2024. február 20., kedd

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Zentán megemlékeztek az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól

Pénteken délelőtt gyertyaszentelő Boldogasszony napján ünnepi nagymisét tartottak a Jézus Szentséges Szíve-templomban, ahol megemlékeztek az 1849. február eleji gyászos események áldozatairól. A misét ft. Bankó Nándor plébános celebrálta, megemlékező beszédet pedig Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott, aki kiemelte, hogy a tragikus események után a zentaiak 1893-ban emlékművet állítottak és azóta minden évben megemlékeznek róla.
 

Czegledi Rudolf, Zenta község nevében koszorúzott, fotó: Gergely Árpád

Czegledi Rudolf, Zenta község nevében koszorúzott, fotó: Gergely Árpád

– Összetartással és kitartással a várost őseink újraépítették. A mi kötelességünk róluk példát venni és a város további fejlődését szavatolni – mondta a polgármester.
A szentmise után a Felsővárosi köztemetőben kegyeletteljes koszorúzásra került sor az elhunytak tiszteletére. A helyszínen alkalmi beszédet mondott Homolya Ákos, Zenta község önkormányzatának városrendezéssel és civil szervezetekkel megbízott tanácstagja, aki történelmi visszatekintőjében hangsúlyozta, hogy február 2-a kiemelt vallási ünnep Zenta város történelmében.
– Az 1849-es zentai események jól tükrözik, hogy a történelem folyamán újból és újból beigazolódnak azok a tragikus tények, hogy a háborúk résztvevői ritkán tekintik érvényesnek az erkölcsi normákat. Nem tesznek különbséget sem harcoló katona, sem polgári lakos között, pedig az ártatlanság védelme akkor is megilletett mindenkit, nemcsak a mai alkotmányos polgárjogban. Emiatt nekünk, mint ma élő utódoknak és a jövő generáció alakítóinak egyaránt iskolapéldaként kell, hogy szolgáljon. Nem csak a maga tragikus mivoltában, nyilván ez a szembetűnőbb, hanem a mögöttes jelentéseiben is, amely sok más mellett, a nemzetek és a nemzetiségek békés együttéléséhez, együttműködéséhez nélkülözhetetlen – fogalmazott Homolya Ákos.
A tanácstag beszéde, valamint az alkalmi műsor után a jelenlévők megkoszorúzták az obeliszket. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának nevében Balog György konzult helyezte el a kegyelet virágait az emléksírhelynél. Zenta város önkormányzata nevében Czegledi Rudolf polgármester koszorúzott. A Magyar Nemzeti Tanács nevében Hugyik Richárd, a Kulturális Bizottság tagja emlékezett meg. A Vajdasági Magyar Szövetség Zenta községi szervezete nevében Burány Hajnalka elnök, a tartományi képviselőház tagja koszorúzott. A Rákóczi Szövetség Zentai Ifjúsági Szervezete képviseletében Homolya Ákos elnök és Szondi Herfert Nóra hajtottak főt. A Magyar Mozgalom civil szervezet nevében Kókai Péter helyezte el az emlékezés virágait.
A műsorban közreműködött Zsoldos Ervin verséneklő, valamint a Thurzó Lajos Általános Iskola szavalói, Kólity Máté és Füstös Emma. Klarinéton elhangzott a Kossuth Lajos azt üzente, a Kossuth Lajos táborában és a Gábor Áron rézágyúja című szerzemény is, valamint az Élni, míg élünk című Ady költemény és Vörösmarty Mihály szózat elnevezésű hazafias ódája. A műsort Juhász Lassú Kornélia könyvtáros vezette.

Nyitókép: Az emlékezés virágai, fotó: Gergely Árpád