Mikor van vége a mának, a közelmúltnak, és mikor kezdődik a történelem? Nemcsak a nagy és világraszóló események esetében, hanem egy város életének eseményeit illetően is, mikor válnak történelmi tényekké? Az 1944 utáni húsz esztendőt, Újvidék város történetének legdinamikusabb időszakaként tartják számon, még akkor is, ha ezeknek a változásoknak a gazdasági alapját konfiszkációval, nacionalizációval és kolonizációval teremtették meg. Ekkor bomlott fel Újvidék történelmi múltjára jellemző etnikai egyensúlya is. A tartományi székvárosi státus a városfejlődés szempontjából látványos eredményeket hozott. A város lakosságának száma állandó növekedést mutatott. 1944-ben Újvidéknek mintegy 60 000 lakosa volt, 1953-ban 83 000, 1961-ben 110 000, 1964-ben pedig ez a szám 130 000-re növekedett.
A lakosság számának mintegy megkétszereződése nem a természetes szaporulatot tükrözte, hanem az ország más területeiről igen nagy méretű betelepülést jelezte. A lakosság számának növekedése dinamikus gazdasági és társadalmi fejlődést eredményezett, ami a város növekedésén észrevehető volt. A háború kezdetén Újvidéknek 369 utcája és 19 tere volt, míg 1964-re az utcák száma 459-re, a tereké pedig 22-re növekedett.
A városfejlődés a kezdeti nehézségek leküzdése után nemcsak, hogy új lendületet kapott, hanem új minőségi változások is észlelhetőek voltak. A vezető gazdasági, társadalmi, adminisztratív szerepkör újakkal is bővült, így a második világháború előtt hiányolt művelődési, oktatási és tudományos intézmények létrehozásával, Újvidék a térség kiemelkedő értelmiségi központjává fejlődhetett. 1946-ban Pedagógiai Főiskola nyílt, majd a Belgrádi Egyetem tagozataként 1954-ben megalapították a Mezőgazdasági és Bölcsészettudományi Kart, 1959-ben a Jogi és Technológiai kart, majd 1960-ban a Gépészetit, Orvosit és a Közgazdaságit, melyek tevékenységükkel ugyanebben az évben lehetővé tették az Újvidéki Egyetem létrehozását. 1964-ben Újvidék minden harmadik lakosa tanuló vagy egyetemista volt. Ezután folyamatosan alakult meg több tartományi és országos intézmény is. A növekedés legjobban Újvidék belvárosi városterülete körül létrejövő peremvárosi településeken volt érzékelhető, Kamenica, Ledinci, Futak, Bukovac és Káty, és valamivel kisebb számban Pétervárad és Csenej növekedése, valamint lakosságának összetétele és nemzeti hovatartozása is bizonyítja. 1946-ban átmérték a várost, és új, hosszú távú fejlődési irányt határoztak meg a várostervezők.
Az 1950-ben meghozott rendezési terv fő célkitűzései, a vasút kihelyezése a városközpontból, a város északi területének átrendezése, a már meglévő és a 19. században létrejött ipari negyed kitelepítése a város központjából. Ekkor fogalmazódott meg ismételten, hogy a városnak területi növekedésében a folyóhoz kell közelednie, az új lakónegyedek kiszélesedésének iránya a Duna felé fog történni. Ekkor döntötték el azt is, hogy a város peremterületén lévő földszintes városnegyedeket lebontják, és helyettük, többemeletes lakótömböket építenek. A már meglévő, akkor már nagy tekintélyű ipari létesítmények, a Jugodent (fogorvosi műszerek gyára), Jugoalat (szerszámgépgyár), a Novitet (készruhagyár) és a Grafika üzemek modernizációját, akkor még a város peremének számító, három új ipari negyed létrehozásával akarták biztosítani. Új gyárakat is építettek, köztük a Pobeda mezőgazdasági gépgyárat, de a már meglévő Novkabel kábelgyárat és az újvidéki bútorgyárat is termelésük állandó növekedése és kiszélesedése miatt az új ipari negyedekbe költöztették. Újvidék ipara ebben az időszakban fejlődésének legerőteljesebb korszakát élte. A városban új nemzetközi telefonközpont épül, amellyel Újvidék közvetlenül bekapcsolódhatott, a nemzetközi telefonhálózatba. Kiépült a harmadik, háború utáni dunai híd, a Szabadság híd, amelyet modern bekötőutakkal és alagúttal láttak el. A Kátyi híddal áthidalták a Duna–Tisza-csatornát is. Új sugárutak és utcák épültek. Hőerőművet építettek, amelyet összekötöttek a nyugati, keleti és északi hőtelepekkel. Modernizálták a villanyáram vezetékeket, a gázvezeték pedig elérte Újvidék északi ipari övezetét. A 20. század hetvenes éveiben jelentősen felújították a vízvezeték- és szennyvízhálózatot, mintegy 215 kilométeren új vezetéket építettek ki, új, a város vízellátását biztosító kutakat fúrtak. A már kiépült árvízvédelmi rendszer 30 kilométernyi hosszúságú gátakkal bővült. Ugyanebben az időszakban 14 óvoda és 5 általános iskola épült, de ekkor készült el az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának új épülete is (1979).
A második Jugoszlávia szétesésének előhírnöke, az 1974-ben meghozott Alkotmány, a föderatív állam kereteiben lévő tagköztársaságok és autonóm tartományok túl nagy önállósága elleni mozgalom volt. Szerbia 1990-ben meghozott új Alkotmánya elleni lázadást követően, 1992-ben a közös állam, a Jugoszláv Szocialista Föderatív Köztársaság megszűnt. Az újonnan létrejött Jugoszláv Szövetségi Köztársaság megalakításával nagyságrendben a főváros, Belgrád után Újvidék 279 626 lakosával a második várossá nőtte ki magát. A várost új migrációs hullám érte el, ami a lakosság számának növekedését is jelentette Újvidéken. A régi városrészek szinte észrevétlenül tűntek el és helyettük új, többemeletes épületekkel beépített városrészek születtek.
2018-ban a nem hivatalos adatok szerint Újvidéknek a peremvárosi településekkel együtt 402 681 lakosa volt, míg magának a városnak a területén 283 429 lakost jegyeztek. Közülük 50 000-en voltak egyetemisták, akik az Újvidéki Egyetem 370 irányzatán tanultak. Az újvidéki állami óvodákba és napközikbe 16 234 gyermek járt, az általános iskolákba 30 693, a városban lévő középiskolákban 15 425 tanuló tanult. A távfűtési rendszerre 96 776 lakás és épület volt rákapcsolva. Az újvidéki városi közlekedésben 272 busz közlekedett, és 236 852 gépjárművet regisztráltak. Újvidéknek három olyan parkja van, amely a természeti örökség része. A Duna park, a Futaki úti park és a szerémségi oldalon lévő Kamenicai park. Újvidék utcáinak a száma 854, sugárutainak száma, pedig 12. Azt mondják, hogy az idén népszámlálás lesz, és hogy Újvidék lakosainak száma a fél milliónál tart...
