A Vágó család fényképalbumából
Az újvidékiek régen is, és ma is, igen kedvelték/kedvelik a dunai partfürdőt, a Strandot. Kortól, nemtől, társadalmi ranglétrán betöltött helyüktől függetlenül szívesen töltötték idejüket, a felfrissülést kínáló, egykor még tiszta folyóban, és hűsöltek naphosszat a bérelt kabinjaik előtti pázsiton, úsztak, játszottak, vagy éppen, ha volt csónakjuk, sportoltak vagy csak kedvtelésből csónakáztak a strandolók előtt vagy át, a szemben lévő Halász-szigetre vagy távolabbra, a Macska -szigetnek nevezett homokzátonyra, melynek nagysága évenként változott az idő- és vízállástól függően.
A városból a Strandra legegyszerűbben az egykori Strand úton lehetett eljutni, amely a ma már nem létező gyártelepen ment keresztül, és ezt az utat gyalog, fiákeren vagy az újvidéki sajátosságnak tartott kis, motoros keskeny síntávú robogóval tehették meg, amelyiknek végállomása a Strand bejáratánál, a pénztárnál volt.
A Strandra, 1911-től belépti díjat kellett fizetni, vagy minden nap, vagy a kabin bérelésével együtt járó évi belépővel, amelynek formája és kinézete évenként változott. A Strandot 1913-tól az Apolló R.T., bérelte, amelyik a főbejárattól nem messze építette ki fából faragott vendéglőjét. Az első világháború befejeződését követően a részvénytársaság befektetései a Strandon megnőttek, ezzel pedig a fürdő vendégek iránti elvárások is. 1921-ben a városi főkapitányt, Jovan Lakićot az a vád érte, hogy „zaklatja” a vendégeket, pedig a Strand vezetőségének csak az volt a célja, hogy „modern fürdőközponttá fejlessze fel a dunai fürdőt”. Ebben az évben a gyenge egészségű gyerekek számára külön diák strandot kerítettek el.
A partfürdőben érvényes szabályrendeletet az évi bérlet hátlapjára nyomtatták. Így 1925-ben a Strandot irányító igazgatóság, szükségesnek tartotta kiemelni, hogy a Strandra való belépéskor kötelezően meg kell mutatni a belépőjegyet, a felnőtteknek olyan fürdőruhát kellett viselniük, amelyik eltakarta az egész testüket, a 12 éven felüli dámáknak tilos volt trikóban fürödni, a fürdés csak az elkerített részben volt engedélyezett, és ezeken a helyeken tilos volt csónakázni.
1936-ban a Strandot működtető társaság ismételten nagyobb összeget fektetett be a Strand felszerelésébe. Lényegesen kiszélesítették a homokos partot, a magas jegenyéket felmetszették, 8 méter magas trambulint emeltek, a strandon lévő éttermet is kibővítették, amely így már 200 vendég fogadására volt alkalmas. Az étterem közelében 3 biliárdasztalt állítottak fel és gumibábos tekepálya felépítését is tervbe vették. A csónakházat akkorára bővítették, hogy abban 150 csónakot lehetett tartani. Ekkor már a Strandon 750 kabin volt, és naponta mintegy 10 000 fürdőző vendéget tudott fogadni, akiket 20 strandi alkalmazott látott el. Ebben az évben az újvidékiek körében igen közkedvelt „Fruska gora” Hegymászó Egylet egy „amerikai stílusú” barakk építését vette tervbe saját tagjai számára.
Az újvidéki Dan című, szerb nyelven megjelenő napilap 1935 júliusában arról tudósított, hogy a Strandon minden második nap klasszikus zenei koncertet tartottak, amelyen az „elit látogatók” megjelenését várták a városból és környékéről.
A dunai strandolás ekkor élte fénykorát. Szinte minden tekintélynek örvendő újvidéki polgárnak volt strandbérlete, és feljegyezték, hogy kiránduló hajókon Belgrádból is érkeztek fürdővendégek, hogy megtekintsék ezt a közismert újvidéki fürdőhelyet.
A második világháborút követő időszakban is folytonosan modernizálták a Strandot, az úgynevezett napozó partot a spitzet 1954-ben szélesítették ki, ahova új napozó deszkákat és nyugágyakat helyeztek el és új sportpályákat nyitottak. A Putnik vendéglátó-ipari vállalat pedig kedvező áron kínálta az étkezési lehetőséget, amelyet rossz idő esetén a közismert Putnik hotelban lehetett elkölteni.
Így lehetett régen is, mint ahogyan ma is, az újvidéki Strandon, kényelmesen és lazán eltölteni egy szép nyári napot.
