Figyelemre méltó történelmi előadássorozattal emlékeznek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról az Apáczai Diákotthonban, amelyet a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervez a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Alapítvány támogatásával. Nagy Margitnak, a VMPE elnökének köszöntője és Szilágyi Zoltán református segédlelkész áhítata után Rozs András pécsi történészkutató, levéltáros, számos tanulmány szerzője, felvezetőjében Nagy Imre életútjáról beszélt, majd vázolta hogyan zajlott a forradalom Pécs városában és mekkora harcok voltak a Mecsekben. Az utolsó fegyveres ellenállás is itt volt Magyarországon. A forradalomnak egyértelmű, mának szóló üzenete van: A szabadságvágyat elfojtani nem lehet.
A tabu témáknak, a nem eléggé, vagy a manipuláltan feltárt események részleges ismertetésének jelenünkre és jövőnkre nézve is vannak és lehetnek súlyos következményei. Ennek minimalizálása érdekében mindinkább arra kell törekedni, hogy minél több adat, dokumentum felszínre kerüljön, és lejegyezzék a borzalmakat átéltek visszaemlékezéseit. Az ’56-os forradalom is, mint annyi más, tabu témának számított 1989-ig Magyarországon. Ekkor alakult meg két kutatócsoport a Baranya-megyei Levéltárban. Az 1944-1948-as, a „szovjetizációs” eseményeket kutatta, a másik, amelynek tagja Rozs András – immár nyugdíjasan – is, pedig az ’56-os forradalmat. Előadásában kitért néhány, szerinte kissé mellőzött részletre is, amelyről azért meg kell emlékezni ezen a jelentős jubileumon.
Nemzeti demokratikus mozgalomnak nevezte Nagy Imre a kezdetben a forradalmat, húzta alá Rozs kutató, aki 9 éves volt a szabadságharc kitörésekor. Jól emlékezik, hogy az addig Dunántúli Napló Szabad Dunántúl néven és a Kossuth-címerrel jelent meg. A sajtónak már akkor is jelentős szerepe volt: „A Baranya megyei pártlap, a Dunántúli Napló szerkesztésével, cikkeivel bizonyította azt, hogy a sajtó milyen jelentős hatással volt a forradalom helyi jelenségeire, a párt sajtómunkásai révén milyen manipulatív politikai erővel rendelkezett. A lapnak a Rákosi-időkben politikai tapasztalatokat szerzett újságírói az október 23. utáni napokban igyekeztek lojálisak lenni a hatalmat még kézben tartó rákosista erőkhöz, ugyanakkor a pártreformerek hangját is megszólaltatták. A munkástanácsok megalakulásának közlésekor a jugoszláv modell követésére buzdítottak. A pécsi eseményekről hiányosan, vagy a vélt pártszempontok szerint tudósítottak. A forradalom radikalizálódásához a lap is alkalmazkodott: október 30-ától a címlapján Kossuth-címerrel jelent meg, október 31-étől Szabad Dunántúl néven, a Baranya megyei dolgozók lapja alcímmel. A forradalmi intézmények érdemi intézkedéseit azonban legtöbb esetben elhallgatták a szerkesztők. Üde kivételt jelentettek a forradalom fő ideológusának mondott dr. Abay Gyula volt közgazdász professzor írásai október utolsó és november első napjaiban, aki a Le a sztálini alkotmánnyal, a Munkásegység című fogalmazványával elméleti, elvi-eszmei megalapozást szándékozott adni a forradalomnak. November 4-e után a munkástanácsok utóvédharcáról, a mecseki szabadságharcosok küzdelméről – a Kádár-kormány iránti lojalitás jegyében – a forradalommal szemben ellenséges hangnemben tudósítottak...”
A több szemszögből is megvilágított előadás után az idősebb hozzászólók a napjainkra vonatkozó üzenetet: a szabadságvágyat, és ennek egyik meghatározó feltételét, az egységre való törekvést emelték ki. Kérdésükre, hogy a magyarországi felnőtt diákság, hogyan viszonyult a referendumhoz, Rozs kutató szerint ezt alaposabban meg kellene vizsgálni, és keresni is rá a válaszokat, bármilyenek legyenek azok. Saját referendum-népszerűsítési akciójáról szólva elmondta: Azokon többnyire az idősebbek vettek részt, kevés fiatal arccal találkozott. Ezen komolyan el kellene gondolkodni.
M. Kiss Sándor történész az ’56-os forradalom eseményeiről tart előadást október 12-én, holnap este 7 órakor az Apáczai Diákotthonban (Bogdan Šuput utca 16.). A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.
