kémelhárítás képviselője is. Szintén parázs vita alakult ki az illetékességről, hogy kinek a hatáskörébe tartozik az ügy levezetése és a helyszín biztosítása, ettől függetlenül néhányan már ujjlenyomatok után keresgélnek, mások a keréknyomokat vizsgálják, ketten pedig a szomszédságban a lehetséges szemtanúkat hallgatják ki.
Nem tudunk olyan gyorsan írni, s a kedves Olvasó sem képes olyan gyorsan olvasni, hogy a történésekkel párhuzamban maradjunk, hiszen minden rendkívüli gyorsasággal zajlik. Amíg cikkünk első mondataival bajlódunk, a bűnüldöző szervek már a helyszínen vannak, a felderítés szakszerű és zökkenőmentes, s mire írásunkban eddig eljutottunk, a tettesek csuklóján már kattan a bilincs. Hja, a dicsőség mindenekelőtt! Piroska nénihez közben műanyag vödrökben visszaszállítják az eltulajdonított szilvát, készülhet a lekvár, amott, az udvarból pedig kigördül a traktor, hátul az ekével, merthogy végső ideje: szántani kellene. A faluban megnyugvás honol, a kocsmában borozgató férfiak megállapítják: „Ezek mégis a mi embereink.” A tejátvevő állomáson néhány nőszemély traccsol. „És hogy milyen gyorsak voltak, meg sem tudtuk jobban nézni őket” – szólal meg az egyik. „Tedd ki a hajszárítót a gangra, este majd nyomát veszejtem, hátha kijönnek megint” – így a másik. „Neked biztos az a kémelhárítós tetszett” – kuncog a harmadik.
Közben Józsi még mindig ott áll a kerítés mögött, s mivel a nap már kissé magasabbra tornászta magát, izzadó homlokát törölgeti. „Na, jöjjön be, Józsikám, kap tőlem egy lekváros kenyeret” – invitálja barátságosan Piroska néni. A falu csendes, az ég tiszta és derűs, csak némi porfelhő gomolyog még a határban, az eltávozó nyomozók gépkocsijai után.
