Egy nem jó, egy nem szép, egy végtelenül kellemtelen év decemberének van vége. Hogyan nézett ki és milyen volt az év utolsó hónapja Újvidéken egykoron, a Trianon utáni években, egy új országban, amelynek már a kezdetektől megvoltak a sajátos problémái? Ezeket a problémákat azonban – jobb híján – klasszikus hatalmi és diktatórikus módszerekkel akarták megoldani. Legalábbis abban reménykedtek, hogy megoldhatják, miközben mindenkinek, így a már így is kisebbségi sorsba szorult nemzeteknek is, újabbnál újabb megpróbáltatásokkal kellett megküzdeniük. Így az Újvidéken megjelenő Délbácska című lap szerkesztősége még 1929 novemberében bejelentette, hogy december 1-jétől, címet cserél.
A szerkesztőség – talán, hogy kendőzze a kényszert – arra hivatkozott, hogy nemcsak a terjedelmét növelték meg a lapnak, hanem annak érdeklődési körét is kiterjesztették az egész Duna Bánságra, és, hogy a Duna Bánság elnevezéstől is elálltak, lévén, hogy nem csak „territoriális, hanem egy adminisztratív intézmény nevét is magába foglalja”, amit az akkori jugoszláv törvények tiltottak, így olyan elnevezést kellett keresniük, amely sem szűkebb, sem tágabb értelemben nem tartalmazott lokális elnevezést, „hanem általános lapcímnek” kellett lennie. Ezért véglegesen úgy döntöttek, hogy a Délbácska címet december 1-jétől a Reggeli Újság címmel cserélik fel. Ezt a lapot, reményeik szerint, nemcsak az akkor Noviszadnak írt Újvidéken, hanem az egész ország területén, már a kora reggeli órákban, illetőleg a távolabb eső vidékeken a kora délelőtti órákban, kapni lehet.
A lap 12, illetve 16 oldalon jelent meg, és a szerkesztőség arról biztosította az olvasókat, hogy arra törekszenek, hogy „lelkiismeretesen megszerkesztett lapot kapjanak a kezükbe, olyan lapot, amely részletesen tájékoztatja őket a legfrissebb eseményekről és amely hű és friss krónikása lesz az ország felépítésében manapság oly fontossá vált közgazdasági életnek”. Hogy olvasóit gyorsan értesíteni tudja a legújabb eseményekről, „mind a fővárosban, mind a vidéki városokban is tudósítókat tart”. A Reggeli Újságot – a Débácska árán – hét közben 1,5, vasárnapokon pedig 2 dinárért lehetett megvenni. Ez az újítás azt is jelentette, hogy a lapnak a tudósítókon kívül „új szerkesztőségeket” is kellett nyitnia, igazi „belföldi hírszolgálatot” szerveznie, azzal, hogy az a „legpontosabb és leggyorsabb lesz”.
Az újvidéki újság valóban törekedett arra, hogy olvasókat szerezzen magának, mert a december 17-én megnyílt „szuboticai szerkesztőség és kiadóhivatalról” szóló hírben arról is tudósítottak, hogy észlelhetően növekedett a példányszám. Majd a karácsonyi előkészületek kerültek a középpontba, amelyikből megtudhatjuk, hogy Újvidéken karácsonyfát, a békesség és meghittség jelképét, a Futaki utcán lehetett venni. Ezt a hírt megelőzően írtak a karácsonyfák „vándorlásáról” az elárusítóhely felé, majd utána, az ünneplők otthonai felé. Majd az óévet záró, szilveszteri mulatságokra irányították a figyelmet. Minden polgári egylet, legyen az felekezeti vagy valamilyen más alapon szervezkedő, igyekezett megtartani a szilveszterestet. Különböző módon, így, az újvidéki NAK (a Noviszádi Atlétikai Klub), társasvacsorával nyugtázta az igen feszült évet. Ezért a Juda Makkabi sportegylet tagságával és vezetőségével – lévén, hogy a sportegyesületek között az 1929-es év folyamán több összetűzésre, veszekedésre is sor került, – kifejezte dr. Mátics Milán újonnan kinevezett elnök iránti tiszteletét.
A megbékélés jegyében az évzáró „bulira” a Futaki úton levő Maros Mihály tulajdonában lévő vendéglőben került sor. A Polgári Daloskör azonban igazi szilveszterezésre hívta a tagságot és a szórakozni vágyókat. A szilveszteresti műsor különösen érdekes eseménye a bálkirálynő megválasztása volt, amelyet a Dalkör a Képes Vasárnap szerkesztőségével karöltve szervezett meg. A szépségverseny győztesét nemcsak a Képes Vasárnap közölte, hanem az, a bálszezon végén megrendezendő vajdasági bálkirálynő választáson is részt vehetett. Természetesen az óév búcsúztatása, műsoros esttel történt, szórakoztató számokkal és reggelig tartó tánccal, azzal a szándékkal, hogy a „jelenlevők a jókedv jegyében köszönthessék az új esztendőt”. Még, ha nehéz is volt az akkori, múlófélben lévő december, mégis reménykeltő volt. Nem úgy, mint ez, aminek utolsó napjait számláljuk.
