2026. április 10., péntek

Vélemény

Újraszámítódó idő

Mikola Gyöngyi a vajdasági magyar irodalomnak, ennek az – Ilia Mihály szavaival – areálisan elgondolt hibrid képződménynek a bevándorlója, egy határállomások közé szorított, imagináriussága dacára is spiritualizált térben közlekedő sínbusznak a VIP-utasa. Könyvhétre megjelent, esszéket, tanulmányokat és elemzéseket tartalmazó kötete a térséghez való harmadik „örök visszatérésének” kommentár-anyaga.

Még súlyosabb évek jönnek

Aki nem Szerbiában él és egyáltalán nem ismeri a helyi körülményeket, minden bizonnyal jóváhagyólag bólogatott, amikor a pénzügyminiszter a képviselőházban felvázolta a gazdasági válságból kivezető utat. Szerinte ugyanis ehhez a világraszóló sikerhez mindössze 36 milliárd dinár megtakarításra van szükség, s alig egy-másfél év múlva hozzánk jön tanulni a világ.

Óvakodj a szurkolóktól!

Folytatódnak az utcai összecsapások, a rendőrség épületétől 200 méterre kisebb tűzharc robbant ki, amelynek során egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy rendőrt pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak – ez a rövid hír nem a bangladesi utcai zavargásokról szól, hanem az újvidéki drogkartellek (szurkolók) összecsapásairól.

Állandó búzaár-téma

Az aratási előkészületekben meglepően kevés szó esett a búza áráról. Korábban ilyenkor a felvásárlók már elkezdték kampányukat arról, hogy milyen rossz minőségű lesz a termés, hogy ilyen vagy olyan mértékben támadták meg a betegségek, sok az aszalódott szem, nem megfelelő a beltartalma...

Lehullt a korona

Az idei velencei biennálén nagy meglepetést keltett Vadim Zakharov orosz művész installációja azzal, hogy az orosz pavilonba csak nők léphettek be. A látogatók kaptak egy esernyőt, és amikor a terembe léptek, aranyeső kezdett hullani rájuk.
(Fotó: Molnár Edvárd)

Nérót Szabadka élére!

Bizarrnak nevezte a Szabadkán előállt politikai helyzetet a minap Pásztor István, az ő általa használt jelző mellé pedig még esetleg az abszurdot lehetne társítani. Mert az, ami a város politikai é...