A jó szomszédot mindig nagy becsben tartotta a népbölcsesség, manapság azonban ez kihalófélben van. A nagyvárosok tömbépületeiben gyakran azt sem tudjuk, ki lakik alattunk, felettünk, mellettünk vagy éppen egy lakásban velünk. A jószomszédi kapcsolatok ápolásának szokása mára már többnyire régebbi, általában kevés lakóegységből álló épületekben maradt fenn, ott is csak az idősebb, a „régi iskola” által kinevelt nemzedék műveli. A szomszédi viszonyokat manapság leginkább a megtűrés szóval jellemezhetjük – ha az a másik nem süt halat mindennap, nem bagózik nyitott ablak mellett, csendben van és nem horkol, akkor megtűröm. Amint bármilyen formában észlelem a jelenlétét, azt a magánszférám és a lakójogaim ellen irányuló támadásként regisztrálom, és természetesen védekezni fogok. Nos, a nyugati társadalmakban a lakószabályokat egységesítő, aktív és működőképes rendszer elejét veszi annak, hogy a „jószomszédok” egymás torkának ugorjanak, nálunk viszont, ennek hiányában, magunk keresünk megoldásokat a kényszerű együttélésből kipattanó problémákra. A Sugárút egyik, száznál is több lakóegységet tömörítő tömbházának egyik felvonójában kiragasztott felirat: Viseljetek gondot házi kedvencetekről, mindennap ugat!!! Szégyen és gyalázat!! Értesíteni fogjuk az illetékes szerveket. Az üzenetre a megszólított szomszéd azonnal válaszolt: Köszönjük a figyelmeztetést. Elbeszélgettünk vele, azt mondja, nem fog ugatni többé.
