A szabadkai hatalomváltást követően Zentán is rebesgetni kezdték a nagykoalíció bomlását, vagy legalább föltették a kérdést, hogy ezek után a VMSZ vajon itt is kiebrudalja-e a demokratákat a hatalomból, bár a pártelnök idejekorán igyekezett elmagyarázni, hogy szó sincs általános szakításról a demokratákkal, meg arról sem, hogy most a haladókkal szövetkeznek, hanem Szabadkán az egyre lepusztultabb városért kell valamit tenniük, ha már demokrata vezetéssel ez nem megy. A zentai felvetésben is lehetne némi ráció, ha visszatekintenénk majdnem né...
Vélemény
Az internet széleskörűbb elterjedésével együtt járt az egyénnek az a lehetősége is, hogy véleményt formáljon. Közismertebb szóval: kommenteljen.
Nem akármilyen győzelmet aratott szerdán a Bajnokok Ligájában a Manchester United, a Vörös Ördögök becenevet viselő együttes története legnagyobb vereségét mérte a Bayer Leverkusenre, az 5:0-s vendéggyőzelemből pedig egy, a 40. születésnapját ünneplő klubikon, Ryan Giggs is kivette a részét.
Az idei ünnepi könyvhétre időzített könyvújdonságok közül Tóth Krisztina Akvárium című kötete is gyakorta szerepelt a sajtóban megjelenő ajánló-listákon, mint egyik lehetséges sikergyanús kiadvány. Annál is inkább a figyelem középpontjába került a könyv, mert a népszerű írónő verseskötetek és novelláskötetek, illetve tárcagyűjtemény után regénnyel jelentkezett.
Minden egyes egészségügyi intézmény mosdójában lóg egy kisebb vagy nagyobb formátumú tájékoztató jellegű plakát arról, miként kell helyesen kezet mosni. Hol vannak azok a pontok a kézen, amelyek a legtöbb kosszal érintkeznek különböző tevékenységeink közben és a kézmosószer kézre adagolása után hogyan kell végrehajtani a kézmosást, különös figyelmet fordítva azokra a részekre, amelyek legtöbbször kimaradnak: az ujjak közötti részre, a körömágyra, a hüvelykujj „párnájára”, a tenyér árkaira.
Tudjuk, hogy nagy úr a kényszer. Különösen akkor, amikor pénzről van szó.

