Vasárnap hajnalban ellopnak tőlünk egy órát, merthogy két órakor előretekerik az óramutatókat háromra, hogy tovább legyen világos. Már megszokhattuk, ilyenkor sokan elkezdenek hőzöngeni azon, hogy ez a fránya óraátállítás mennyire megviseli őket, mert hiányzik nekik az a bizonyos egy óra, napokig nyúzottak, fáradtak, kialvatlanok, mást sem tudnak, csak nyavalyogni, pedig csak előtte néhány napig egy fertály órával korábban kellene lefeküdni és felkelni, vagyis felkészíteni a szervezetet az óraátállításra, és annyira észre sem vennék az átállást. Ehhez azonban némi erőfeszítésre lenne szükség, könnyebb inkább panaszkodni. Az óraátállítással kapcsolatban nekem egy filozofikus jellegű kérdésem van: mit lehet arra válaszolni, ha valaki megkérdi egyszer, mit csináltál vasárnap hajnalban fél háromkor?! Nyilván csakis az igazat: az az időpont sosem létezett, csupán kiragadott pillanat (igazából óra) a végtelen időből.
– Nem elegendő a tavaszi fáradtság, Tematild, az allergén pollenek fojamatos támadása, hanem most még ez a nyavajás óraátállítás is itt van a nyakunkon! – zsörtölőde atata. – Totál kikészít, hogy az alvásidőből elcsórnak tőlünk egy órát.
– Majd október végén visszaadják, Tegyula – csillapítá az öreglány.
– Hát ez az! Mert a téli időszámítás az igazi, a természetes. Addig meg szenvedni fogok – morgolóda a fater. – És vajon miért van ez az egész kitalálva?! Energiaspórolásról rizsáznak mindig, de elárulom én neked, miért eszelték ezt ki: csakis azért, hogy tovább lehessen dolgozni!
– Az orvosok szerint egyeseknek megterhelő lehet az átállás – ismerteté amama –, többek között akár étvágytalanságot is okozhat.
– Nos, ez a veszély engem nem fenyeget – nyugtázá az öreg. – Én mindig bírok enni. Különösen az esti órákban!
– Amikor már inkább aludni kellene – dorgálá a muter.
– Ám nem tudok, mert felborult a bioritmusom vagy mi a csudám – nyűglőde atata.
– A zakemberek a probléma orvoslására a délutáni sziesztát javasolják – közlé az öreglány.
– Majd bejelentem a munkahelyen a főnöknek, hogy a következő fél órában ne tessék engem zavarni, ledőlök egy kicsit szundizni – trollkoda a fater.
– Boldog ember, aki ennyi idő alatt képes pihenni – konstatálá amama. – Én elaludni sem tudok.
Aminek hallatán az éppen betoppanó Zacsek zomzéd nyomban elmesséle egy idevágó viccet.
– Mitől vagy ilyen gyűrött?
– Hagyjuk! Képzeld, nem tudok elaludni, csak forgolódom az ágyban.
– Én elszámolok háromig, és már alszom is.
– Milyen ötletes! Szóval háromig?
– Háromig, néha fél négyig is.
– Ezek szerint a napokban elhunyt legnagyobb vicchős, a legendás Chuck Norris színész is álmatlanságban szenvedhetett – spekulála az öreg. – Állítólag egyszer elszámolt a végtelenségig. Aztán meg vissza.
– Sosem nyughatott, mindig virgonc volt – fűzé hozzá a Zacsek. – Most sem nyugszik békében, hanem a béke nyugszik benne.
– No de hiába van a nyakunkon a nyári időszámítás, az időjósok azzal riogatnak, hogy visszatér a tél – figyelmeztete a muter. – Jócskán lehűl a levegő, még havazás is lehetséges!
– Nem volt fehér karácsonyunk, majd lesz fehér húsvétunk – élcelőde atata.
– Nagyot néz majd a nyuszi, ha a húsvéti fészekben friss fű helyett hideg havat talál – kuncoga a Zacsek.
– Lehet, bele se tojja a tapsifüles a sok zép színes tojást! – lombozóda le az öreglány. – Az égadta világon minden felborult körülöttünk.
– Ennyi csihi-puhi, környezetszennyező ipari termelés meg egyéb természetromboló tevékenység mellett nem is kell ezen csodálkozni! – bölcselkede a fater.
– Nem véletlen, hogy a NASA húszmilliárd dollárt tervez költeni holdbázis létrehozására! – tudatá a Zacsek.
