Egymást érik a kellemetlen meglepetések a polgárokat az adóhivatal(ok) részéről. Nemrégen ugyanis a lapok hírül adták, hogy a községek négy-ötszörösére emelték a vagyonadót, hiszen valahogyan pótolni szeretnék azt a hiányzó mennyiségű pénzt, amit a központi költségvetés az idén megvon tőlük.
Vélemény
Azoknak, akik adnak a formára, azoknak, akik szeretik tudni, hová induljanak, azoknak, akik szeretik a szépet és a meseszépet. Ezzel az ajánlóval igyekszik megszólítani látogatóit és olvasóit a Hét Határon Nemzetközi Meseprojekt reklámplakátja, mellyel a rendezvény szervezői – az Író Cimborák csoportosulás – jelzik, a társadalom, azon belül is az olvasóközönség mely részét tekintik célcsoportjuknak.
Ellenfelei szemében már régóta ő az „ördög lánya”. Követői és támogatói azonban igazi hazafinak tartják, s abban bíznak, hogy ő mentheti meg Franciaországot a pusztulástól.
Egy nyolcadikos tanuló szülei számára az igazi megpróbáltatások a második félévben kezdődnek. Természetesen előtte is értesülhetnek arról, hogy hozzávetőlegesen mi vár rájuk és gyerekükre az általános iskola befejezéséhez közelítve, informálódhatnak az oktatási rendszerben történő változásokról, az újabb miniszteri húzásokról, de mindezt élesben a második félévtől tapasztalják meg igazán.
Állami vagy magánegyetem?
Radojka Manojlović 1979. május 5-én ikreknek adott életet.

