Az Újvidéki Múzeum archívuma
A város életében, így történelmében is, Újvidék piacainak kiemelt és fontos szerep jutott. A város a „piac és vásári helypénzeket” földesúri jogként 1748-tól, a szabad királyi városi rang megszerzésétől kezdve birtokolta. A szabadságlevél az újvidéki heti piacok napjának a keddet és a szombatot tűzte ki, de ettől függetlenül a hét minden napján az egész város egy nagy piacra hasonlított, mert a főutcái és főtere is szinte egészében annak volt mondható.
Az egykori leírásokból arra lehet következtetni, hogy az újvidéki piac az egykori Vasút utca városi végénél kezdődött, s a főteret érintve, a katolikus templom mellett elhaladva a mai halpiacig, és a tőle jobbra és balra eső utcákba torkollott.
Az árufajtákat mindig ugyanazon a helyen kínálták. A Halpiacot kivéve a 19. század végén külön szabályrendelettel rendelkező gabonapiaca, sőt egy 1878-ból származó okmányból ítélve, sertéspiaca is volt a városnak, melyre az evangélikus egyház tartott igényt, és ahol templomot szerettek volna építeni. A mai Futaki úti piac elődje az ezen a helyen levő gyümölcspiac volt. Ezek a piacok már meghatározott területű és meghatározott helyen levő piacok voltak. Az újvidéki gyümölcs- és zöldségpiacról 1904-ben az Újvidéki Hírlapban dr. Nemes Sándor, a lap főszerkesztője írt két folytatásban vezércikket. Az ő leírása szerint, amely tulajdonképpen egy rövid elemző tanulmánynak is beillett volna, a Duna utca és Futaki utca lakóit „már a hajnali órákban állandó kocsizörgés veri fel nyugalmukból. Valóságos búcsújárás. Kocsi kocsit követve hajnali 3 órakor már egész szekértábor foglalja el az utcákat. (…) Nagyra vagyunk piacunkkal. És nem is ok nélkül. Hiszen más városokban is van hasonló forgalom, talán még nagyobb is, csakhogy más városok piaca nem annyira sokoldalú, mint a mienk.”
„A mi piacunkon zöldség, gyümölcs egyaránt van. És mindegyikből mennyi mindenféle és legváltozatosabb.” „A zöldségféléből a salátát, sárgarépát, parajt, zöldborsót, zöldbabot, spárgát, friss burgonyát, karalábét, káposztát, paradicsomot, zöldpaprikát, ugorkát, hagymát, tököt és csöves tengerit, a gyümölcsfélékből cseresznyét, meggyet, epret, körtét, almát, barackot, ringlót, szőlőt, dinnyét, szilvát, diót, szedret, ribizlit találunk felhordva.”
Újvidéken azonban az egyedüli piac, amelynek működését szabályozták, a gabonapiac volt, és Újvidék várossá válásában, a gabonapiacnak kiemelt gazdasági szerepe volt. Az újvidéki gabonapiacot, amely az egykori Vasút utca város felé eső részén volt, 1894-ben Újvidék város törvényhatósági bizottságának határozata alapján a ma is Búza térként ismert városrészbe költöztették. Ott a piac az „egykori szerb főelemi iskolától a Temerini útig, de szükség esetén a Temerini útra is kiterjedt”.
A modernizáció azonban a megszokott és elfogadott életmódot nemegyszer könyörtelenül megzavarta. Így 1911-ben is, amikor az újvidéki villamosvasút menetirányát meghatározták, az újvidéki kereskedők egy csoportja a piac területének csökkenése miatt, a piac elköltöztetésére tett javaslatot. Hosszú huzavona után a városi rendőrkapitány, a piac zavartalan munkájának érdekében, helyét a Halpiac folytatásában jelölte ki. Az egykori gabonapiac emlékét azonban nem lehetett egy rendelettel eltörölni, mert ezt a teret ma is Búza térnek nevezik az újvidékiek.
Újvidéken a piacoknak a két világháború közti időszakban is sikerült megtartani jelentős szerepüket. A város életét bemutató, 1936-ban megjelent Almanachban a város három nagy piacáról írtak, melyben a városszerte megnyílt, gyümölcsöt, zöldségfélét és élelmiszert kínáló boltok mellett a piacokon kicsiben árusító 386 üzletről tudtak.
A régi világ azonban mégis letűnőfélben van, hiszen napjainkban jól meg kell néznünk, kitől és milyen árut válogatunk kedvenc újvidéki piacainkon, és arra is ügyelnünk kell, hogy az egykor tájainkon bőven termő „ugorka” is igazi hazai legyen. Már csak azért is, mert a „gazdag piac” nemcsak városunk, hanem tájaink jellegzetessége is volt egykoron, és lehetne ma is.