– Pedig mi mindenre fordíthatnának annyi pénzt a Földön is – epéskede amama. – Mennyi ivóvizet, élelmet, ruházatot és energiahordozót lehetne biztosítani belőle!
– Az még hagyján, hogy a tudományos kutatásra költik, de abba gondoljatok bele, naponta mennyi pénzt elbombázgatnak világszerte! – dünnyöge az öreg.
– Az iráni konfliktus állítólag már nem tart soká – tájékoztata a Zacsek. – Béketervet emlegetnek, meg a Trampli is folyton a győzelemről beszél.
– Mindennap megemlíti, szóvá teszi, eldicsekszik vele – bólogata a muter. – Biztos úgy van vele, hogy az ismétlés a tudás anyja.
– Vagy ily módon próbálja bevonzani – ötletele atata. – Abban bízik, hogy amit sokat ismételgetnek, előbb-utóbb igazzá válik.
– Ultimátumot ad, majd mielőtt lejárna a határidő, és be kellene váltania a fenyegetését, lemondja – ecsetelé a Zacsek –, nyilván azt sugallva ezzel, hogy ő irányít.
– Mindeközben meg a Hormuzi-szorosban több ezer hajó rostokol – hüledeze az öreglány.
– Majd kidugítják hamarosan – legyinte a fater. – Lehet még át is nevezik, mint a Mexikói-öblöt Ámerikai-öbölre. Lesz itt még Hormuzi-szorosból Ámerikai-szoros!
– Addig is szoros küzdelem várható – állapítá meg a Zacsek –, csak nehogy a végén egyeseknek szorulása legyen tőle.
– Mindez idő alatt pedig világszerte drágul az olaj és a gáz! – bozsékola amama.
– Azt rebesgetik, az áram lesz a következő – önté az olajat a tűzre az öreg.
– Ezt biztos úgy hívják, hogy energia-bumm! – szellemeskede a Zacsek.
– Attól tartok, lesz ám bumm-bumm a pénztárcánkra is! – mérgelőde a muter. – Jaj, csak nehogy húsvét előtt megdráguljon a tojás!
Amiről a Zacseknak hirtelen egy vicc jutott az eszébe.
A tyúk és a tojás ül a pszichológiai rendelő várójában. Nyílik az ajtó kijön az asszisztens, rájuk néz, majd megkérdi:
– Melyikük volt itt előbb?
– A pszichológusok emlegetéséről mindig te jutsz eszembe, Tematild – újságolá atata.
– Nocsak, Tegyula – lepőde meg az öreglány. – És vajon milyen kontextusban?
– A virágaiddal kapcsolatban – válaszola a fater.
– Igen? – néze érdeklődően amama.
– Tudod – magyaráza az öreg –, azt mondják a pszichológusok, hogy nem gond, ha az ember beszélget a virágaival. A gond ott kezdődik, amikor a virágok elkezdenek válaszolgatni neki.
– Visszakanyarodva az árakhoz – mondá a Zacsek –, azért azt is meg kell említeni, hogy nem csak drágulnak a dolgok, hanem van, aminek csökken az ára.
– Nahát! Például minek?! – kérdé a muter.
– Mostanság éppen az aranyé – felelé a Zacsek.
– Ez azt is jelenti, hogy az aranykor sem a régi már – sóhajta atata. – Devalválódott.
– Nyilván azért eshetett az ára, mert előtte meg rohamosan felment – elmélkede az öreglány.
– Hát akkor majd az üzemanyagé is lemegy, ha eljön az ideje – reménykede a Zacsek.
– Különben meg engem maga az arany uopste nem érdekel – gondola bele a fater. – Egyszerűen nem szeretem. Giccsesnek és ízléstelennek tartom az aranyékszereket. Ha kell valami kiegészítő, akkor inkább legyen valami bizsu.
– Nem utolsósorban ez kiváló magyarázat arra is, miért nem veszel soha senkinek ajándékba aranykarperecet vagy aranyláncot – jegyzé meg amama.
– Nem is baj, zomzéd, hogy nem komálod ezeket a csili-vili aranycuccokat – heccelőde a Zacsek –, legalább sosem járhatsz úgy, mint a viccbéli smucig ipse.
– Mert az, hogy járt? – kíváncsiskoda az öreg.
– Beverte az aranyműves üzlet kirakatát egy téglával, és elvitte a zösszes aranyékszert – részletezé a Zacsek. – Akkor bukott le, amikor visszament a tégláért!
Pistike, az elrabolt időről álmodó kisfilozófus
