Május folyamán a hím fülemüle égbeszálló, önfeledt éneke emberi álmot nyugtalanít, közben a tojó néma szorgalommal épít, vagy már a tojásokon ül. Az éhes bagolyfiókák alkonytól hajnalig tartó hangolása jelzi, hogy a rágcsálók irtása az idénre is megoldódott. A fülesbagoly-fiókáknak őszig embert gyönyörködtető, vidám játszótér az éjszakai kert, puha, nesztelen röptüket látni gyönyörűség. Irigylésre méltó létezés, a tökéletes jelen emlékek és tervek nélkül. Az ember kitől kérje számon a nyomorúságot, a magányt, ami úgy kínozza, hogy közben társai veszik körül, ráadásul – hogy bűnének súlya nagyobb legyen! – azok, akiknek esküvel ígérte, hogy holtig és csak azért is, örökre és visszavonhatatlanul együtt és boldogan? Ideális képet mutatni, vigyázva, hogy a rothadás szaga ne terjedjen, álcázni és elfedni, feladat és kötelesség.
Megárt az erős fény, mondom Irmának, aki a déli napon dolgozik. A macska a babsor közepében. No, mit akarsz, kérdi tőle Irma, és inkább körülkapálja, mint sem fölkeltené az útból. A macska okos szemmel nézi izzadó gazdáját. Azt mondják, egy másik világra nyitnak kaput. Téged akarlak, legyél macska te is, boldogsors! Léten túli mezők. Ha már az egészségnél tartunk, mondja később Irma a gangon, azt hallotta, hogy a kalciumpótlás növeli a szívroham kockázatát. Mi legyen a szorgalmasan gyűjtött, sütőben fertőtlenített, mozsárban porított tojáshéjakkal? Szedje, vagy inkább ne? Mozgás kell és fény, rendesen enni, ezt súgja a parasztesze, előzni a bajt. Hogy mit reggelizett ma? Két kávét. Méregerőset, mert a gyengébbet nem érzi, vizes íz. Edzésben a tűrőképesség, emeli a keserűt. De egy csepp alkoholt sem iszik, elvből. Józanon bírni a csapásokat, ez itt a valami! Az elmúlt húsz évet Bensedin és pálinka nélkül. A négy fal rejtekében búskomorságban tengődni, a szomszédnak sejtelme sincs, miféle kínban, ha kell, eljátszva a vidámat! A szomszéd is így. De az sem könnyebb, hogy tettetett közönnyel éhbérért hajol a forrázott csirketoll bűzébe, hajnaltól délig, hat napon át. Álmatlanul retteg az ismeretlen bajtól, vagy a mostanság nagyon is valószínű betörésveszélytől, miközben semmije sincs. A kapuján madzagból a zár, ablakainak elég egy erős könyék, de várat építeni már késő. És abban sem biztonságos, ha magában a baj. Fél, kapaszkodik, aztán rádöbben, amit öröknek és elmozdíthatatlannak hitt, nincs. A társ máshoz társul, a könnyedén fölvett hitel megeszi a jövőt, és csak egy csőtörés hiányzik, alattomban áradás, hogy mire hazaér a kopasztásból, a megsüllyedt ház kidőlt fala ott heverjen a rózsaágyon. Vert falak átka és veszélye, örökölt ház és vele az örökölt sors. Félelem ellen mit? A fény ellenszer, ezért kapál a napon. A borúban majd hunyt szemmel gondol hétágú napsütést. Tenger mellett vagy a kaszáló füvében, de ne firtassak káros sugárzást és kullancsveszélyt. A mosoly is jó. Komoly verseny folyt a legszebben mosolygó svéd címéért. Egy autóbusz-vezetőnek rajongótábora alakult a mosolya miatt. Például így. És ha végre fölfokozott lelkiállapotot, ki ne mond, hogy mámor, mert ilyen szó száz éve nincs! Szánakozó tekintet, elnéző mosoly, leírnak, gyenge vagy az élethez – aki itt még érezne, már az sem, mert fél, hogy mint minden a teremtett világon, az érzés is megszületik, létezik, pusztul. A szenvedély sorsa is ez. Amennyi a mennyország, annyi a pokol. Mi maradt? Túlélésre játssz, nyomorúságos biztonság. A metaforák értelmet nyertek, mondja Yourcenar könyvében Hadrianus, miközben kezében tartja az öngyilkossá lett fiatal kedvese szívét. Elképzelhetetlen, hogyan vigyázzak a szívedre, ha az egészet magadnak akarod? Hadrianusnak volt ideje és bátorsága szeretni. Mámor? Elavult tartalom. Kiégés, hiány. Közben a fülemüle a vaksötétben is énekel, ki érti ezt?
