„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.”
A fenti mondattal kezdődik Franz Kafka egyik legismertebb elbeszélése: Az átváltozás.
Már a nyitómondat azt sugallja, hogy egy különleges – kafkai – világban járunk, amely bizonyos értelemben ellentmond a körülöttünk tapasztalt világ fizikai törvényszerűségeinek, mégis nagyon emlékeztet ugyanarra.
Amikor valaki megkérdi tőlem, hogy egyik-másik novellámban mennyi a valósághű rész és mennyi a fikció, mindig eszembe jut Kafka: vajon ő mit válaszolt volna egy hasonló kérdésre?
Tudjuk, a művészi fantáziának a csillagos ég sem szabhat határt. Az írói képzelet alkotás közben szabadon szárnyalhat térben és időben, álomban és valóságban, élethű és kitalált világban, egyedül a maga által megszabott szabályoknak kell megfelelnie.
Írhatunk a hétköznapjainkról. Netán a belső küzdelmeinkről. Ahogyan közösségünkről is. Vagy történelmi eseményekről. Meg képzeletbeli, kizárólag bennünk létező univerzumokról. Akárcsak távoli vidékekről. Akkor is, ha utazásunk során megragadott bennünket a hely szelleme, és akkor is, ha sosem jártunk ott.
Teremtett voltuk ellenére a kiötlött történetek is tartalmaz(hat)nak valósághű mozzanatokat, hiszen képzeletünkben akkor is, amikor sosemvolt világokban barangolunk, valamilyen módon a körülöttünk lévő valóságot rögzítjük, beleszőve a jellegzetességeit az alkotásba.
Másrészt az „igaznak” titulált történet sem lehet tényszerű soha a teljes mértékben.
A dokumentált adatokon túl a saját múltunkat is képtelenek vagyunk kellőképpen rekonstruálni. Amit annak nevezünk, nem más, mint az emlékeinkben összevissza lebegő jelenetek, hangok és képek laza egyvelege. Ahhoz, hogy abból összeálljon egy kívülálló számára is érthető teljesség, „szerkesztői” munkára van szükség, aminek során nagyon fontos meghatározni: mire fektetem a hangsúlyt; mit mondok el, és mit nem; mit hallgatok el azért, mert mellékes, mit pedig amiatt, hogy befolyásolni tudjam általa az elmondott történet kimenetelét s azáltal mondanivalóját és üzenetét.
Nem kevésbé fontos, hogy a szabadon kiválasztott részeket hogyan illesztem össze egésszé, aminek során valószínűsíthetően fiktív elemeket is igénybe kell vennem, ami az emlékezőből alkotóvá avanzsál. Ha egy eseményt többen idéznek föl, már nemcsak a hiányzó részek kérdésével kell megküzdeni, hanem az egymásnak ellentmondó változatokból származó problémával is szembe kell nézni.
Ezek után miről állíthatjuk bizton, hogy a valóság hű lenyomatát képezi?
A szerző tényszerűségre való törekvésének következtében egy irodalmi mű természetesen tartalmazhat pluszinformációt vagy érdekes adalékot, például egy utcanév árulkodhat a korról, amelyben a történet játszódik, de a hősök belső monológjai, a párbeszédek szinte sosem a valóság lenyomatai, hanem az író fantáziájának a szüleményei, amelyeknek legfeljebb a társadalmi kontextus szabhat határt, néha még az sem.
Jellegénél fogva a szépirodalomban sohasem az a fontos, hogy valami megtörtént vagy sem, és ha igen, akkor pontosan úgy, ahogy az író elmondta, vagy egy kicsit másképp. Hanem az, hogy az elolvasott mű milyen gondolatokat ébreszt az olvasóban. A jó történet ugyanis ezt teszi: gondolatokat ébreszt, szembesít, sokkol, egyszersmind gondolkodni tanít! Különböző szemszögekből világít rá a problémára, érveket ütköztet. Hús-vér emberek belső vívódását, párbeszédét, döntéskényszerét, helyes lépéseit és baklövéseit követve nyomon nő a beleélési képességünk másvalaki helyzetébe, ami által nyitottabbá és empatikusabbá válunk. Mert fontos a tudásgyarapítás és a szórakozás, de a szépirodalom olvasásának legfontosabb funkciója mégiscsak az érzelmi intelligencia fejlesztése, ami által könnyebben azonosulni tudunk másokkal.
Mindennek tükrében: az irodalmi mű szemszögéből lényegtelen, hogy a hős valós személyről, illetve személyekről lett megmintázva, vagy az írói képzelet szülötte; a vele kapcsolatos tudnivalókat az életből merítette vagy kitalálta a szerző; a valóságból beemelt részeket változatlanul vagy kiszínezve közölte.
Az irodalomban minden fikció, ám a jól elmondott történet mindig igaz.
Akkor is, ha egy reggel netán bogárként ébredünk fel benne.
Nyitókép: Pixabay
